11 éves lehettem, amikor a Fallout sorozattal először találkoztam. Emlékszem, egy barátom adta kölcsön, mert akkor kapta és neki nem tetszett (milyen kedves barát, igaz?). A szerelem ekkor indult, úgy 1998 tájékán, azóta is tart.

Az első két rész hangulatát nehéz visszaadni, a picit félresikerült Tactics sem igazán tudta továbbvinni az örökséget, bár én ennek ellenére kedveltem azt a részt is. Ezután érthető, amiért kissé elkedvetlenedtem, amikor megtudtam, hogy a játék jogai a Bethesdához kerülnek és a harmadik epizód már nem izometrikus, hanem FPS nézetből lesz játszható. Kisség aggódtam, bár mindig is szerettem a The Elder Scrolls sorozatot, de azért a Fallout, az akkor is csak Fallout marad.

Sajnos aggodalmam be is igazolódott, amikor kipróbáltam a harmadik részt, ugyan tetszett és nagyon is élvezhető volt, csodálatos volt a világ, de valahogy mégis hiányzott belőle valami, ami miatt kultikussá vált a sorozat: a humor. A harmadik epizód borús, ködös, szürke, humortalan világa kissé elütött a korábban megszokott napsütötte, radioaktív kősivatagos atmoszférától. Ezt nagyon is érezhették a Bethesdánál, mivel a harmadik rész után pár évvel jelent meg a New Vegas, mely elkészítéséhez felkérték az Interplay-es srácokat (a játék atyjait), hogy segítsék a fejlesztést. Az eredmény pedig az egyik legjobb Fallout játék, amelyet valaha is próbáltam, tele humorral, visszatérő karakterekkel, frakciókkal és ismerős tájjal. A siker el sem maradhatott.

Most pedig eljött november tizedike és sikeresen át is vettem a kis csomagomat, hogy aztán sikeresen letölthessem Steam-en keresztül (sajnos itt nincs dvd-ről telepíthető verzió, mindenképpen le kell tölteni). A főmenü nagyon meggyőző volt, ahogy folyamatosan életképeket mutat a játékból, nagyon kellemes, majd kiválasztottam az új játék menüpontot és vártam az indulást. Az intró, bár rendhagyó módon élőszereplős, de mégis tetszett, volt mondanivalója és jól bemutatta, hogy mi várhat ránk. Akik, már megnézték a megjelenés előtt feltett videókat, azok nem fognak csodálkozni, a játék első 20 percén. A Boston környéki Sanctuary nevű kertvárosból indulnak kalandjaink, ahol kiválaszthatjuk karakterünket, kiválaszthatjuk a fő tulajdonságait, kinézetét, majd azonnal arra leszünk figyelmesek, hogy a tévében bemondják, Kína megtámadta az Amerikát és több várost bombatámadás érte, nem telik el sok idő és megszólalnak a légiriadót jelző hangszórók. Nem habozhatunk tovább, így azonnal elindulunk feleségünkkel és kisbabánkkal a közeli 111-es menedékbe, ahol fagyasztásban töljük majd az elkövetkezendő két évszázadot.  Többet nem is szeretnék elárulni senkinek, mert spoilerek nélkül nem is lehetne.

A fagyasztásból felébredve indulnak tehát kalandjaink, melyek talán a leghosszabb Fallout-élményt fogják a szobánkba varázsolni. Bátran ki merem jelenteni, hogy a fősztori is megér egy misét, de emellett a mellékszállak hossza is kitenne jó pár játékot. A készítők tehát nem csak hitegettek, amikor több száz órányi játékról szóló tweeteket, posztokat szórtak az éterbe. Ami mégis szomorúsággal tölt el (bár teljesen logikus), hogy a játék során több frakciót is kisegíthetünk, eleinte egyszerre mindet is akár, de eljön az a pont a történetben, ahol döntés elé kényszerülünk és választanunk kell. Na ekkor érdemes menteni egyet és onnan mindig visszatöltve kipróbálni az összes befejezést. Higgyétek el, megéri.

A játék képi megvalósításán sokan fanyalogtak, míg mások érveltek mellette, hogy mégis csak a Fallout és az sosem szép, nem a grafika számít és stb. Be kell valljam, engem sem érdekels soha a játék grafikája, főleg nem ennél a játéknál, de azért azt akkor is észre kell venni, hogy 2015 végén, azért ez mégis csak elmaradott. A Skyrim grafikáját némiképp felülmúlja ugyan, de mégsem beszélhetünk itt komoly előrelépésről. Érvként hangzott még el a térkép mérete és a töménytelen tereptárgy megjelenítése, amely nem picit edzi meg a számítógépünket, de mégis azt mondom, hogy ennél azért szebbet is ki lehettett volna hozni belőle. Félreértés ne essék, a játék teljesen élvezhető, nagyon is kellemes, de azért kissé idejétmúlt.

A térképre visszatérve, gondolom azt már az előzetesekből mindenki tudja, hogy Boston városát dolgozták fel a készítők és állítólag nagyon jó munkát végeztek, ezt talán egy vérbeli bostoni meg tudja mondani, de nekem ilyen alapon akkor Budapest jobban tetszett volna. Számomra továbbra is hiányzik a sivatag, a színek, mert ez a rész ismét iszonyatosan fakóra sikerült. Le sem tagadhatja a Skyrim-i örökséget, csak ott éppen egy hóval borított tájat kellett modellezni, itt pedig kapunk körülbelül egy London szintű ködös, szürke, nyirkos, esős Bostont. Elég nyomasztóan hat ez az ember idegeire és számomra nagyon hiányzonak a meleg színek a játékból. Nem értem, hogy miért kell a keleti partot erőltetni ebben az epizódban is.

Miután egy bő hétig duzzogtam a táj és a grafika puritánságán, sivárságán, elkezdtem jobban belemélyedni a játék adta lehetősekbe. Szereztem egzotikus puskákat, lövöldöztem mindenkire, aki csak megmozdult. Felfedeztem olyan helyeket, amelyekbe belépve szinte azonnal végeztek velem az ott lévő ellenfelek, és talán ekkor éreztem úgy , hogy mégis jól szórakozom. Hiába a szürkeség, a fakóság, valahol mégis kitűnően szórakozom. Elkezdtem a mellékkülteséeket, bejártam a térkép nagyobbik felét és rá kellett ébrednem, hogy ebben a játékban legalább annyi tartalom van, mint a korábbi részekben együttvéve.

Ami először csak egy Fallout 3/Skyrim modnak tűnt, az a későbbiekben teljesen kivetkpzött magából és egy önálló, töménytelen küldetéssel és egy igen érdekes világgal rendelkező játékká nőtte ki magát. Na ez a Fallout 4. Először csak azt gondolod, hogy jó, ezt már láttam a TES-ben (The Elder Scrolls), na jó, emezt meg a Fallout New Vegas-ban, aztán rájössz, hogy nem csupán átemelték az elemeket, hanem tovább is fejlesztették őket. Nekem például tetszett a bárbeszédek megoldása, bár sokaknak nem, erre azért van egy mod, ami orvosolja. Tehát már nem konkrét mondatok közül választhatunk, hanem egy-egy szó jelzi, hogy éppen milyen választ adunk az adott kérdésre vagy miről fogunk kérdezni. Egyszerű és nem kell 10-15 lehetőséget végigolvasni és azon agyalni, hogy vajon melyik, milyen reakciót vált ki az adott NPC-ből. Ami számomra még tetszett, az a társainkkal való interakció. Dogmeat viszonylag könnyű eset, mivel ő mindenképpen szeretni fog minket, de ha emberi társat választunk, akkor oda kell figyelnünk vagy nem éppen lesz rózsás a viszonyunk partnerünkkel. Minden társ mást ad hozzá a játékélményhez. Ez már a Fallout 2-ben is így volt, tehát ha esetleg sírrablók voltuk vagy ne adj isten egy gránátunk eltalált egy éppen arra menekülő gyermeket, akkor Sulik könnyen faképnél hagyott minket.  Szóval itt is fontos, hogy olyan társat válasszunk, aki az adott játékstílusunkhoz a leginkább megfelel. Én összesen három karakterrel próbálkoztam, Dogmeat örök kedvenc, bár sok hasznát nem vettem (igaz ez a legtöbb karakterre igaz), Codsworth (a Mr. Handy robotunk), aki a küldetések között régi emlékeket idéz fel, amikor még nem menekült el a család a menedékbe. Ott van Piper, a Diamond Cityben lévő újságíró, akivel flörtölhetünk és hát...szóval értitek, romantikusabb szállak alakulhatnak ki vele. Mellettük még számtalan társsal játszhattam volna, de az eddig a játékba ölt 40 óra során nem volt kedvem mást is kipróbálni, de gyanítom az elkövetkezendő 100 órában majd kipróbálok másokat is.

Fontos újítás, hogy immáron várost is kell fejlesztenünk, megbízott polgiként pedig mindenféle földi jóval láthatjuk el városlakókat. Építhetünk házakat, bútorokat, áramfejlesztőket, rádiótornyokat, fegyvereket, csapdákat stb. Ez egy nagyon jól eltalált része a játéknak. Nagyon jól el lehet vele bíbelődni és, amennyiben nyersanyagszűkében vagyunk, úgy szinte bármit lebonthatunk, hogy úgy tegyünk szert a hiányzó elemre. Ezáltal pedig városaink csakhamar megszabadulnak az őket körülvevő szeméttől (junk) és lakhatóvá válnak. Már várom, hogy a modderek mit hoznak ki ebből, mert ugyan nem kevés tárgy került a játékba, de azt gondolom, hogy még van mit hozzátenni.

Visszatérő vendéglesz majd a craftolás, ahol különböző ételeket is főzhetünk, városunk fejlesztése mellett. Ugyanígy fegyvereket hozhatunk létre, módosíthatunk. Ez persze eleinte nem fog minket izgatni, de a játék végére már érdemes lesz kitanulni a mesterséget, mert gyakran lesz szükség arra a pluszra, amit fegyvereink tuningolásával érhetünk el. Rakhatunk rájuk nagyobb tárat, lézerirányzákot, távcsövet vagy akár teljesen új fegyvereket is létrehozhatunk. A lehetséges variációk száma sajnos véges, de azért akad pár speciális eszköz, amely csak így érhető el a játékban.

Emellett megváltozott ruhák kezelése is, így például a Vault ruhára már felaggathatunk egyéb kiegészítőket, összesen 6 félét. Ezeket a különböző testrészeinkre helyezhetjük fel, így a mellkasra, két kar, két láb és a fej. Néhány ruha ezt nem teszi lehetővé, esetleg csak néháynat enged. A Vault ruha viszont nem ez a kategória, érdemes lesz tehát majd ezt is megfigyelni, amikor újabb páncélt akarunk magunkra aggatni, mivel lehet, hogy a fel nem helyezhető kiegészítők miatt már kisebb lesz a védelmünk. A folyamatosan rajtunk lévő ruhákon kívül teljesenátírták a Power Armourok kezelését. Immáron fusion cellákat kell szereznünk hozzá, ha azt akarjuk, hogy ne merüljön le, ezek kb 1 órányi játékra elegendőek. Utána sem kell megijedni, lehet majd használni, de lényegesen lassul majd. A power armour is részekre bomlik, így, amennyiben megsérül a karja vagy a lába, úgy az adott részt elveszítjük és javításig nem is használhatjuk. Felettébb kellemetlen tehát, ha egy teljesen leamortizált páncéllal jelenünk meg a partyban. Érdemes odafigyelni rá és tényleg csak a rázós szituációkban használni.

Az előző részekhez képest a hangok terén is lesznek újdonságok, a fegyverek végre picit „fegyveresen” hangzanak. Kissé átfogalmazva előző mondatom, végre  van hangjuk, pisztoly tényleg olyan, mintha egy pisztolyt durrantgatnánk és nem egy vizipisztolyt. A zenék terén sincs gond, vannak alapból különböző, az aktuális szituációhóz illő dallamok, de amennyiben, nem tetszenek, akkor továbbra is van lehetőség rádiót hallgatni, sőt ebben a részben kötelező is, mivel bizonyos területeken segélykéréseket is befoghatunk, amelyek mellékküldetéseket, esetleg extra felszerelési tárgyakat rejthetnek. Érdemes odafigyelni ezekre is. A New Vegasban nagyon tetszett, hogy visszatértek az első két Fallout zenéi, na itt ezt felejtsük el, a Bethesda teljesen új szólamokat írt, amely önmagában nem lenne gond, mert kellemesek és odaillőek, de  valahol a Fallout érzés miatt én mégis csak jobban örültem volna az eredeti dallamoknak.

Ideje lezárnom a tesztem, mivel kezd picit hosszúra nyúlni, mégis befejezetlennek érzem. A bekezdéseket könnyedén ki tudnám egészíteni még további gondolatokkal, észrevételekkel. Rengeteg játékbeli változás van, amit meg sem említettem, de nem akarok mégsem egy kisregényt összerakni, szóval inkább legyen annyi elég, hogy fedezzétek fel magatok. Mindenképpen megéri, a bugok ellenére, amelyek szerencsénkre nem túl zavaróak. Igaz, néha eltűnik a fegyverünk, tárgyak egymásba akadnak, kutyánk eltűnik a föld alatt, de ezek mégsincsenek hatással a játékélményre. Nem találkoztam olyan hibával, amely miatt akár egy küldetést ne tudtam volna teljesíteni. A játék pedig rengeteg tartalommal rendelkezik, szerencsénkre nem százalékolja a gép, így magam sem tudom, hogy mennyinél járok, annak ellenére, hogy már közel 40 óránál járok, még mindig van több órányi küldetés, amelyekkel nem is foglalkoztam, nem beszélve arról, hogy a jövőben megjelenő DLC-k még inkább bővíteni fogják a bejárható területet.