rx-580-es-570-teszt-polaris-ujratoltve/2017/05/22

RX 580 és 570 teszt – Polaris újratöltve

2017. május 22. Herczeg Balázs

Még mielőtt a tényleges tesztbe belekezdenék, leszögeznék egy pár dolgot. A teszt záródolgozat elkészítése miatt kicsivel több, mint 2 hetet késett az eredeti publikálási dátumhoz képest. Ezen kívül a kártyák a kiadás előtti sajtó driverrel lettek tesztelve, azóta kisebb nagyobb teljesítménybéli növekedések történtek az említett kártyákon, de idő hiányában nem volt idő az újra tesztelésre. Utóljára pedig megemlíteném azt is, hogy a teszt ezeknek következtében még nem a legújabb Forza Horizon 3 Patch után készült, amely hatalmas mértékű optimalizálást hozott a játékra. Az eredményeken így is lehet majd látni, hogy nem okoz egy kártyának sem gondot a játék, de az új frissítés után már az RX570 is képes a stabil 60 képkocka/másodpercre. Most, hogy ezeket leszögeztem, kezdődhet a teszt.

Korábban már járt nálunk egy RX 470-es kártya (kétszer is, csak a második teszt nem a mi oldalunkon jelent meg), illetve egy 460-is, amit később nyereményjátékra ki is sorsoltunk, így a Polarisról már alakult ki vélemény, de mi a helyzet a Polaris refreshel? Őszintén szólva nem sok, a kártyák apró túlhajtáson estek át, a gyártástechnológia javult, így picivel nagyobb OC-ra képesek a kártyák, illetve Polaris architektúra számozásai duplázáson estek át, így nem Polaris 10-es kártyák kerültek a tesztpadra, hanem Polaris 20-asok. Ennyiben ki is merültek a dolgok, habár egy picit más szemszögből kell megvizsgálni az említett kártyákat. Ezek ugyanis nem a korábbi Polaris kártyák leváltására készültek, hanem a régi R 300-as szériát, vagy régebbi kártyákat szeretné az AMD leváltatni az új Polaris kártyákkal. Amennyiben a korábbi Polaris szériához hasonlítjuk őket, az előrelépés minimális, nagyjából az a helyzet, mint ami az intelnél történt a skylake-ről kaby lake-re való ugrásnál. Azonos órajelen nem lenne különbség, így finomítani kellett a gyártástechnológián, amely magasabb stabil órajeleket eredményezett.

DSC06794

Jöhet a referenciakártyák vizsgálata. Vagyis jöhetne, ha lenne. Az új Polaris Refresh szériához ugyanis az AMD nem adott ki referenciakártyát, így minden gyártó egyedi hűtéssel szerelt modellek árusításába kezdett. Ugyan van meghatározott referencia órajel, de nem igazán jelentek meg olyan kártyák, amik ténylegesen az eredeti órajeleket használnák. De előbb jöjjön az architektúra. Ahogy korábban is említésre került, a kártyák a finomított Polaris 20 széria köré épülnek, melyek 14 nm FinFet gyártástechnológiával készültek. Személy szerint a Polaris 20 XTX az RX 580-ra referál, míg a Polaris 20 Pro az 570-et jelenti. A kártyák elérhetőek 4 illetve 8 GB-al szerelt GDDR5 fedélzeti memóriával is, a teljesítmény pedig az 580 esetében 6.1 TFLOPs, míg az 570 esetében 5.1 TFLOPs, habár valóságban es nem annyira érződik. Számoló egységekből (CU) nem történt változás a 400-as szériához képest, tehát 36 az 580 esetében és 32 az 570-en. A renderelő ROP egységek száma sem változott, tehát 32 mind a két kártya esetében. Nem meglepő módon stream processzorokban sincs eltérés, tehát 580-nál 2304, 570-nél 2048. Textúrázó egységek száma sem változott, tehát 144 és 128. A kártya 256 bites interfészen kommunikál a gép többi komponensével, így itt sem történt változás. Órajelekben viszont ahogy említettem, kisebb emelkedés történt. Ugyan a memóriák maradtak 8 Gbps és 7 Gbps sebességeken, viszont a mag órajelek kisebb emelésen estek át. Ezt úgy kell elképzelni, hogy az 580 alap órajele 1257 MHz-re emelkedett, amely 1340 MHz-re képes felugrani (ez az érték a 480-nál 1267 MHz volt), míg az 570 esetében kisebb a növekedés, a 926 MHz-es alap 1168 MHz-re kúszott fel, a boost pedig 1206-ról 1244 MHz-re ugrott.

Térjünk rá az MSI kártyáira. Nagy örömöm volt látni, hogy végre a gyártók is alap memóriaórajellel dobhatták piacra a termékeiket, így nincs szándékos memória órajel csökkentés a kártyákon. Ez apróbb magyarázatra szorulhat. Ugyan az RX 470 referencia értéke 7 GHz volt, de hasonlóan az Nvidia Founders Edition kártyákhoz, a gyártóknak vissza kellett venni az órajelet, így mindössze 6.6 GHz-es memóriasebességgel rendelkeztek a kártyák. Az érdekesség, hogy az 580 esetében nem volt ilyen korlátozás, így azok a kártyák a gyári 8 GHz-es értékekkel kerültek piacra. Viszont az új 500-as szériának köszönhetően ennek vége, 7 GHz memóriasebesség (yay!).

DSC06776

Hűtés tekintetében a Twin Frozr VI került mindkét kártyára, így a megszokott technológiákat kapjuk. Külön a légramlást figyelembe vevő radiátor dizájn. Nikkelezett réz hőcsövek és érintkező felület. Kiváló minőségű hővezető paszta. Zero Frozr technológia és TORX 2.0 ventilátorok, led világítás, hátlap és PWM védőlap az RX 580 esetében, és lényegében ennyi röviden.

DSC06796 DSC06795
  https://www.youtube.com/watch?v=dBU0Ixwd8AM

Aki részletesen szeretne utána olvasni, annak ajánlom figyelmébe a korábbi GTX 1060 tesztünket és a második RX 470 tesztünket, amely a gizmológia (Bluechip) oldalán jelent meg. De mi a helyzet azzal a PWM védőlappal? Ugyan csak az RX 580 kapott ilyet, amely lényegében a PWM komponensek hűtéséért felel. A PWM komponensek természetesen Military Class minősítésűek, abból is a 4-es verzió komponensei kerültek fel a kártára.

DSC06771

Ez Super Ferrit Tekercseket (SFC) szilárd kondenzátorokat (egyenesen japánból) és erősen vezetőképes polimerizált kondenzátorokat (Hi-C CAP) jelent. A PWM dizájn 6+2 fázisú, tehát 6 tekercs közvetlen a GPU jobb oldalán, kettő pedig a bal oldalán helyezkedik el. Na de mi a helyzet a VRM-el? A kártyán M3816N és FH SGF6A1 Mosfetek kaptak helyet, melyeket az MSI kárytáin kívül máshol nem igazán láttam még. A fő vezérlést a jobb oldalon található 6 fázis végzi, vagyis a 6 Szigetelőréteges térvezérlésű tranzisztor (MOSFET), amelyek a GPU számára a megfelelő feszültséget biztosítják. De mivel 6+2 teljes fázis kapott helyet a nyákon, ennek következtében a kártyák tuningra meglehetősen jónak kellenének, hogy legyenek. De ezt a MOSFET-ek minősége is befolyásolja. Tehát hiába a Military Class tekercsek és kondenzátorok, ha a MOSFET-ek nem képesek megfelelő feszültséget juttatni a GPU-nak. De ez az OC tesztünkben kiderül, hogy mire volt képes a két kártya tuning alatt.

DSC06772 DSC06766

Az RX 580-ból a Gaming X 8 GB mígy az 570-ből a Gaming X 4 GB-os változat járt nálunk. Lévén, hogy a Gaming X szériába tartoznak, 3 különböző órajelet kell megkülönböztetnünk. Van az alapórajel, vagyis a silent mód, ahol az értékek megegyeznek a fentebb említett referencia értékekkel. A Gaming mód minimális túlhajtást biztosít, amiről megjegyezném, hogy a boltok polcaira kerülő kártyák alapvetően szoftveres segítség nélkül ezen az órajelen működnek. Ebben az esetben a memória órajele egyik kártya esetében sem növekszik, viszont a Boost órajel az RX 580 esetében 1380 MHz-re, mígy az 570 esetében 1281 MHz-re nő. Az igazi mókát az OC mód jelenti, ahol a kártyák 100 MHz + órajelet kapnak a memóriákra, a mag órajel pedig az 580 esetében 1393 MHz-re, míg az 570 esetében 1293 MHz-re ugrik fel. Megemlíteném, hogy mindkét kártya VR ready, tehát az AMD nem követte el ugyan azt a hibát, amit az RX 470 esetében elkövettek, mégpedig azt, hogy nem hirdették VR ready-ként a kártyát, miközben képes a VR játékok futtatására.

DSC06798

Szoftveres támogatásért, ventilátor sebességért, órajelért és az RGB vezérlésért a Gaming app felel, de rengeteg dolgot állíthatunk be az AMD Crimson Relive driverében is, köszönhetően a letisztult felületnek. AZ OC-t ugyan a Crimsonon belüli WattMan profilba is be lehetett volna állítani, de az MSI Afterburner már régóta szerkesztőségünk egyik kedvenc OC szoftvere, így nem tervezzük leváltani. A kártyák különlegessége a Radeon Chill technológiában rejlik, amely képes a kártyák teljesítményét csökkenteni a mozgásunknak megfelelő értékekre. Tehát lassú mozgásnál akár 40 FPS-re is csökkenhet az érték, viszont gyors mozgásoknál akár 100 FPS fölötti értékeket is súrolhatjuk. Viszont, ahogy az Nvidia Ansel, ez is csak külön támogatott játékoknál érhető el. Elsőre picit érdekesen hangozhat, ugyanis ki akarna 40 FPS-re droppoltatni képkockaszámot? Viszont, ha azt vizsgáljuk meg, hogy ilyenkor a kártya kikapcsolja a ventilátorokat és sokkal hűvösebb üzemhőmérsékleten fog menni, már talán érdemes elgondolkozni a kompromisszum kötésén. Értelemszerűen a kártyák CrossFire kompatibilisek, de idő hiányában nem sikerült megnézni, hogy a két kártya összességében milyen teljesítményt tudott volna hozni. Kimenetek tekintetében a megszokott DVI, Display Port, HDMI csatlakozókat találhatjuk meg a kártyákon. Mindezek mellett a tápcsatlakozás mindkát kártya esetében 8 pines csatlakozóval történik.

DSC06797

Térjünk a lényegre, a tesztekre. A tesztkonfiguráció a szokásos, viszont a tesztprogramok számát (külső kérésre) egy kicsit kibővítettük. Ennek köszönhetően bekerült a programok közé a Battlefiled 1 DX 12 módja, a Witcher 3, a Watch Dogs 2 és a Resident Evil 7 is.

A tesztrendszer komponensei a következők:

  • Intel Core i7 7700
  • Gigabyte AORUS Z270X-Gaming 5
  • ADATA XPG DAZZLE 16 GB 2400 MHz CL 16 2x8 GB RAM kit
  • be quiet! Dark Power Pro 11 750W PSU
  • be quiet! Silent Loop 240mm
  • be quiet! Pure Base 600 Window + RBG Szalag
  • Intel 540s 120 GB SSD + Kingfast E-Drive Pro 120GB SSD
  • Hitachi 7k1000.c 320 GB Sata II HDD + Seagate ST1000DM03 1TB Sata III HDD
  • Windows 10 Pro x64 Creators Update

Most pedig nézzük végig a listát a tesztprogramokról:

  • 3DMark: Fire Strike, Fire Strike Extreme, Fire Strike Ultimate, Time Spy
  • Unigine Superposition
  • Battlefield 1 – DX12
  • Mirror’s Edge Catalyst – DX11
  • Witcher 3 – DX11
  • Watch Dogs 2 – DX11
  • Resident Evil 7 – DX11
  • Doom – OpenGL és Vulkan
  • Tomb Raider 2013 – DX11
  • Rise of the Tomb Raider – DX11 és DX12
  • Forza 6 Apex – DX12
  • Forza Horizon 3 – DX12 (pre-DX12 CPU Patch)

Jöjjenek a tesztek. Ami először érdekes volt, az a kártyák gyene teljesítménye a Fire Strike benchmarkok alatt. Ez lényegében annak tudható be, hogy nem a végleges optimalizációkat tartalmazó WHQL driverrel lettek tesztelve a kártyák, így nem tudtak optimális sebességen működni minden programban.

firestrike580 Az érdekesség az Extreme teszt verziójában is jelen volt. firestrikext580

Viszont a Fire Strtike Ultra 4k tesztben a kártyák már normális sebességgel működtek.

firestrikeultra580

Új programként csatlakozott az Unigine Superposition DX12 teszt, amely rendkívül megizzasztotta a kártyákat.

unigine580h

High presettel még a 3040 FPS közötti értékek megvoltak, de extrém beállításoknál ha az átlag 16 FPS-t sikerült az 570-nek elérnie, annak már hihetetlenül örültünk.

unigine580e

Érdekesség, hogy 4k módban az 570 is képes volt átlag 24 FPS-t produkálni, amit az 580 26 FPS-el múlt felül, végül a 1060-nak a 30 FPS sem jelentett kihívást.

unigine5804kpng

A Battlefiled 1 DirectX 12 módja rendkívül jól működik AMD kártyákon, ezt pedig az eredmények sem cáfolták meg.

bf1580

A Mirror's Edge Catalyst nem lett olyan rossz játék, de annyira igen, hogy a tervezett tesztet végül elkaszáltuk róla. Ettől függeltelnül egy remek benchmark program, ugyanis a Battlefield 1-hez hasonlóan szintén a Frostbite 3 motor hajtja meg, csak éppen  nem DX 12, hanem 11 módban.

mec580

Ha valakinek az Ultra nem lenne elég, megpróbálkozhat a Hyper beállításokkal is, a két új polaris és a 1060 6 GB 60 FPS fölött fogja tartani a képkockaszámot. Ezt követve megnéztük a Witcher 3-at, ami manapság is igen gyönyörű játék, ezt pedig a VGA-k is megérezték, ugyanis egy kártya sem volt képes a stabil 60 FPS-t hozni a beállításainkkal.

witcher580

Hogy CPU intenzív játék is legyen, megnéztük az optimalizálatlanság egyik királyát, a Watch Dogs 2-t. Meglepő módon a kártyák jól teljesítettek, habár az RX 570 előnye a 470-hez képes minimális volt.

wd2580

A Resident Evil 7 optimalizáltság tekintetében meglehetősen jó cím lett, habár a textúrák nem a legszebbek. A kártyáknak nem kottyant meg ez a cím sem. Ami itt érdekesség volt, hogy valami oknál fogva az 570 alulteljesítette a 470-es elő

re7580

 A Doom az a játék, amely AMD kártyákon kiválóan fut, pláne Vulan Módban. OpenGL-ben még mindig az Nvidia a jobb, de a különbség játékélményben magas frissítési frekvenciával rendelkező monitor nélkül nem lesz észrevehető.

doom580ogl

Persze a Vulkan helyretette a dolgokat...

doom580vulk

A Tomb Raider 2013 a legrégebbi benchmark címünk a tesztben, rengeteg kártyát teszteltünk vele. Az új kártyák kisujjból kirázzák ezt a címet.

tombraider2013580

A Rise of The Tomb Raider viszont újabb és jobb játék lett minden tekintetben. Dx 11 módban az FPS értékek a szokott módon ingadoznak...

rottr580

...viszont Dx12-ben minden stabilan működik. Pláne AMD kártyákon, ahol kicsit jobb FPS-t sikerült produkálni, mint DX11 módban.

rottr12dx580

A Forza 6 akár FullHD-ben, akár 4K-ban, egyik kártyának sem okoz problémát. 4K-ban átlag 70-100 FPS közötti értékeket produkáltak a kártyák, a FullHD eredményeket pedig alább lehet megtekinteni.

forza6580

A Forza Horizon 3 tesztek a Hot Wheels és a teljesítmény javítő patch kiadása ELŐTT készültek, így a teljesítmény picit instabilnak tűnhet. Azóta már a 470 is képes 60 FPS-t produkálni átlagban.

0

Az eredményekből jól látható, hogy az AMD két kártája minbden modern címmel megbírkózik. De hol van a negatívum? Hőmérséklet! Sajnálatos módon a GTX 1060-al ellentétben, ahol a ventilátor be sem kapcsol, itt néha sima böngészés közben bekapcsolnak és felpörögnek a ventilátorok, mert a kártyák melegek. Olyannyira hogy az elődöket is felülmúlják. Ugyan ez igaz a fogasztásra is. Az RX 570 maximum 90 W-ot fogyasztott önmagában, a gép így 275W-os fogyasztást produkált, mindezt 70 °C-on. Ha a memória órajelet viszont 7.6 GHz-re emeltük, a core órajelet pedig 1435 MHz-re, akkor ugyan 5-10%-os teljesítménynövekedés elérhető, viszont a kártya 86 °C-ra melegszik, a fogyasztás pedig 128W-ra és 310W-ra ugrik. Hasonló a helyzet az RX 580-al is. 76 fok átlag, csak ehhez 166W-os fogyasztás társul a kártya részéről, 330W körüli maximum gépfogyasztás. Ha viszont jókora OC-n esik át a kártya, amely core szinten 1466 MHz memória szinten pedig a maximum 9 GHz, akkor a teljesítmény amit nyerünk 10% fölötti érték átlagosan, viszont a fogyasztás amit produkál magas. A GPU ugyan csak 80°C-ra melegedett (hála a vrm hűtőnek) cserébe a kártya maga 240W-ot fogasztott, ehhez pedig 400W-os összesített érték társult. Az AMD sokat javult fogyasztás tekintetében, de még mindig van honnan faragni, pláne akkor, ha a hőmérsékleteket is figyelembe vesszük...

Összegzés

A Polaris Refresh jól sikerült, de akik nemrég váltottak RX 470-480-ra, azok el se akarjanak gondolkodni azon, hogy váltsanak, mert nem lesz számottevő javulás. Akik viszont régi kártyákkal rendelkezdnek Rx 300 és lejebb, azok fontolóra vehetik az új modellek beszerzését, ugyanis a két kártya 1080p-be több mint jó választást jelent. Az MSI modelljei remekül sikerültek, de a hűtési eredményeket elemezve érdemes meggondolni, hogy miért is nem kerültek referencia kártyák a piacra. Mindenesetre mindkét kártya megérdemli az ajánlásunkat.

ajanlott1.png ajanlott1.png
MSI RX 580 Gaming X MSI RX 570 Gaming X

A tesztben szereplő kártyákat köszönjük az MSI-nek!

msi-gaming-logo-spirit-horizontal-black-rgb

Írta: Herczeg Balázs

Főszerkesztő-helyettes, hardver teszter