Ismét csúszik a GTA 5 PC-s megjelenése
PC-s játékosok számára ismét rossz hírt közölt a Rockstar ma délután, kiderült, hogy a PC-s verzió megint csúszik. Ez már a harmadik megjelenési dátum rövid időn belül. A játéknak még tavaly novemberben kellett volna megjelenni nextgen konzolos társaival együtt. Ekkor januárra lett átírva a megjelenési dátum, majd a gépigénnyel együtt január közepén kiderült, hogy márciusra teszik a a PC-s verzió megjelenését. Reméljük az új időpont már a végleges megjelenési dátum ami 2015. április 14.
Azzal indokolták ezt az egészet, hogy több idő kell nekik ahhoz, hogy a játékot a lehető legjobb állapotában tudják kiadni, a GTA Online módjaival együtt.
Ez már a harmadik megjelenési dátum rövid időn belül. A játéknak még tavaly novemberben kellett volna megjelenni nextgen konzolos társaival együtt. Ekkor januárra lett átírva a megjelenési dátum, majd a gépigénnyel együtt január közepén kiderült, hogy márciusra teszik a megjelenést
Öröm az ürömben, hogy a PC-re előrendelőknek még 200.000 dollárt adnak amit az online részlegen lesz majd lehetőségünk elkölteni.
A jó hír pedig, hogy március 10.-én indul a Heist mód a konzolos társainknak. Ez a játékmód 4 játékos számára nyújt szórakozást ahol bankrablásokat hajthatunk végre. Ezzel kapcsolatban a következő hetekben még információkat fog közölni a Rockstar.
