Netflix sorozatot kap a The Witcher saga!


Ríviai Geralt neve a witcher könyvek rajongói és a gamer-ek körében manapság már-már fogalomnak számít, hamarosan azonban a filmkedvelőknek is lehetőségük nyílik közelebbről megismerkedni vele. A Netflix nemrég hivatalosan is megerősítette: készülőben van a sorozat!

Hogy a végére járjunk, honnan is indult hódító hadjáratára a The witcher saga, jócskán vissza kell forgatnunk az idő kerekét. Andrzej Sapkowski, lengyel származású fantasy író ugyanis még a kilencvenes évek elején jelentette meg a The last wish című novellás kötetét, ami a witcher sorozat első darabja volt, s amit az olvasók és kritikusok rendkívül pozitív fogadtatásban részesítettek. A könyv bomba siker lett, s mint ilyen, üvöltött a folytatásért. Ez Sapkowski figyelmét sem kerülte el, ennek megfelelően tovább gyarapította a sagát, mely ma már összesen három novellás gyűjteményt és öt regényt foglal magába.

A sztori megfilmesítésének ötlete a legkevésbé sem számít újdonságnak, hiszen a kétezres évek elején már készült belőle sorozat The Hexer címen. Mielőtt azonban mindent eldobnánk a kezünk ügyéből csupán azért, hogy ráguglizzunk, elárulom, hogy nem ez lesz életünk filmes élménye. Habár tartalmaznak angol feliratot, a közel egy órás epizódokban végig lengyelül beszélnek. Ezen a ponton pedig szívesen megjegyezném, hogy ez a sorozat legnagyobb hibája, de alighanem hazudnék. A rövid és sikeresnek közel sem mondható filmes próbálkozás után néhány évvel Sapkowski sagája a videójáték gyártók érdeklődését is felkeltette. A szintén lengyel CD Projekt Red jóvoltából 2007-ben meg is született az első RPG, ami viszont várakozáson felül teljesített. Olyannyira, hogy a 2015-ös évvel bezárólag három részes frencsájzzá bővült, a kritikusok pedig akkor és azóta is csak szuperlatívuszokban beszélnek róla. Nem véletlenül. A játék – főként annak legutóbbi darabja – valóban lenyűgözőre sikerült, s az egyik legnagyobb erősségét jelentő változatos története mellett számos más erénnyel is büszkélkedhet. A készítők aprólékos munkájának köszönhetően gyakorlatilag egy olyan  virtuális világba csöppenhetünk bele, melyben minden eltöltött perc fantasztikus élmény, s melynek talán a legnagyobb hibája az, hogy igen nehéz szabadulni belőle. A már szinte végtelennek ható, szemet gyönyörködtetően részletes és pazar hangulatú táj, a megannyi izgalmat rejtő, fantáziadús küldetések, a harcrendszer, a választható fegyverek és páncélzatok sokoldalúsága, a kiváló játékmenet, s a mindehhez ízlésesen hozzákomponált zenei aláfestés is mind-mind óriási odafigyelésről árulkodik, és  valósággal magába szippantja a játékost.

Figyelembe véve, hogy a The witcher játékideje több száz órára is rúghat, az elképzelés, miszerint ezt egy mozifilmbe sűrítsék, elég kockázatos vállalkozásnak tűnhet.  Már csak azért is, mert az utóbbi esztendők egyik általános igazsága, hogy a videójátékokból készült egész estés filmek vagy bűn rosszak vagy legfeljebb középszerűek, de semmiképp sem nevezhetők jónak. És itt jön képbe a sorozat gondolata. Egy filmsorozat természetéből adódó, epizodikus felépítésének köszönhetően remek feltételeket biztosítana ahhoz, hogy a cselekményt a videójátékéhoz hasonló gondossággal alakíthassák a készítők, s úgy tűnik, hogy erről a Netflixnél is hasonlóképpen vélekednek, mert bár dátum jelen pillanatban még nincs, a The witcher sorozat érkezését immár hivatalosan is bejelentették.

Hogy komolyan veszik a projektet, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy magát Andrzej Sapkowskit is leszerződtették hozzá. A saga atyja, mint kreatív tanácsadó veszi ki a részét a munkálatokból, ami elképesztően jó hír, nem utolsó sorban pedig egy igen nagyvonalú gesztus a Netflix részéről, mind a szerző, mind pedig a jövendőbeli nézők felé. Ennek kapcsán Sapkowski meg is jegyezte, nagyon örül neki, hogy az amerikai cég figyelembe veszi a véleményét, s hűen alkalmazkodik a forrásanyaghoz, melybe nem kevesebb, mint harminc évnyi munkát fektetett. Az eddig rendelkezésünkre álló információk alapján talán nekünk, nézőknek is van okunk az örömre, és noha meredek kijelentésnek tűnhet, akadnak, akik már most úgy vélik, hogy a formálódó The Witcher lehet az a széria, ami képes lehet rá, hogy betöltse a Trónok harca című sikersorozat után majdan hátrahagyott űrt.  A küldetés nem lehetetlen, de alighanem ez lehet Ríviai Geralt eddigi legembertpróbálóbb megmérettetése.