Pro Cycling Manager 2017 teszt


A Cyanide Studio évről évre elkészíti az országúti kerékpárversenyzés aktuális szezonját feldolgozó játékát. Volt olyan év is, ahol csak grafikai ráncfelvarrás történt, de előfordult az is, hogy a készítők inkább a játékmenet finomhangolására koncentráltak. Persze egy-egy évben mindkettőre jutott kapacitás és ebben az esetben a játékosok kimondottan boldogok voltak. Eljött a 2017-es év, elstartolt a Tour de France, ami azt jelenti, hogy megérkezett a Pro Cycling Manager 2017. A játékot az előzetes beharangozóknak köszönhetően nagy elvárásokkal próbáltuk ki.

A játék menüje inkább sikerült franciásra a színvilágot illetően, mint „Tour de France-osra”, hisz a készítők a kékesszürke háttére piros, kék és fehér színű szerelsében látható kerékpárosokat csempésztek. A menüszerkezet nem változott a korábbiakhoz képest és ez elmondható a rendelkezésre álló játékmódokról is.

menu

A franciásra sikerült menü-háttér

Játékmódokból egyjátékos mód tekintetében rendelkezésre áll a klasszikus karrier mód, melyben kedvenc csapatunk kerékpározását és háttérmunkálatait menedzselhetjük szezonról-szezonra. Karrier módon kívül van lehetőségünk egy-egy szakasz kiválasztására, de akár többnapos eseményeken is elindulhatunk. Lehetőségünk lesz egyjátékos módban saját karaktert létrehozni (Pro Cyclist) és az így kreált ifjú tehetséget a csúcsra kell juttatnunk. Többjátékos módban nagy változás nem történt. Továbbra is a csomagokból nyitogatott csapattagokból épített alakulattal kell versenyeznünk, de természetesen a valós összeállítású gárdákkal is elindulhatunk egynapos, vagy több szakaszból álló eseményeken, más játékosokkal összemérve erőnket. Kicsit elkülönül a játék világától a pályaversenyzés, de a korábbi évekhez hasonlóan ez a mód sem maradhatott ki.

A Pro Cyclist mód:

A Pro Cyclist módban tetszés szerint hozhatunk létre saját karaktert. Megadhatjuk a kerékpáros nevét, származását, magasságát, súlyát és lehetőségünk lesz akár fotót is feltölteni. Ami a játék szempontjából a legfontosabb, hogy el kell döntenünk, milyen téren szeretnénk jól teljesíteni. Beállíthatjuk, hogy az egynapos klasszikusokon, sprintben, rövid időfutamokon legyünk erősek, de ha pl. Tour de France győzelem a cél, akkor mindenképp a „Stage Race” a jó választás. Itt meg kell jegyezni, hogy amit kiválasztunk, az nincs kőbe vésve, hisz apróbb módosításokat a pályafutásunk alatt tudunk majd végezni.

Ha elkészültünk a profillal, már csak egy feladat van hátra, a 3 csapat ajánlata közül az egyiket el kell fogadnunk. Természetesen nem három World Tour csapatról lesz szó, hanem középszintű gárdákról, de ezekben is vízhordóként fogjuk kezdeni.

conti

Melyik csapatba igazoljunk?

Amíg nem bizonyítunk, addig a csapat aktuális legjobb sprinterét, vagy épp „hegyimenőjét” kell támogatnunk. Számtalanszor kapjuk azt az utasítást, hogy segítsük a csapattársunkat, vagy próbáljuk a szökés előnyét csökkenteni.

Miután úgy alakul a helyzet, hogy összetettben (akár sárga, akár fehér trikó) vagy valamelyik pontversenyben az elitbe kerülünk egy versenyen, megkapjuk a zöld utat és az addig vízhordó szerepből csapatkapitányok lehetünk. Innentől kezdve már kapunk 3-4 csapattársat (ők lesznek irányíthatók a vezérlő segítségével) , akiket irányíthatunk, megkönnyítve saját dolgunkat.

Az aktuális feladatok teljesítéséért (pl. menjünk a mezőny elején 30 km-t, vagy végezzünk top 10-ben összetettben, vagy az adott szakaszon) és az elért eredményekért tapasztalati pontokat kapunk, amelyek gyűjtésével szintet léphetünk. A szintlépés azzal jár, hogy a preferált képességeink nőni fognak, így jobban teljesíthetünk majd pl. sprintben, vagy időfutamon. Az első szezon végén eligazolhatunk más csapatokba, ahol már választhatunk World Tour gárdák közül is, így lehetőségünk lesz pl. a Sky, vagy Astana csapatába átszerződni.

Meg kell jegyezni, hogy a nagy versenyeken , mint pl. a Giro, Vuelta, vagy Tour de France nem indulhatunk, ugyanis előbb teljesíteni kell bizonyos feladatokat. Ha nagyon sikeresek vagyunk, talán az első szezonban már egy Vuelta összejöhet, de inkább a második szezon lesz, ahol megtaláljuk a számításainkat.

pro_cycling_manager_2017_012

A Sunweb-hez szerződtünk, azaz Dumoulin csapattársa lettünk…

A Pro Cyclist módban fontos szerepe lesz annak, hogy a versenynaptárunk (eldönthetjük, hogy a rendelkezésre álló versenyek közül melyiken szeretnénk indulni) és formánk tökéletesen össze legyen hangolva. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy egy többnapos versenyre úgy érünk oda, hogy fáradtak vagyunk, vagy épp nem voltak olyan versenyek, ahol ráhangolódhattunk volna az eseményre. Ilyenkor a teljesítményünk az alap értékekhez képest alacsonyabb lesz.

rider

Másfél szezon kemény munkája…

 

Karrier mód:

A karrier módban a korábbiakhoz hasonlóan ki kell választanunk kedvenc csapatunkat és a komplett versenynaptáron (200 esemény 500 szakasza) át kell küzdenünk magunkat, akár több szezonon keresztül. Ügyelnünk kell arra, melyik “istállót” választjuk. Ha pl. többnapos versenyek összetettbeli elsősége a cél, akkor a Sky, Movistar, vagy Astana csapatainál találjuk meg számításainkat. De ha izgalmas sprinteket szeretnénk nyerni, akkor mindenképp a Quick Step, vagy pl. a De Maar-t foglalkoztató Francios de Jeux csapatát kell választanunk.

pro_cycling_manager_2017_05

Kijelenthető… A Sky a legerősebb csapat a játékban, ha hegyre kell menni…

Persze a karrier mód nem csak az eszeveszett kerékpározásról szól, hisz a játék menüjében is sok időt kell majd eltöltenünk. A mi feladatunk lesz a csapattagok versenynaptárának beosztása, tréningek szervezése. Mi dönthetjük el, hogy összetett menőink, sprintereink, vagy segítőink, melyik versenyeken induljanak, felkészülés céljából, vagy eredmények elérése miatt. Emellett teljesítenünk kell a szponzorok elvárásait és ezáltal a pénzügyekben is fontos feladataink lesznek. Lehetőségünk lesz országok nemzeti válogatottjának irányítására a világbajnokságon, az országútin versenyen és az egyenkénti időfutamon. Ha jól sakkozunk ezzel a lehetőséggel, akkor az esemény után a csapatunk tagjai viselhetik a világbajnokság megnyeréséért járó trikókat az egyes versenyeken.

Multiplayer:

A többjátékos módban újdonság a korábbiakhozn képest,. hogy létrehozhatunk klánokat, de ezen felül nagyobb újításra nem kell számítanunk. Továbbra is hoztahtunk létre eseményeket és csatlakozhatunk különféle “szobákba”. Az események a megszokott módon egynapos, többnapos országúti versenyek és pályakerékpározás. A csomagnyitogatás semmit sem változott, továbbra is az összegyűjtött pontok segítségével juthatunk különféle pakkokhoz. A csomagok nyitásához szükséges pontokat (cyan) az egyjátékos és multiplayer módban is gyűjtögethetjük. Én személy szerint kimondottan szomorú vagyok az összegyűljthető kártyák körüli “felhajtás” miatt. Szerettem volna látni egy olyan színvonalú kártyarendszert, mint amilyen pl. a FIFA Ultimate Team játékmódjában is helyet kapott… Na de ne legyünk telhetetlenek…

Adatbázis:

Mikor a Pro Cycling Manager 2017 adatbázisáról beszélünk, akkor a csapatokról/kerékpárosokról és a rendelkezésre álló szakaszokról/versenyekről beszélünk. A játékban több, mint 200 esemény kapott helyet, melyek közt találunk egynapos klasszikusokat, néhány napos versenyeket és természetesen elérhető a három nagy monumentum, a Giro, a Vuelta és a Tour de France is. Utóbbi három, 21 szakaszból álló versenynek is köszönhetően a játék több, mint 500 szakaszt tartalmaz, melyek egy naptári éven belül elérhetőek. Már a tavalyi évben is rendelkezésre állt a Steam Workshop, így a játék megjelenésekor fennálló licensz problémák telepítés után azonnal orvosolhatók. Így a játék indítása után biztosan nem lesz probléma a BMC, vagy épp a Sky csapatával, kerékpáros nevek, vagy épp mezfestés tekintetében. Egyébként a Pro Cycling Manager 2017 a megszokott módon rengeteg csapatot tartalmaz (U23-as csapatoktól a népszerű World Tour csapatokig), így egy-egy eseményen szép számú kerékpáros gyűlik össze.

pro_cycling_manager_2017_04

Indul a nagy verseny…

Játékmenet:

A készítők komoly erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy a játék még izgalmasabb és főképp még élethűbb legyen. Ennek érdekében újragondolták az AI viselkedését, valamint a hegymászás és lejtőn legurulás fizikáját. Utóbbinak azért is van jelentősége, hisz a 2017-es részben már nem igényel akkora energiát a legurulás, mint az a korábbiakban jellemző volt. Így még inkább értelmet nyert az erő beosztása, főleg például egy dimbes-dombos egyenkénti időfutamon.

pro_cycling_manager_2017_06

Napraforgó nélkül nincs Tour de France…

A játék irányítása szempontjából legfontosabb, a bal felső sarokban elhelyezett állapotsáv, ahol komoly változások történtek. Az egyik ilyen jelentős változás, az időfutamokon megjelenő kockás zászló. Ahogy közeledünk a szakasz végéhez, úgy ez a zászló is folyamatosan tölti ki az állapotsávot. Így könnyebben tudunk kalkulálni  a kerékpáros erejének beosztásával. Az energiát jelző sávok (zöld, kék, sárga és piros) nem változtak. Ami még említésre érdemes, az, hogy a kerékpárosaink fentről lefelé folyamatosan sorba vannak rakva, így ha egy csapattagunk megszökik a mezőnytől, vagy épp leszakad erőből, vagy bukás miatt, akkor felülre, vagy alulra kerül. Emellett az idők is fel vannak tüntetve a kerékpárosok között, ami nagyon hasznos tud lenni.

.

.

Grafika:

A játék grafikájával szerintem nincs különösebb probléma, bár a szokásos módon néhány bug azért csak-csak becsúszott a történetbe. Ahogy  a korábbi években láttuk, esetenként a nézőközönség, egy-egy tereptárgy, ritka esetben pedig házak is az aszfalt közepére lettek kiszámolva, ami valljuk be, 2017-ben már nem kellene, hogy megtörténjen. A kerékpárosok, a környezet továbbra is jónak mondható, ami főleg a hegyes-völgyes tájaknál nyújt szép látványt. Sajnos esetenként a készítők az adott helyszín kidolgozásánál nem tették oda magukat. Így fordulhatott az elő, hogy az Abu Dhabi körverseny utolsó szakaszán Yas Marina befutó egy európai falucskára emlékeztető település, egy parkoló méretű körpályával.

pro_cycling_manager_2017_01

A grafika teljesen rendben van…

Hangok:

A menüben és a játék közben is változatos zenéket hallhatunk, persze ne számítsunk egy 50-60 zeneszámot felvonultató listára, de panaszra szerintem nem lesz okunk. Én személy szerint egyébként sem szeretem, ha hegymászás, vagy egy kulcsfontosságú sprint közben dübörög a zene, persze a menüben hangulatosabb időtöltést biztosít.

Összegzés:

A Pro Cycling Manager 2017 legfontosabb tulajdonsága továbbra is a frissített adatbázis, hisz azért vásároljuk meg évről évre a játékot, hogy az aktuális csapatfelállással, kedvenc versenyzőinket irányíthassuk. Grafika terén nem történt előrelépés, de a PCM sohasem a kimagasló grafikájáról volt híres és nem is ezért szertjük. A játékmenetbeli változások pozitív irányba mentek el, ami egyszerre könnyebbé és nehezebbé is tette a játékot. A Pro Cycling Manager 2017 a teszt megírásakor 39,99 eurós áron szerezhető be Steam-en keresztül.