SilverStone PS11 számítógépház járt nálunk
A SilverStone még az év elején megrendezett Las Vegasi CES 2015-ön mutatta be új termékeit, közöttük a Precision sorozatba tartozó PS11-re keresztelt számítógépházat. Nem is egy, hanem egyből két verziót dobtak a piacra, így mindenki kedve szerint eldöntheti, melyikben szeretné számítógépét üzemelni.
Ismét egy SilverStone ház érkezett hozzánk, most a legfrissebb ATX-es példány a PS11-et teszteltük. Korábban már bemutattuk a PS10-et, melynek a PS11 a felfrissített, kicsit átszabott, átrendezett verziója. Első ránézésre az új verziót jobbnak mondanám mint a régit.

Két fajta verziót közül választhatunk, van egy zárt oldallapos és egy ablakos verzió. Az ablakos verzió annyiban tér ez a sima szinte teljesen hangszigetelt és zárt háztól, hogy az elején és a tetején ház hűtőknek van kivágva ventilátorhely. Felülre 2 x 120mm-es ventiket tudunk tenni, előre viszont 2 x 120 vagy 140 mm-es ventilátor fér be, és még értelem szerűen a W az az "windowed" modellen megtalálható a plexi oldallap, ami mostanában már szinte egy alap dolog a PC-s házaknál, mivel így könnyebben dicsekedhetünk egy bemutató erejéig a haveroknak anélkül, hogy a gépház oldalát el kellene távolítani. Nálunk a sima verzió járt ami a hangszigetelésre összpontosít, hangszigetelő szivacs található a két oldallapon, a ház tetejében és a levehető előlapon.

Külső: Dobozból kiemelve egy nagyon könnyű, kicsi, de stabil és pofásan kinéző házat kapunk. Kaptunk még hozzá egy leírást illetve a szokásos alaplap tartú csavarokat, tápegység csavarokat, oldallap felfogató plusz csavarokat és lefogatókat, ami jól jön majd a kábelezésnél. Megszokott matt fekete festés, meglepő, hogy az ujjlenyomatokat alig gyűjti a ház. Nagyon letisztult a külseje, nincs semmi kiálló rész a domborított oldallapokon kívül. Felül találunk egy bekapcsoló gombot ami nagyon rövid úton jár, és a műanyag vastagsága miatt kissé nehézkes benyomni.
![]() |
![]() |
.
Mellette van még egy mikrofon, hangszóró és 2 db USB 3.0-ás csatlakozó. Alatta 2db 5,25 colos ODD nyílást ami szerintem a mai technika mellett elég kell legyen, ez alatt van még egy krómozott csík benne a cég nevével és logójával. A ház elejét könnyen leszedhetjük, e mögött találunk 2 db 12 vagy 14cm-es ventilátort befogadó. Szélein függőleges kivágás amin a ventilátorok könnyedén tudják a friss és hűs levegőt beszívni.

Felül csak egy sima lemez van, mivel belülről itt is hangszigetelő szivacs található. Oldalai, mint már említettem dombornyomottak, ez jó azoknak akik kicsit el szeretnék bújtatni a kábeleket a házban, és azoknak is akik léghűtésben gondolkodnak. A ház műanyag talpakon áll, rezonancia csillapító nincs rajta, alul még megtalálható a szokásos tápegységnek kivágott szellőző nyílás, mellette pedig egy 120mm-es ventilátor befogadására alkalmas kivágás. Ez alatt van a porszűrő réteg, ami sajnálatos módon nem mágneses, és nem is műanyag keretes, ez kicsit megnehezíti a le és felvételt. Hátul 7 db PCI bővítő helyet emellett két darab külső vízhűtő cső nyílást, illetve a szokásos alaplapi hátlap keretet találhatjuk.
Modell: | SST-PS11B-W SST-PS11B-Q |
Alaplap: | Micro ATX, ATX |
Meghajtó helyek: | 2 x 5,25″ |
3 x 3,5″ vagy 2x 2,5″ | |
Hűtés: | Elöl: 2x 120/140 mm-es ventilátor hátul: 1x 120 mm-es ventilátor |
Alul:1 x 120 mm-es ventilátor | |
Bővítőhelyek: | 7 |
Tápegység: | Standard ATX kompatibilis |
Videókártya: | max. 40cm/ 16,2" |
Processzor hűtő: | Max 161 mm |
Nettó tömeg: | 4,8 kg |
Méretek: | 215.3mm (W) x 426.5mm (H) x 481.5mm (D), 44L |
Belső:
A ház oldalát eltávolítva láthatjuk, hogy a ház belseje fekete, ATX és micro-ATX alaplapok fogadására is alkalmas, tágasnak viszont felül már nem nevezném. a vízszintes irányba viszont már van bőven hely a középen megcsonkított ODD és HDD helyeknek köszönhetően, akár 40cm-es VGA-t is tehetünk számítógépünkbe. A merevlemez tartók 3 db normál méretű 3,5-es winchestert tud fogadni, ennek tetején, és az ODD blokk alatt található 1-1 2,5 colos SSD tartó. Végre szerelhető PCI takaró lemezt tettek a gép hátuljába, és nem a régi kitörhetős verzióval adják a házat. Ez nekem már az előző házból is hiányzott.

Aki léghűtéses géppel rendelkezik, vagy léghűtésben gondolkozik, és ezt a házat szeretné megvásárolni, az jól jár, a ház domborításának köszönhetően maximum 16cm-es hűtőbordát is pakolhatunk a processzorunkra. Aki vízhűtésben gondolkozik, az viszont figyeljen, hogy felül nincs hely egyáltalán a radiátornak, így maximum egy szimpla radiátort tudunk felszerelni, vagy a HDD keret felé, vagy a ház hátuljára. Tápegység alá 3 db gumi bakot szereltek ami tompítja a tápegység ventilátor által gerjesztett rezgéseket.
Negatívumként érintett, hogy a 4-8 pines tápcsatlakozónak nincs hely ahol ki lehetne bújtatni a kivágott résen, ha az alaplap a gépben van. Nagyon kevés hely van felül, így kis csavarhúzót kell keresnünk a szereléshez.

Teszt konfig:
Alaplap: MSI Z77A-GD65 |
CPU & hűtő:Intel i5 3570K @4,2GHz + SilverStone AR01 |
VGA: Asus GTX 770 DirectCU II OC |
RAM: Corsair Vengeance 8GB DDR3 1600Mhz CL9 |
HDD: Western Digital Caviar Blue 160GB + Western Digital Caviar Blue 1TB |
Tápegység: Cooler Master GX 550 80+ Bronz |
.
Tesztünk írásakor Magyarországon egyenlőre csak a plexis házat tudjuk megvásárolni, bruttó 17.000 Forintért.Szerelése egyébként egyszerű és könnyű, csavarhúzót csak a videókártya, alaplap és a tápegység rögzítéséhez használtam. Minden mást kézzel simán be tudjuk csavarni, a HDD keretet, csak rá kell pattintani, és betolni a helyére, dvd írót pedig csak le kell fogatni és stabilan is tartja. Hátul szépen el lehet helyezni a kábeleket, így a légáramlatot semmi sem korlátozza.

