Mi történt ezzel a sorozattal? Én az 5. évad első fele után kezdtem elveszíteni a hitem benne. Valahogy már nem adta vissza azt a régi érzést, amit a korábbi évadok, már nem izgultam annyira rajta. Kikopott a sorozat fénye. Aztán jött az 5. évad zseniális második fele, ami újra fellobbantotta a reményt, hogy a Walking Dead igenis többet tud annál mint amit pár gyengébbre sikerült részben láthattunk.

Aztán elérkezett a 6. évad pilot-ja ami jó volt, de én azért többet vártam. Aztán jött a 2. rész, ami egy "No sanctuary"-t megszégyenítő kaszabolós akció volt. (Persze jó értelemben) A harmadik rész vegyítette a drámát és az akciót, mindezt a lehető legjobban és ezért az utóbbi évadok egyik legjobbja lett véleményem szerint. Most pedig hogy kijött a 4. rész és miután már-már könnyes szemekkel végignéztem, hát mit is mondjak?

Véleményem szerint a hatodik évad negyedik része sikerült a LEGJOBBRA a sorozat történetében.

Igen, tudom, de higgyétek el, én voltam az, aki ezen a legjobban meglepődött. De mit is kaptunk ebben a több mint egy órában? Nem mást mint Morgan előtörténetét (mármint nem a régi, hanem a 3. évad 8. része és amik azok után történtek) ami egy önálló lélektani drámaként is megállná a helyét.

Na de mitől is működött olyannyira ez a rész? Mitől lopta be magát annyira a szívembe, hogy képes legyek a legjobbnak nevezni az egész szériában?

Nos ez leginkább az új karakternek köszönhető, Eastman-nek, aki nekem number 1 szereplő lett szinte az első pillanattól kezdve. Magasan a legszimpatikusabb karakter lett nálam a sorozatban és ez nem az emberbarát jellemének volt köszönhető, sokkal inkább a világról való gondolkodása és az önzetlensége miatt tetszett annyira. Ő egy olyan gondolkodásmódot képvisel, amit a világ túlélői egyenesen röhejesnek tartanának első hallásra. Eastman ugyanis azt vallja, hogy "minden élet értékes", ezzel pedig együtt jár az, hogy nem is öl embert. Ez egy olyan dolog, ami a valóéletben még több mint elfogadható gondolkodás, de egy apokaliptikus világban minden, csak nem az.

Sokkal inkább helytálló a kormányzó híres nevezetes mondata, miszerint: "You kill, or you die, or you die, and you kill" Egy kicsit ellentmond a kettő egymásnak nem igaz?

Eastman azt a gondolkodást képviseli, amit még Rick az első évadban. Egy olyasféle gondolkodást, aminek az apokalipszis ezen szakaszára már rég el kellett volna tűnnie.

Én őszintén szólva egész végig azon izgultam, sőt inkább szomorkodtam, hogy Eastman hogyan hal meg. Mert erre ugye számítani lehetett. Szerencsére nem egy Glenn féle véget ért, ennek nagyon örültem, de még így is meghatott a halála, mert a hozzá hasonló "tiszta" karakterek már rég eltűntek a sorozatban. (Ez nem a sorozat hibája, csupán ezt teszi az emberekkel a túlélési ösztön)

Az, ahogyan Eastman rávilágította Morgan-t a "helyes" gondolkodásmódra, számomra nagyon szórakoztató volt. Egy olyan embert kellett megmentenie, aki egy nagyon mély szakadék legeslegalján volt csapdába esve. Szerencsére pszichiáterünk sikerrel jár, de mint mindig, ennek most is nagy árat kellett fizetni.

Maga rész egyáltalán nem érződött Walking Dead-nek sokkal inkább egy különálló drámának, amiben egy bölcs mester segít a tanítványnak meglelni annak belső békéjét, kicsit mint a Tavasz, Nyár, Ősz, Tél és Tavasz című filmben. Imádtam minden egyes percét, egy igazi mestermű tanulsággal. TANULSÁGGAL EGY WALKING DEAD-BEN. Ki várt volna el ilyesmit ettől a sorozattól?

Megmondom őszintén, "Here's not here" teljes mértékben az én "saját ízlésem szerint kialakított" rész volt, ezért nyerte el annyira a tetszésem. Az ilyen, ehhez hasonló drámákkal engem meg lehet venni kilóra, ebben pedig egyszerűen nem találtam negatívumot fellelni. Nem tartom kizártnak, hogy valószínűleg kevés más ember fogja hasonlóan zseniálisnak titulálni ezt a részt, egy átlag Walking Dead néző pedig talán még átlagosnak is fogja tartani.

Egy dolog viszont biztos; cirka 4 évad után a "Pretty much dead already" a második helyre csúszott a kedvenc TWD epizódjaim listáján.