teszt-kolosszalis-hangzas-lehengerlo-hatas-hangszorot-teszteltunk/2015/11/26

[Teszt] Kolosszális hangzás, lehengerlő hatás – Hangszórót teszteltünk

2015. november 26. Gosztonyi Adorján

Két héttel ezelőtt érkezett szerkesztőségünkbe a Thonet & Vander legújabb audió gyöngyszeme, a Koloss, amivel Hi-End kategóriájukat kívánják erősíteni. Nem kevés sikerrel, ugyanis már a magyarországi megjelenési bejelentés pillanatában sokan szerettek volna belőle azonnal, többek között én is. De ugyan úgy, mint a Turmból, ebből is rögtön két szettet. Nem nagyzolásból, csupán kíváncsiságból, hogy a kettő együtt vajon mire lehet képes. Főleg, hogy egy 160W-os összteljesítményű rendszerről beszélünk. Lássuk a lényegi részeket:

T&V Koloss:

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Elég viharvert dobozban érkezett, meg a Koloss ahhoz, hogy első ránézésre azt mondjam: Na, ebből sem lesz audio-orgia. Szerencsére tévedtem, a T&V ezúttal is kitett magáért és rendesen megvédte eszközét. Kicsomagolás után, néhány percre megcsodáltuk őket és tovább kutattunk a dobozban tartozékok után.

Tartalmazta a szokásos RCA/3,5mm-es Jack kábelt, használati utasítást, távirányítót, 4 eres összekötőkábelt, a tápkábelt a beépített erősítőhöz és egy RCA/RCA kábelt. Figyelem, a távirányítóhoz a 2025-ös elem nem tartozék, valamint az optikai kábel sem az.

[caption id="attachment_62165" align="aligncenter" width="280"]RCA/3,5 mm Jack RCA/3,5 mm Jack[/caption] [caption id="attachment_62166" align="aligncenter" width="280"]RCA RCA[/caption]
[caption id="attachment_62167" align="aligncenter" width="280"]Összekötőkábel Összekötőkábel[/caption] [caption id="attachment_62168" align="aligncenter" width="280"]Az elmaradhatatlan távirányító Az elmaradhatatlan távirányító[/caption]

A következő meglepetés a használati utasítás lapozgatása közben ért minket, az utolsó előtti oldalra ugyanis bekerült a Rendszerigény editor’s choice plecsnije, olyan teszterek közé, mint a Toxico-Pc vagy az orosz Pc Magazin. Itt hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy megköszönjem az RI nevében: Köszönjük szépen, az elismerést és a bizalmat T&V!

[caption id="attachment_62170" align="aligncenter" width="280"]Hangszóró bemenet Hangszóró bemenet[/caption] [caption id="attachment_62171" align="aligncenter" width="280"]OLYMPUS DIGITAL CAMERA Az "Agy"[/caption]
[caption id="attachment_62172" align="aligncenter" width="280"]4 eres közelről 4 eres közelről[/caption] [caption id="attachment_62173" align="aligncenter" width="280"]OLYMPUS DIGITAL CAMERA A meglepetés[/caption]

Dizájn:

Kialakítását tekintve a nyitott rendszerek közé tartozik a Koloss. Magassága a tornyoknak 555 mm, szélessége 215 mm, mélysége pedig 240 mm, a súlyát pedig 20 kilógrammra saccolnám. Ezekből az adatokból jól látszik, hogy elég testes darabról van szó a Turmhoz képest, ami szinte kecsesen vékony.

A faládákra az innovatív formák jellemzőek, szinte semmiben nem tér el. Külseje fekete és faerezet mintát kapott, ettől válik elegánssá illetve a fekete szövethálótól. Amit én rendszeresen leszedek, mert takarja a lényeget. A 2x2, 6,5 colos, sárga kevlár membránokat. Anyaguk miatt elég időtállóak, valamint strapabíróak. Amikor mozognak, az is egy élmény. Sajnos ezt a szövést elég nehéz fényképezni, de azért igyekeztünk. A Tweeter fekete selyem bevonatot kapott és 1 colos.

„A” toronyban kapott helyet a 160W (2x80W) összteljesítményű erősítő. Kezelő panelje az oldalán található fent. Csupán néhány dolgot állíthatunk rajta: input (Bluetooth, AUX, Optikai kábel), párosítás/mód (treble, bass mennyisége állítható utána a hangerőszabályzóval), hangerőszabályzó. Hátul található a bekapcsoló gomb, táp bement, hangszóró dugalj, AUX bemenetek, és az optikai kábel dugalj. A Sub-cső pedig hátul fent kapott helyet. Ebből kifolyólag érdemes kicsit távolabb tenni a faltól, hogy a kiáramló levegőt ne akadályozzuk.

Az elmaradhatatlan Thonet & Vander logó megtalálható a szövetezés alján és a tweeter burkolati elemén.

[caption id="attachment_62185" align="aligncenter" width="225"]OLYMPUS DIGITAL CAMERA Innen is jól néz ki[/caption] [caption id="attachment_62178" align="aligncenter" width="225"]OLYMPUS DIGITAL CAMERA Kezelőpanel[/caption]

Belbecs:

A tornyokba négy darab 6,5 colos tányér került összesen 140W teljesítményűek 12 Ohm impedancia mellett 40Hz-től egészen 20KHz-ig használják a frekvenciákat, viszont teszt hangjaink bebizonyították, hogy az 40Hz valójában 20Hz. Ez így azért már elég jó, szerintem.

A tweeter-ek csupán 1 colosak, 30W teljesítmény leadására képesek, 8 Ohm-os impedancia mellet.

A nagyobb tányérok már közepes hangerőn is érezhetően ellökik a levegőt maguk elől.

Mint fent említettem, a beépített erősítő 160W (2x80W) összteljesítményű. A falhasznált technológiáknak köszönhetően kristálytiszta hangot kapunk minden esetben. Persze ehhez az is kell, hogy maga a lejátszandó zene is megfelelő minőségű legyen, mondjuk stúdió felvétel és legalább 256Kbps, a 128 is jó, csak már nem az igazi hangzásilag. Lássuk most néhány mondat erejéig a fontosabb technológiákat:

A Glow FX biztosítja a zavartalan magas hangok sugárzását valamint élességét, hogy igazán kiélvezhessük a zene minden kis részletét. A Rage Bass felel az intenzív, erőteljes mélyhangzásért, ugyanakkor mivel nem agyon effektezett, szinte természetesnek hangzik.

Az anti-magnetikus védelem ma már alap dolog, emlékszik valaki azokra az időkre, amikor az interferencia (például mobiltelefon bejövő-kimenő hívás esetén) belezavart kedvenc dalunkba és nem hallottunk mást csak pattogó zajt meg mély sípolást a hangszóróból?

[caption id="attachment_62183" align="aligncenter" width="280"]OLYMPUS DIGITAL CAMERA A Tweeter burkolati elemén...[/caption] [caption id="attachment_62184" align="aligncenter" width="280"]OLYMPUS DIGITAL CAMERA Tweeter[/caption]
[caption id="attachment_62182" align="aligncenter" width="280"]OLYMPUS DIGITAL CAMERA "Extra Sound"[/caption] [caption id="attachment_62180" align="aligncenter" width="280"]OLYMPUS DIGITAL CAMERA Sárga kevlár membrán[/caption]

Beépítésre került egy Bluetooth rendszer is, hogy akár az ilyennel rendelkező eszközeinkkel is működtethessük a hangszórót. Itt érdemes megjegyezni, hogy a távirányító válaszideje BT használata esetén 3-4 másodperc, ami elég sok. (Több telefon típussal, táblagéppel tesztelve) De hát így jár az ember, ha mindenféle közvetítő eszközöket alkalmaz. Ha véletlenül kevesellnénk a hangerőt, annak ellenére, hogy az erősítőt már rendesen feltekertük, emeljük meg a hangerőt a lejátszó eszközön is nyugodtan, lesz meglepetés a szomszédnak is. Mivel alapjáraton közép hangerőről indítanak BT közvetítés esetén.

Ami nekem hiányzott az az előre programozott equalizer beállítások, mert így, ha nem számítógépre kötöttük a rendszert és nem egy jobb lejátszót használtunk hozzá, ami ezt is tudja (például Winamp), hamar lehet valami borzasztót is kihozni a termékből a treble/bass állítgatásával. Mindezek a dolgok viszont értő kezek között nem okoznak problémát.

Nem érdemes a végéig járatni az erősítőt sem, bár igaz csak az utolsó néhány gombnyomásnál kezd el torzítani, de az ereje és a létrejövő hanghatás már fájdalmas pillanatokkal jár a dobhártyát tekintve, bármit is hallgatunk, legyen az Bach vagy Apocalyptica. Ezt többen tanúsíthatják, akik jelen voltak, ugyanis kolosszális hangerejű tornyainkat terepre vittük. Nem is akárhova, egy igazi igényes kultúr helyre, kulturált emberek közé. Ezúton is köszönjük Gergely Róbertnek, hogy pár óra erejéig beengedett minket 160W-tal a hónunk alatt a Diófa Sörözőbe.

Aki itt látta a technológiát, az mind kérdezett, érdeklődött. Amikor meghallották az árat, sajnos azonnal elálltak a vásárlási szándékuktól, de tetszett mindenkinek úgy nagy általánosságban, mind megjelenésre, mind hangzásra. Az érdekelte őket később főleg, hogy nincs-e véletlenül egy olcsóbb változat. Ezeken felbuzdulva úgy döntöttünk, hogy a következő audio eszköz tesztünket is hasonló körülmények között fogjuk lefolytatni.

Specifikáció:

Impedancia Teljesítmény Frekvencia
Közép 12 Ohm 70W (2x70W) 40Hz-20KHz
Magas 6Ohm 30W 40Hz-20KHZ

.

Felhasznált anyagaink a jól megszokott lejátszási listánk, játéknak a Borderlands-et választottuk, film kategóriában pedig ezúttal a megjelenésekre való tekintettel a Star Wars sorozatot néztük végig.

Köszönjük a T&V-nek és a magyar disztribútornak, hogy a rendelkezésünkre bocsátotta a terméket!

editors_choice

logo_tv-21[1]

Írta: Gosztonyi Adorján