hue_rgb_3 Rendszerhűtés

RGB minden mennyiségben – NZXT Hue+ Aer RGB ventilátor és Hue+ RGB LED szalag teszt


Az RGB éveiben élünk. Még soha sem volt ennyire színes semmi sem. A technológiának és a leleményességnek hála mindent felruházhatunk programozható világítással. Szó szerint mindent, hisz, ha van elég pénzünk akkor vásárolhatunk RGB fényes billentyűzetet, egeret, egérpadot, fejhallgatót, alaplapot, videókártyát, RAM-ot, SSD-t, AIO folyadékhűtést, de már a monitorba is szerelnek LED fényeket (pl. az ASUS). Ami nem újdonság az a LED szalag és a LED-es ventilátor, viszont most már ezekből is vásárolhatunk olyanokat, amik 16,8 millió féle árnyalatban képesek világítani. Viszont a legtöbb terméknél a színeket és az effekteket egy kontrollerrel lehet beállítani. Ilyen például a Corsair HD és SP megoldásai is. Ezzel szemben az NZXT egy szoftver ajánl, ami igencsak sok rétű.

Csomagolás:

Ahogy a címben is olvasható, két termékről lesz szó, amik az NZXT garázsában készültek. Elsőnek a ventilátorokat csomagoljuk ki. Az Aer RGB ventilátorok egy hármas pakkban érkeztek. A 3 db szélgép mellett megtaláljuk a szükséges kábeleket, melyekkel sorba kell kötni őket.

hue_rgb_1

Az másik csomagban maga a Hue+ foglal helyet, mellette pedig 4 db LED szalag. Itt is kapunk egy halom vezetéket, illetve egy hatalmas leírást. Az egészet egy jó pofa csomagolásba helyezték. A kábeleket és a szalagokat és a Hue+ szépen el szeparáltan helyezkednek el.

A termékekről:

Az Aer RGB ventilátorok 120 mm átmérőjűek. Már az első fogásnál egyértelművé vált, hogy prémium minőségű komponensekről van szó. A ventilátor szerkezete hihetetlenül masszív. Ez a tömegén is érződik, hisz egy venti 183 gramm. A légkavarók matt fekete festést kaptak. Ugyan ezt a színt kapták maguk a lapátok is amikből darabonként 9 van. A csavarok furataihoz gumilapokat helyeztek, ezzel is csökkentve a rezonanciát.

hue_rgb_7

A 120 mm ventilátor hihetetlen 60 cm hosszú 4 pin-es kábellel rendelkezik és 500-1,500 RPM fordulatra képes. Ezzel a sebességgel 17.48 – 52.44 CFM légáramlást idéz elő 22 – 33 dBA zajszint mellett. A lapátokat úgy alakították, hogy a lehető legjobb légáramlást biztosítsák minél kisebb szélzaj mellett. A zaj további csökkentése érdekében „folyadék dinamikus” csapágyakat használnak. A gyártó olyan biztos a dolgában, hogy minimum 6 éven át tartó élettartamot ígérnek mellé.

A LED-ek elhelyezkedése kicsit a Thermaltake Riing megoldásaihoz hasonlít. Összesen 8 db LED-et helyeztek egy-egy ventilátor elülső részébe, melyeket matt plexi/műanyag burkolat takar. A matt plexi/műanyag burkolat a ventilátor sarkai felé kicsit elnyúlik, így az unalmas „sima kör” alak helyett sokkal izgalmasabban jelennek meg a színek.

hue_rgb_6

A Hue+ Advanced PC Lighting csomagban van a főszereplő maga a Hue+. A kis „doboz” 100 x 70 x 23,5 mm-es, vagyis egy 2,5”-os meghajtónak a méretével egyezik meg csak annál magasabb. Maga a központ fekete színű, de egyaránt van rajta matt és fényes bevonat is. A Hue+ is rendelkezik egy kis megvilágítással, de az csak fehérben izzik. A fekete mellett a Hue+ fehér színben is elérhető, ami lila LED megvilágítást kapott.

hue_rgb_4

Az dobozka hátulján találjuk a csatlakozó felületet. Itt van helye az áramforrás vezetékének, mely végén egy 4 pin-es Molex csatlakozó van. Mellette kapott helyet a mini USB kábel, mely végén egy alaplapi USB csatlakozó van. A továbbiakban két aljzatot találunk, melyekbe a ventilátorokat vagy LED szalagokat kell dugni. Ez azt jelenti, hogy minden Hue+ két csatornát is tud kezelni.

A LED szalagok fehér színűek, egyenként 30 cm hosszúak és 1 cm szélesek. Minden szalagon 10 db LED-et találunk. A felhelyezéshez ellátták ragasztó csíkokkal és mágnesekkel is. Utóbbiból 4 darabot helyeztek rá. Maguk a LED-ek nem „csupaszok”, a szalag felső részének az egésze átlátszó rugalmas anyaggal lett borítva. A szalagok egyik végén 4 pin-es aljzat a másikon 4 pin-es dugó van elhelyezve. Az összeszereléshez különféle hosszúságú kábelek állnak a rendelkezésre.

Összeszerelés:

Hue+:

hue_rgb_5

Kezdjük a legegyszerűbbel. A központba először két kábelt kell dugni. Ugyebár az egyik az áramot fogja átadni, a másik pedig a kommunikációt fogja elősegíteni USB-n keresztül.

LED szalagok:

Hogy biztosak legyünk a dolgunkba a hatalmas papírra érdemes ránézni, de utána egyből rájövünk, hogy gyerekjáték az összeszerelés. A szalagokhoz csatlakoztatott kábelek a képen látható mód alapján történik.

hue_rgb_2

Mindössze két jelölést kell figyelembe venni. Úgy terveztem, hogy a ház mind a négy oldalára helyezek egy szalagot. A Hue+ a kábelalagútban fog rejtőzni, ezért a hozzácsatlakozó LED szalag előre került. A központhoz csatlakozó kábel 50 cm hosszú szóval ezzel nem lesz gondunk. A szalagok egymáshoz való csatlakozását a legrövidebb 10 cm hosszú kábelekkel oldottam meg.

Aer RGB:

A ventilátorokhoz nem kaptunk leírást, mert ez egy kiegészítő pakk. Amúgy sem kell, hisz egyértelmű az összeszerelés módja. Ráadásul a kábeleken és a ventilátoron is le van írva mit hova lehet dugni. A szalagokhoz hasonlóan a ventiket is sorba kell kötni egymással. Az első ventilátor IN portjába kell dugni a Hue+ kábelét. Az OUT port-ba kell az OUT végű kábel, mely IN végét az IN port-ba kell helyezni. Egyszerű és nagyszerű a végeredmény pedig csodás lesz majd miután elvégeztük a szoftveres részeket is.

CAM szoftver:

A Hue+-t egy igazán jó szoftveren keresztül tudjuk elérni és testre szabni. A Hue+-on kívül a CAM szoftveren keresztül tudjuk elérni például az új típusú Kraken AIO vízhűtőket is. Viszont a CAM nem csak ez kínálja, a program segítségével átfogóan tudjuk ellenőrizni a rendszerünk működését. Figyelemmel kísérhetjük a CPU és GPU hőmérsékletét és Load értékeit. Ezek másodpercenként mért értékeit vizsgálhatjuk, sőt 1 hétre visszamenőleg vissza tudjuk nézni az adatokat. Nyomon követhetjük a fő komponensek ventilátor sebességét, fogyasztását. Természetesen az adattárolók szabad és foglalat területeit és a memória használtságát is figyelni tudjuk.

cam_1 cam_2

A játékok alatt is kitudjuk használni a programot. A játék idő alatt felveszi az FPS értékeket, amiket másodpercenként vissza tudunk nézni. Ráadásul overlay-t is kitudunk rakni, így a játék közben tudjuk figyelni a CPU és GPU használtságát és órajelét, de ugyan ez igaz a memóriára is ha szeretnénk.

Figyelmeztetéseket is betudunk állítani, így, ha mondjuk a CPU-nál és GPU-nál a beállított hőfokot a rendszer eléri, akkor azonnal kapjuk a notification-t. A szoftver olyan jó pofa, hogy a UI felületének színét is testre tudjuk szabni.

A Tuning fül alatt találjuk a Hue+-ba csatlakoztatott eszközök mennyiségét. Elsősorban eldönthetjük, hogy melyik legyen aktív. Szerencsére a Hue+ fehér fényét is kikapcsolhatjuk. Az Edit Settings-re kattintva jönnek elő újból a csatornák alattuk pedig az effektek.

cam_4 cam_5

A szoftver 9 féle effektet kínál a Preset fül alatt: Static, Fading, Breathing, Marquee, Covering Marquee, Alternating, Spectrum Wave, Pulse és Candle Light. Természetesen olyan színt állítunk be, amelyet szeretnénk, ezek kívül egyes effektek sebességét és irányát is megváltoztathatjuk. Smart funkciót is beállíthatunk. Ez azt jelenti, hogy a kívánt csatornán a CPU vagy a GPU, de akár az FPS értékekhez színeket tudunk párosítani.

A Custom résznél LED-enként tudjuk beállítani a színeket. Sajnos itt csak 3 effekt közül tudunk válogatni: Fixed, Breathing és Wave. Audio módban is használni tudjuk a termékeket. Itt betudjuk állítani, hogy például a basszus vagy a gain alapján járjanak a kívánt színek.  A Game mód sajnos csak CSGO-ra van optimalizálva. Itt a C4 visszaszámlálójának tudunk két színt beállítani két intervallumnak. Ezen kívül a HP százalékát is megadhatjuk vagy az egyes gránát fajtákhoz is belőhetünk egy árnyalatot.

Tapasztalatok, vélemény:

Az NZXT ismét alkotott és aratott is vele. Eszméletlen jól fel tudja dobni a gépet. A színek pompásak, az effektek nagyon smooth-ak, nincs bennük semmilyen akadás, bár az Alternating módban, ha olyan szín páros állítunk be, akkor simán kikészíthetünk egy epilepsziában szenvedő embert. Az összeszerelés, amilyen bonyolultnak látszik elsőre valójában olyan egyszerű. Viszont én mégis fordítva csatlakoztattam egy szalagot, így semmi sem működött elsőre, de hamar rájöttem a hibára.

hue_rgb_8

Azonban nem minden oké ugyanis előfordulnak bug-ok a rendszerben. Ez például a Game módra igaz, ugyanis nálam játék alatt nem működött az effekt. Továbbá a Marquee, a Covering Marquee módnál volt jelen olyan hiba, hogy kikapcsolt ventilátorvilágításnál csak 2 szalagon futott az effekt. Az Audio mód pedig annyira béta verzió, hogy gyakran nem egy ütemre játszik a szín magával a zenével. Viszont ezekkel együtt is az én tetszésemet maximálisan elérte.

Most pedig következzen a lesújtó hír, a termékek árai. A Hue+ Advanced PC Lighting pakk kb. 20 ezer forint. Ez magába foglal 4 db szalagot és magát a központot. Kapható kiegészítő csomag, mely két szalagot foglal magába kb. 7 ezer forintért. Egy darab 120 mm-es Aer RGB ventilátor 10-11 ezer forint körül mozog, míg a 140 mm-es 1-2 ezerrel több ennél. Emellett találunk 3-as Aer RGB pakkot, amikből a 120 mm-es kb. 27 ezer forint, a 140 mm-es pedig 2-3 ezer forinttal több. Továbbá találunk 2 darabos pakkot melyhez hozzá adják a Hue+-t. Ez is megtalálható 120 és 140 mm-es méretben, az előbbi kb. 28 ezer, míg az utóbbi kicsivel több, mint 30 ezer forint.  Lehetne mondani, hogy a szépségnek ára van, de még milyen.

Hue+ Advanced PC Lighting

Aer RGB 

tetszett_s

nzxt