Ozone Neon 3K [TESZT]


Az Ozone cég egyik legújabb terméke járt nálunk, mégpedig a Neon 3K gamer egér. A szerkesztőségünk pár hete, már egy sajtóközleményben beszámolt az egérről, de most le is teszteltük.

IMG_0162 (FILEminimizer)

A Neon családba tartozó egerekről annyit kell tudni, hogy 3 fajtájuk létezik, és azon belül van a sima Neon, a Neon m10 és a Neon 3K. A sima Neon-ról, annyit érdemes tudni, hogy laseres szenzorral lett ellátva és 6400DPI-re képes. Az utóbbi kettő Neon-t optikai szenzorral láttak el.

Dizájn:

A gyártó ezen a téren hozzá a megszokott Neon formát újra. Egy kétkezes kialakítású dizájnt használt, amit egy nagyon finom és a megfelelő vastagságú csúszásgátló bevonattal vont be. Az, ilyen FPS-es egereket megszokásból össze szoktam hasonlítani a Steelseries Sensei egerével. Kezdjük is ezzel. Első meglepő hasonlóság persze a forma, de az Ozone most szerintem jobb formát alkotott. Valamivel kisebb az egér és jobb alakja van, mint a Sensei-nek. Ebből kiindulva kényelmesebb és jobb a fogása. Második szembetűnő változás, hogy az egér háta laposabb kicsivel, mint a Sensei esetében. Nagyobb tenyerű emberek szempontjából ez sem elhanyagolható, hiszen ez a forma nagyobb kényelmet biztosít hosszabb használat esetén.

IMG_0180 (FILEminimizer)
Felületét tekintve láthatjuk és érezhetjük a gumis bevonatot, ez egy gamer egér számára plusz pont. A gumírozott felület kellemesebb és stabilabb érzést biztosít a felhasználó számára, ellentétben a sima műanyagvázas egérrel (Sensei Raw L). Megemlíteném, hogy a Neon 3K valamivel nehezebb, de pont megfelelő nehézségűre sikerült és így tökéletes lett a súlyeloszlása. A két egér kábelét tekintve itt is az Ozone egere, nyer, mivel sokkal vékonyabb, jobb anyagból készült és ezek mellett könnyebb is. A gyártó logóját világítással látták el. A logó 6 féle színben tud világa: piros, világoskék, sötétkék, zöld, sárga, rózsaszín. A driverében többfajta üzemmódot is betudunk állítani, ezek a módok: váltakozó színmód, halványulás, egy színmódos világítás. Az Neon 3K fő gombjai nagyon gyengédek és azonnal érzékelnek minden lenyomást. Az egér jobb és bal oldalán megtalálhatóak a Foward és Back gombok is (előre, hátra gombok). A kábel végét egy USB 2.0-as csatlakozóval láttak el.

IMG_0175 (FILEminimizer)

Dobozolás:

Az Ozone megint egy hihetetlenül szép exkluzív dobozt alkotott meg, melyen persze a Gyártó színei dominálnak (Piros,Fekete). A doboz előlapján látható az egér rajza plusz, ha akkor az előlapot fel is tudjuk nyitni és alatta megpillanthatjuk a leendő egerünket. A doboz hátán újra megjelenik a 3K rajza, ahol leírják, hogy miket tud az egerünk és egyéb technikai adatokat is láthatunk.

ozone3k5 ozone3k4

.

A doboz tartalma:

  • maga az egér
  • 1db használati útmutató
  • 1db matirica

Technikai adatok:

  • Opticai szenzor
  • DPI (max.): 3500
  • Beépített memória: 128kb
  • Súlya: 110gr
  • Az egér kapcsoló márkája: Omron
  • 8 programozható gomb
  • Állítható késleltetési ráta: 2/65/125/190/255ms
  • Gumírozott felület
  • Led 6 színben
  • Aranyozott USB csatlakozó

Teszt:

Használni az egeret egy élmény volt számomra. A megfelelő súlyelosztás révén nagyon stabil az egér és jól mozog az ember kezében. A teszt alatt sajnos a megszokott egérpadomat nem tudtam használni, mert az optikai szenzora nem támogatja a színes egérpadot (ugrált az egér mutatója, ha világosabb színhez ért), ezért bevetettem egy fekete színűt, ahol máris pontosan működött az egér. A Sensei-el össze hasonlítva a kattintásokat, szerintem az Ozone kapcsolói sokkal jobbak lettek. Egy játékban teszteltem az egy nagy favorit a „gamerek” körében, ez a játék nem más, mint a Counter-Strike: Global Offensive.

ozone6k IMG_0182 (FILEminimizer)

.

Ebben a játékvilágban annyira nincs elterjedve az Ozone márka, de cáfolhatom, hogy megállná a helyét. Azt biztosra mondom, hogy egy Steelseries Sensei egértől kényelmesebb, csaták közepette jobban mozog és hihetetlen pontos és érzékeny. Az egér pár órás használat után is ugyan, olyan kényelmes, mint az első percben, ez mellett az egér pontossága is nagyon jó, de azért egy negatívumot is észrevettem. Ha az egeret felemeltem, hogy jobban vagy balra tudjak fordulni, akkor az egér mutatója a képernyőn vagy jobbra, vagy balra ugrándozott, ez egy heves csata közepette nem jönne túl jól.

Az egér driverjé kicsit hasonló lett, mint a Steelseries Engine 3, de azért van benne bőven eltérés. A driver nem lett a legszebb, de minden, ami kell megtalálható benne egyszerűen és könnyen.

driver

A driverben beállíthatjuk az egér programozható gombjainak a funkcióit. Nyolc fajta programozható gomb van beszerelve a 3K-ba, amikből 6 darabot képesek vagyunk makrózni, akár 5 egyéni játékos profilon. Ez mellett persze be tudjuk állítani az egér DPI sebességét vagy, hogy az USB hány Hz-es lekérdezési frekvenciával üzemeljen. A driver közepén az egér fotójánál tudjuk beállítani, hogy milyen színben világítson az Ozone logója.

A driver ellátták az tervezők egy Live Preview gombal is, mely arra képes, hogy amit beállítunk az egéren azonnal életbe lép elmentés nélkül.

Ezek mellett még egy kis Sound FX-et is kapott a driver, ezáltal képes beszélni a driverünk.

Összegzés:

Az Ozone ki tett magáért a Neon 3K legyártásával. Az egér anyaghasználatát és tudását tekintve hozza a PROFI szintet, igaz az optikai szenzor helyett jobb lenne egy lézeres szenzor, de így is megfelelően működik az egér a fekete padokon. Drivere nem lett a legszebb, de tökéletesen és gyorsan működik így az is megfelelő. Egy kis negatívumot tudtam csak találni az egéren, hogy néha a szenzora kicsit megbolondul, de ezt egy újbóli egér felemeléssel ki is küszöbölhetjük. Árát tekintve 11.000 Ft környékén várható. A gyártó tökéletes úton halad a gamer perifériák útján. A sok pozitívum, miatt az egér megérdemli az ajánlott címet.

ajanlott_new

 

FPO[1]