Játék

The Witcher 3: Wild Hunt – Hearts of Stone – Teszt


Kiegészítő, vagy nem kiegészítő? Ez itt a kérdés!

Kezdjük is azzal, hogy mit tartalmaz ez a kiegészítő: egy hosszabb, több lépcsős főtörténetet, mellékküldetéseket, Velen térképének kiegészítését, a rúnadögrémet és még néhány apróságot.

Shani az első részből visszatér!

Shani az első részből visszatér!

A story ismét remek, jól alakított, székhez kötözi az embert, ez van a kiegészítő középpontjában, ez a fő tennivalónk. Geraltot megint belekeverik valamibe, amibe nem kéne, ám ha folytatnám, az már spoiler lenne. J A karakterek most sem feketék, vagy fehérek, aki elsőnek gonosznak tűnik, nem biztos, hogy az, ahogy az sem feltétlen a barátunk, aki segít rajtunk. Több boss is belekerült ebbe a kampányba, és azt kell, hogy mondjam, igen csak jól sikerültek! Változatosak, és nem feltétlen olyan egyszerűek, mint az alapjáték boss-ai.

Ahogy fentebb már írtam, Velen térképe kiegészült ebben a játékban. A vidék északi széle, és az északkeleti sarok került be, ezzel is csak tovább növelve ezt a hatalmas játékteret. A tájat többé-kevésbé háborúmentes legelők és erdők alkotják, így ismét lehet csorgatni a nyálunkat a gyönyörű látványképekre.

Az Everec birtok. A játék legjobb küldetései játszódnak itt!

Az Everec birtok. A játék legjobb küldetései játszódnak itt!

A rúnadögrém (runewright angolul) egy új fegyver és páncél bájolási rendszer. Egy új NPC-nél lehet ezeket csináltatni, lényegében azt tudják, hogy három rúnahelyes kardokba és mellvértbe különleges bájolást tud tenni, ami felülírja az alap rúnákat. A páncélt olyanokkal lehet elbájolni, hogy mondjuk van esély az ellenség sebzésének visszaverésére, vagy éppen megváltoztathatjuk a vért „nehézségét”. Kardba automatikus nyílvessző hárítást, jelek elsütését kardból második alkalommal, és hasonló dolgokat tehetünk. Tetszett ez az új rendszer, bár azért lehetett volna kicsit többféle fejlesztés.

A rúnabájolás panelje,

A rúnabájolás panelje,

Úgy általánosságban, ami nagyon tetszett még, hogy figyeltek a játékosokra, és a visszajelzéseikre. Néhány példát hoznék erre. Az alapjáték végére akkor is úszunk a pénzben, ha csak a drágább dolgokat hoztuk el, és nem néztünk be minden barlangban, miközben egyáltalán nincs mire elkölteni. Itt pedig bizony minden sokba kerül. A rúnamesternek először 30,000 koronát ki kell fizetni, hogy munkához tudjon látni, mert útközben kirabolták a banditák. Ez egy igen szép összeg, s maguk a bájolások sem két koronáért vannak!

Az erdők a HoS-ban is csodálatosak lettek!

Az erdők a HoS-ban is csodálatosak lettek!

A másik, amit megemlítenék, amolyan belsős easter egg. A játék elején lehetett azzal nagy pénzt keresni, hogy a kezdő falucskában lemészároltuk a teheneket, eladtuk a bőrüket, majd kis meditáció után újraéledtek. Ezt később patchelték azzal, hogy a tehenek nem éledtek újra, illetve egy bika démon is megtámad minket, ha sok bocit leölünk. Itt a HoS-ban egyszer megkeres minket egy adószedő, aki felrója nekünk, hogy a múlt hónapban nagymennyiségű adózatlan jövedelmünk keletkezett, s rákérdez, hogy részt vettünk-e mostanság nagykereskedelmi mennyiségű, nyersbőr értékesítésben. Na én itt estem le a székről a nevetéstől, és bizony még akkor is nevettem, amikor kifizettem az 1000 koronás adóhátralék fizetési-felszólításomat. Ez pedig egy idézet a küldetés leírásából: „Noha mindig tartott magánál pár kiló ezüstöt, Geralt szinte állandóan pénzszűkében volt.”

Egyik új lap, a Tehén. Érdemes kipróbálni! ;)

Egyik új lap, a Tehén. Érdemes kipróbálni! 😉

Jöjjenek azok a dolgok, amik nem tetszettek. Összegségében elmondhatjuk, hogy minden tetszett, egyedül a fordítás az, amiben volt pár hiba, de semmi vészes, illetve ez nem von le a játékból magából. Viszont ettől még nem lesz tökéletes, ugyanis több helyen is volt hiányérzetem. Talán a legnagyobb hiányérzetem abban volt, hogy a játék szinte csak a főszálból áll, azon kívül szinte nincs csinálnivaló. Van néhány mellékküldetés, egy witcher megbízás, egy lóverseny, pár gwent lap, de ezeket pillanatok alatt le lehet rendezni, s nem marad más, csak a történet, ami még mindig zseniális, de nekem kicsit hiányzott a felfedezés, a bóklászás élménye. Egy tíz órásnak ígért (nekem 20 óra volt 100%-ra) tartalomtól nem vártam sok új ellenfelet, de azért három, rémunalmas ellenféltípusnál (óriáspók, vadkan, Lángoló Rózsa rendje, mint banditák) azért többre számítottam. Persze ezek a dolgok nem vonnak le a játékból, csak egy kis hiányérzetet hagynak.

Final Thoughts

„Kiegészítő, vagy nem kiegészítő?” Kiegészítő, nem vitás! A játék minden fillért megér, hozza az alapjáték minőségét szinte minden tekintetben. Aki csak tudja, próbálja ki a játékot, ha már a simát végigtolta!

Overall Score 90%
Readers Rating
3 votes
98