irany-a-versenypalya-f1-2017-xbox-one-teszt/2017/08/28

Irány a versenypálya - F1 2017 Xbox One teszt

2017. augusztus 28. Szajcsán Márk
Hamarosan vége a nyárnak, ez nem jelent mást mint, hogy ismét érkezik a száguldó cirkusz idei szezonját feldolgozó rész az F1 2017. Ez a 3. év, hogy új motor hajtja a játékot, az F1 15 nem igazán sikerült jóra pedig nagyon készültek vele a Codemastersnél, a tavalyi már sokkal jobb volt, talán az eddigi legjobb F1-es játék volt a maga kategóriájában, így nagyon kíváncsiak voltunk amikor először elindítottuk az idei játékot, hogy mit is rejt igazából. A nyár folyamán jó pár videóban prezentálták nekünk, hogy milyen autókat is kapunk a hivatalos éved feldolgozása mellett. De reméltük, hogy itt nem merül ki minden. És ez nem is lett így. Jó pár mod és érdekesség került be a programba amivel sok órát eltudunk szórakozni, ha esetleg ráunnánk a szezon végigjátszására.   A játék indítása után a már megszokott oldalra lapozós menü tárul elénk. Szerintem ez sokkal szebb mint ami tavaly volt, nincs túltolva a design. Szép, letisztult, egyszerűen használható.   6 játékmód található az idei feldolgozásban. Ebből 5, gépi ellenfelek ellen történik. És persze van lehetőségünk másokkal is játszani. Gyors vegyük át ezeket a módokat.  Career (Karrier)   Szerintem túlságosan nem kell bemutatni. A játék lényege. Itt nyomhatjuk végig az idei szezont elejétől a végéig. Szabadedzésektől kezdve az időmérőn át a versenyig. Legyen az teljes versenyhétvége, mind 3 szabadedzéssel, időmérővel és a teljes 100%-os futammal. Ezt az igazán hardcore F1 fanoknak ajánljuk. Persze itt is elérhetőek az alternatív lehetőségek mint a rövid vagy az 1 körös időmérő. 5 körös 25 vagy 50%-os futamok. Szóval mindenki megtalálhatja a saját magának megfelelő lehetőségeket. Kiválasztjuk a csapatot amivel menni szeretnénk, majd eldönthetjük, hogy ki legyen az ellenfelünk. Elkészítjük a profilunkat, arc, név, rajtszám, sisak festés stb.  Sőt az idei részben bekerült a szebbik nem is, így akár akinek erre van szüksége vagy épp a másik nemet képviseli megteheti, hogy nőként vegyen részt a világbajnokságban.  Még egy újítást kapott ez a játékmód. Ami nem más mint a skill rendszer. Első pillantásra kissé érthetetlen lehet, de ahogy halad előre a karrier egyre könnyebb lesz a használata. Itt "vehetünk" az elért pontjainkból(amiket a szabadedzésen teljesített küldetésekért kapunk) az autóra fejlesztéseket. Szóval ez egy ilyen tuning rendszernek felel meg, ha úgy nézzük. Jobb aero csomagot, jobb motort, turbót, gyertyákat, fékeket, elektronikát oldhatunk fel. Ezek lesznek a szezon közbeni fejlesztések.   2 hétvége alatt akár el is pusztíthatunk 1 motort, ha nem figyelünk rá. Később akár nagy árat is fizethetünk, ha nem megfelelően használjuk el ezeket az alkatrészeket.    Grand Prix (Versenyhétvége)  Hasonló mint a karrier rész, csak épp nincs kötött program. Az elején el kell döntenünk, hogy a Modern vagy a Classic éra autóival szeretnénk menni. Aztán, ha ezen túlléptünk bármelyik autóval bármelyik pályán kigurulhatunk az aszfaltra. Az idei játékban pár pályán elérhetőek alternatív vonalvezetések is, így akár azokat is választhatjuk.  Time Trial   Ez egy jó lehetőséget ad a pályán gyakorlására. Akiket zavar, hogy rajta kívül még ott van huszon pár másik autó az aszfalton, és egymagában gurulgatna csak itt nyugodtan megteheti mindezt. Ehhez csak annyit kell megtennie, hogy kiválasztja a megfelelő érát. Ugye modern és a Classic, majd megteszi ugyan ezt a pályával is. Lehetőségünk van még kiválasztani, hogy száraz vagy esős időt szeretnénk a gyakorlásra. Természetesen elérhető itt is az összes versenypálya.   Event  A kiadó által készített programok. A teszt írásakor a Belga nagydíj zajlott, az event fülben pedig meg is érkezett az új teljesítendő feladat. Utolsó 9 kör, Verstappen, leszakadt első szárny, utolsó 2 körben elkezd szakadni az eső és próbáljunk meg a legjobb helyen végezni. Szerintem hibátlan. Remélem nem csak a futamok időpontjaiban lesznek ilyenek elérhetőek. Championships  Előre összeválogatott bajnokságok. Egyedi vagy a régi korból származó szabályok, pontozások. Csak esős versenyek, sprint versenyek, csak verseny, klasszikus világbajnokság és még sorolhatnám.  És persze itt is megtalálható minden Karrier közbeni meghívásos event verseny. Szóval, ha szeretnénk őket újra lenyomni, itt megtehetjük bármikor.   Multiplayer (többjátékos mód)  Itt csaphatunk össze a hús-vér ellenfelekkel. Már, ha kibírjuk azt a terrort amit néha a többi játékos tud okozni pár manőverrel. És, ha eltekintünk azoktól a hibáktól amik évek óta a játék "részei". Szellemautós hibák(egyik körben átlehet rajta menni a másikban nem. Ottmarad a kiesett autó a pályán...), laggok, és a többi fura dolog. Egyébként 3 féleképpen tehetjük ezt meg.  
  • Public matchmaking. 
    • Itt csak annyi a teendő, hogy egy csúszkán beállítjuk, hogy rövid vagy hosszútávú versenyt szeretnénk menni, aztán, ha talál ilyen eseményt bedob minket és már mehetünk is. 
  • Custom game 
    • Saját magunknak állíthatjuk a versenyt(hossz, idő, napszak, időjárás, régi vagy új autók, szabályok stb.) Vagy csatlakozhatunk be másokhoz, hogy végig verekedjük magunkat egy versenyen. És ezt tessék szó szerint érteni. Még mindig sok az agresszív játékos vagy az olyan aki más játékát szereti tönkretenni. 
  • Online Championship 
    • Itt barátainkkal vagy random emberekkel nyomhatjuk végig a teljes F1-es szezont elejétől a végéig. 
    • Szerencsére itt már nincs olyan mint a korábbi részekben, hogy csak 10 meg 15 ember játszhat csak egyszerre. Egy teljes rajtrácsot megtölthetünk emberekkel. Szóval maximum 20 főt képes kezelni a játék online felülete 1 szobában. 
  Grafika  2015 óta az új EGO Engine 4.0 szolgál a játék grafikai megvalósításáért. Kapott egy kevéske ráncfelvarrást a 16-hoz képest, viszont a teljesen valósághű grafikát továbbra se várjuk el tőle. Az esős és éjszakai versenyek nagyon szépek, a naplemente nekem nem nagyon jön be, szerintem nem szépen jeleníti meg a grafikus motor. Láttam már más játékban sokkal szebben kivitelezett naplementét, de egy Formula 1-es játéknál ami az ezredek harcáról szól eltörpülnek az ilyen problémák. A pályák továbbra is lézerscannelt techlonológiával készültek és készülnek, ez nagyon szépen visszaadja a valóságot, olyan mintha ott lennénk igazából a pályán.     Fizika  Ismét csiszoltak a fizikán. Szerintem eddig ez sikerült a legjobban. Persze ez minden évben elmondható, de nekem a tavalyi nem igazán jött be, nem éreztem úgy az autót ahogy kellene. Idegen volt az egész, itt viszont nagyon szépen irányítható az összes kocsi. Figyelni kell a rázókövekre a pálya elhagyásokra vagy a lecsúszásokra. Itt nincs már az a sínautós érzés, ha nem figyelsz könnyebb bajba kerülhetsz és akkor indíthatod a replayt, hogy a flashback(ha engedélyezve van) funkcióval visszatekerd magad pár másodperccel, hogy korrigálni tudj. A pálya is egyre jobb lesz ahogy felhordják az autók az ideális írve a gumit. Megnő a tapadás, jobb köröket megyünk.     Hangok    Mint tudjuk ezek a V6-os turbós, hybrid erőforrások nem a hangjukról emlékezetesek, így nagyon nem is ragadott meg ezen része a játéknak. Nem rosszak a hangok, de nem egy V8 vagy V10-ről beszélünk. A klasszikus autóknak viszont iszonyatosan jó hangjuk van. Amikor először meghallottam a 2008-as McLaren hangját nem akartam hinni a fülemnek. Teljesen élethű hangja volt mint belső mint külső kamerából. Egyszerűen imádom. A pálya atmoszférája is nagyon jó, igaz sokszor nem hallani csak a rajt előtt és maximum a pódiumon, hogy "élet" van a lelátókon is.  Újítások    Interakciók. Most már nem csak az asztalnál ülünk és várjuk a hívásokat, emaileket vagy a managerünket. Bemutatják a motor homeot ahol aláírjuk a szerződésünk. A paddock részt ahogy a csapat a telemetriákat böngészi. Kicsit az első 1-2 F1 részre emlékeztet. Ez egy jó dolog, mert szerintem mindenki szeretne ilyen helyeken mozogni. A legjobb az lenne, ha a boxutcában is kimehetnénk.  A betöltőképek kaptak 1-2 újítást. Egyébként mind a tavalyi verzióból lett átemelve.   A hozzánk kommunikáló csapattagok, managereken lehetne még mit javítani, látszik rajtuk, hogy ők csak robotok. Bár ez még mindig csak egy autós játék.    [youtube]https://www.youtube.com/watch?v=R8Wyb2u0Q3g[/youtube] . Összegzésül túl sokat nem vártam a játéktól. Ha hozta volna a tavalyi szintet már meglettem volna elégedve, viszont sikerült ezt megfejelni mind grafikai és fizikai szinten. Számomra élvezhetőbb az autók viselkedése mint a tavalyi részben, így nyugodtabban is játszom vele mint elődjével. A classic rész is nagyon jól sikerült. Az autók, a hangok egyszerűen fenomenálisak. A száguldó cirkusz szerelmeseinek egyenesen ajánlom a játék kipróbálását, biztos sok órányi örömöt fog okozni. Szerencsénkre egyre jobb részekkel rukkol elő nekünk a Codemasters, remélem még egy jó darabig birtokolni fogják az F1-es Licenset, és sok-sok hasonló megoldással állnak elő a jövőben.

Írta: Szajcsán Márk