mamma-mia-lets-sing-abba-ps5-teszt

Mamma mia – Let’s Sing ABBA PS5 teszt

2022. október 11. Uszkai Dávid Konzol

Megérkezett a Let’s Sing különkiadása, mely a világhírű ABBA együttes leghíresebb számait dúdoltatja velünk a konzoljaink előtt. Hogy milyen lett a különkiadás és mit tartalmaz pontosan, az tesztünkből kiderül!

Mielőtt viszont belevágnánk a tesztünkbe lássuk mit is érdemes tudni a Let’s Sing sorozatról. Kezdjük a legalapvetőbb dologgal, ami valószínűleg már mindenkinek leesett, mégpedig azzal, hogy ez a sorozat egy alapvetően konzolokra megjelenő játék – persze itt is vannak kivételek, mert egy pár korábbi változat PC-re is megjelent, melynek a fő célja, hogy a mikrofonunk vagy a telefonunk segítségével minél pontosabban elénekeljük az adott, általunk kiválasztott dalt. A számnak a videóklippje ilyenkor a háttérben fut, a szöveg alul olvasható, a képernyőn pedig az egyes szó részletek, hangmagasságok és a pontszámunk látható. Minél közelebb vagyunk az eredeti szöveghez, tempóhoz, hanghoz, annál több pontot szerezhetünk. Minden évben megjelenik a következő évszámmal – pontosan úgy, mint a FIFA pl., és mindig az aktuális kedvenceket tartalmazza, illetve egy csomó egyéb számot is, annak függvényében, hogy mit sikerül le licenszeljenek a fejlesztők. A sorozatnak van néha napján egy-egy speciális kiadása, ilyen a Let’s Sing Queen vagy az általunk most tesztelt Let’s Sing ABBA. Ezek egy-egy együttes dalait tartalmazzák csak, nem egy összesűrített masszát.

Na de milyen is lett a Let’s Sing ABBA… mielőtt belemennék a részletekbe, elárulom, hogy adhattam volna a következőt is tesztünk címének, csak hogy tovább vigyem a szöveget, mely a következőképpen szól: „Mamma mia, here I go again”. És hogy ezt miért emelem most ki? Azért, mert tökéletesen leírja a játék helyzetét is: ha ismered a Let’s Sing szériát, netalántán játszottál a 2022-es vagy a 2021-es résszel, akkor igazából teljesen felesleges is tovább olvasnod a tesztünket, mert ez a játék tökéletesen megegyezik azokkal, az egyetlen változás az az, hogy más számok kerültek bele, illetve kicserélték a kezdőképet és az avatarokat. Minden mást lényegében ugyan úgy hagytak, ugyan az a menü, ugyan az a játék mechanika, tényleg minden ugyan az, olyan ez az egész mintha kaptunk volna bármelyik előző Let’s Sing játékhoz egy DLC-t. Na de lássuk azt, ami változott, mégpedig a lejátszási listát:

  • Bang-A-Boomerang
  • Chiquitita
  • Dancing Queen
  • Does Your Mother Know
  • Eagle
  • Fernando
  • Gimme! Gimme! Gimme! (A Man After Midnight)
  • Happy New Year
  • Head Over Heels
  • I Do, I Do, I Do, I Do, I Do
  • I Still Have Faith In You
  • Knowing Me, Knowing You
  • Mamma Mia
  • Money, Money, Money
  • On And On And On
  • One Man, One Woman
  • One Of Us
  • Ring Ring
  • SOS
  • Summer Night City
  • Super Trouper
  • Take A Chance on Me
  • Thank You For The Music
  • That’s Me
  • The Day Before You Came
  • The Name of The Game
  • The Winner Takes It All
  • Under Attack
  • Voulez-Vous
  • Waterloo
  • When All Is Said And Done

Játékmódok közül is találunk párat, a következők közül válogathatunk:

Legend mód – ez egy egyjátékos mód amiben egy ABBA-kinézetű figurát (igen, érkeztek új ABBA-s avatarok is a játékba) kell legyőznünk, úgy hogy különféle mini-kihívásokat teljesítünk, ami lényegében abból áll, hogy dalrészleteket éneklünk el a lehető legpontosabb módon, amire különféle értékeléseket kapunk és ha jól teljesítünk akkor léphetünk a következő szintre mindaddig ameddig a végső „boss”-al meg nem küzdünk és le nem győzzük őt. Az ő legyőzése új dalokat és avatarokat old fel a játékban. Egyedül, egész jó móka tud ez lenni.

Classic mód – igazi klasszikus mód, itt maximum 4 játékossal indíthatunk egy partit és küzdhetünk meg egymással egy általunk választott dalt elénekelve.

Feat mód – ez a duett módja a játéknak, itt az „összeillendőségünket” tehetjük próbára a zenei porondon, pároknak kötelező mód! Amúgy AI ellen is mehetünk, ha azt szeretnénk inkább.

Mixtape mód – ha nem szeretnénk egy egész dalt végig énekelni, mert vagy nincs türelmünk, vagy nincs kedvünk hozzá, akkor ez a mi játékmódunk, a játék öt gyors részletet vág ki a dalból és ezeket kell elénekelnünk.

World Contest mód – ez egy online ranglista, ahol a többi játékossal mérhetjük össze pontszámainkat.

Let’s Party mód – ez egy lokálisan használható, csapatalapú verseny mód, maximum 8 ember számára.

Jukebox mód – ez igazából egy feliratos YouTube mód, ahol a videoklippek alatt fut a felirat és ezt hallgathatjuk nyugiban mi is. Itt nem kell énekelnünk.

Ami az „irányítást” illeti, többféle opció közül választhatunk: mikrofonként használhatjuk a fülesünket is – bár ezt annyira nem ajánlom, vagy használhatunk Singstar mikrofont, amit beszerezhetünk akár a játékkal együtt egy csomagban – én ezt szoktam használni, ugyanis nagy rajongója vagyok a szériának, vagy ha egyikünk sincs vagy épp túl sokan vagyunk akkor letölthetjük az okostelefonunkra a Let’s Sing Mic alkalmazást, amely mikrofonná alakítja a telefonunkat. Ilyenkor egy hálózaton kell legyünk a konzollal és egy 4 számjegyű kódot megadva tudunk csatlakozni a partiba. Kicsit placebo a dologban az, hogy amúgy ezek az eszközök a játékban csak a hangmagasságot nézik, igazából a szöveg kiejtésének a helyességét nem veszi figyelembe a játék, ergo, ha jó hangmagasságon dúdolunk akkor akár egyetlen szó kimondása nélkül is megszerezhetnénk a maximális pontszámot.

Éneklés közben folyamatosan látjuk a megszerzett pontszámokat és nyomon követhetjük, hogy állunk az ellenfelünk ellen, majd a dal végén érkezik egy értékelés, amely összesíti a kapott pontszámokat és végső győztest hirdet a párbajban. Ez néha kicsit hosszú ideig el tud húzódni, sajnos ezt az értékelős részt nem lehet átugrani a játékban. Ami szintén szomorú, hogy a képernyőfelvétel rögzítés szintén le van tiltva a játékban, így az egyes performanszainkat szintén nem tudjuk rögzíteni.

Összegzés

Ha összesítenem kéne a látottakat akkor azt tudnám mondani, hogy rutinos sorozat kedvelőként nem ért semmiféle meglepetés, pontosan ugyan azt a játékot és minőséget kaptam, mint az összes előző szériában. Ebben a kategóriában egyértelmű egyeduralkodó ez a játék, nem nagyon jelent meg mostanában olyan játék, ami felvehette volna vele a versenyt, a legutóbbi ilyen próbálkozás talán a We Sing Pop! volt. Nem állítom azt, hogy nem örülnék jobban, ha lenne mondjuk egyetlen egy alapjáték és ahhoz különböző DLC-k és nem kéne folyamatosan újra és újra feltelepíteni a játékot, de sajnos ezt így találták ki a fejlesztők és igazából megtehetik, hogy eladják újra és újra ugyan azt a játékot, kicsit változó tartalommal. Mindez viszont nem von le semmit a játék érdeméből, nagyon szórakoztató és jó közösségi élményt nyújt a közös éneklés, igazi elengedhetetlen házibuli kellék! És hát az ABBA-t szerintem senkinek nem kell bemutatni… a korunk egyik legnagyobb és legmeghatározóbb együttesének dalait énekelni igazán jó móka és felhőtlen élvezet! Ennek tudatában mindenképp ajánlom a játékot mind a sorozat, mind az ABBA rajongók figyelmébe. 

A tesztpéldányt a játék hazai forgalmazója, a Magnew Games biztosította számunkra, melyet ezúton is köszönünk nekik!

Írta: Uszkai Dávid

Hasonló bejegyzések: