playstation-5-infok-a-tegnapi-bemutatorol

PlayStation 5 - Infók a tegnapi bemutatóról

A Sony a tegnapi napon egy Live Stream alkalmával bemutatót tartott a PlayStation 5-re érkező játékokról. Bár az előzetes hírekben nem volt szó egyéb bemutatásról, a Sony a közvetítés végén megmutatta az új konzolt is. Illetve hát új konzolokat, hisz a Sony kétféle specifikációt fog piacra dobni. Az alapgép rendelkezni fog egy 4K BluRay lejátszóval, mely mellé kerül egy PlayStation 5 Digital Edition változat is, mely optikai meghajtót nélkülözve lesz elérhető. Azt egyelőre nem tudni, milyen további eltérések lesznek a két konzol között, de ha valóban csak az optikai meghajtó, akkor nagyjából 100 dollárral kerülhet kevesebbe a Digital Edition az alapgéphez képest.

A PlayStation 5 a fehér és a kék kombinációjára alapoz és első ránézésre úgy néz ki, mint egy űrhajó. Azt pontosan nem tudni hol és mennyi szellőző lerült a konzolra, de az első képekből lehet arra következtetni, hogy a Sony igyekszik az előző generáció magas hűtőzaját kiküszöbölni, hisz a belső részen (mely látható) hosszan lehúzódó szellőzők kaptak helyet és bizonyára a hardverek elosztásánál is szempont volt a hűthetőség.

A bemutatón nem derült ki, hogy a konzol oldalra fordítható e, bár a karcsú dizájn egy hosszú modellt érkezését sejteti, így fektetve nem biztos hogy helytakarékos megoldásnak bizonyulna. A bal oldali panelen nem látható hűtőnyílás, de a jobb oldali elemet nem fedik fel. Mivel az az elem is ovális, így biztosan csak egy tartó konzollal lehetne elfektetni, amihez furatokra lenne szükség, így inkább arra tippelünk, hogy az állított layout az egyetlen választási lehetőség.

A három és fél órás bemutató:

A livestream-ben megemlített játékok és várható megjelenésük:

  • Grand Theft Auto 5 ("expanded and enhanced" - Rockstar Games/2K) - 2021
  • Spider-Man: Miles Morales (Insomniac Games) - Holiday 2020
  • Gran Turismo 7 (Polyphony Digital) - TBA
  • Ratchet & Clank: Rift Apart (Insomniac Games) - TBA
  • Project Athia (Luminous Productions/Square Enix) - TBA
  • Stray (Bluetwelve/Annapurna Interactive) - 2021
  • Returnal (Housemarque/SIE Worldwide Studios) - TBA
  • Sackboy: A Big Adventure (Sumo Digital) - TBA
  • Destruction Allstars (Lucid) - TBA
  • Kena: Bridge of Spirits (Ember Lab) - TBA
  • Goodbye Volcano High (KO_OP Mode) - 2021
  • Oddworld: Soulstorm (Oddworld Inhabitants) - TBA
  • Ghostwire: Tokyo (Tango Gameworks) - 2021
  • Jett: The Far Shore (Superbrothers & Pine Scented) - Holiday 2020
  • Godfall (Counterplay Games/Gearbox) - Holiday 2020
  • Solar Ash (Heart Machine) - 2021
  • Hitman 3 (IO Interactive) - January 2021
  • Astro's Playroom (Japan Studio/Team Asobi) - TBA
  • Little Devil Inside (Neostream) - TBA
  • NBA 2K21 (2K) - Fall 2020
  • BugSnax (Young Horses) - Holiday 2020
  • Demon's Souls Remake (BluePoint Games/Japan Studio) - TBA
  • Deathloop (Arkane Lyon/Bethesda Softworks) - TBA
  • Resident Evil 8: Village (Capcom) - 2021
  • Pragmata (Capcom) - 2022
  • Horizon: Forbidden West (Guerrilla Games) - TBA

A már említett játékbemutatókról készült videókat itt tekinthetitek meg:

Írta: Kocsis Bence

Hasonló bejegyzések: