Thor: Ragnarök – Kritika

A világvégéről szőtt vadabbnál vadabb teóriáknak se vége se hossza. Ebből kifolyólag csak idén már vagy két alkalommal kellett volna feldobnunk a pacskert, de mindenki nyugodjon le a p*csába. Túléltük! Túléltük, hogy láthassunk egy harmadik világvégét. Asgardban ugyanis beköszönt a Ragnarök.  

Chris Hemsworth, azaz Thor, miután megpattan a Polgárháború forgatásáról, az istenek lakhelye felé veszi az irányt. Hazafelé azonban beugrik a tűzóriások vezéréhez, Surturhoz, hogy megölje őt és elvegye a koronáját, megakadályozván ezzel Asgard teljes pusztulását, a  Ragnarököt. Itt a film akár véget is érhetett volna, de természetesen nem így történt. Szerencsére Taika Waititi rendezőnek bőven volt ötlete arra, hogy miként töltse ki a 130 perces játékidőt. Akadt itt minden, ami egy bigott Marvel fan vagy akár egy átlag filmnéző kedvére tehet. Akciódús nyitány, látványos pörölylengetés, melynek nyomán hullik az ellen és a sárkánybelsőség, egy teljesen váratlan Matt Damon, egy teljesen indokolatlan Benedict Cumberbatch (Dr. Strange) és egy teljességgel nélkülözhetetlen Stan Lee cameo, intergalaktikus utazások, nagy találkozások, CGI orgia, a Galaxis őrzőit is megszégyenítő humorbombák, hangulatos betétdalok és végül, de nem utolsó sorban egy az ilyen kaliberű filmekre jellemző, előre megjósolható befejezés is, ami viszont bocsánatos bűn.

Érzésem szerint talán nem is helyénvaló befejezésről beszélni. Amit ez az új-zélandi úriember elénk rakott, az sokkal inkább nevezhető egy új kezdetnek. Hogy ez az irány mennyire kedvez a képregényadaptációk sajátos világának, azt pedig mindenki döntse el maga. Én most, hogy láttam a filmet, bátran ki merem jelenteni, hogy elejétől a végéig k*rva jól szórakoztam. A dolog iróniája, hogy Waititi tulajdonképpen semmilyen területen nem alkotott kiemelkedőt, egyet leszámítva, és ez a piszkosul bevállalós humor. Pörölyhajigálás ide, hősködés oda, a film legnagyobb ütőkártyáját épp a komolytalansága, avagy az egymást érő  helyzetkomikumok és az adok-kapok jellegű, zseniálisan megszerkesztett dialógusok eszenciája jelenti. Az rendben van, hogy a Marvel filmek nem a súlyos mondanivalójukról híresek, de a Ragnarök ilyetén ellazázása elképesztően tökös húzás volt a rendező részéről. És azt kell mondjam, nagyon jót tett a produkciónak! Az új Thor egy olyan szintű kúlságot hozott magával a Marvel-moziuniverzumba, amely előtt még James Gunn (Galaxis őrzői 1-2)  is kénytelen lesz kalapot emelni. Gyakorlatilag többet nevettem rajta, mint a legtöbb vígjátékon, és ebben az egészben talán az volt a legklasszabb, hogy a legkevésbé sem számítottam erre.

Az első két Thor epizód kínos középszerűségéből kiindulva jócskán voltak kételyeim a harmadik résszel kapcsolatban, ám ezek a történet előrehaladtával úgy foszlottak semmivé, mint Odin a norvég tengerparton. Hogy negatívumot is írjak, Odin halála - merthogy beadja a kulcsot - nálam csúnyán kiakasztotta a WTF mutatót. Miután Thor-ral és Loki-val a távolba meredve közli, hogy elsőszülött lánya, Hela hamarosan megérkezik, és alaposan megfingat mindenkit, aki csak él és mozog Asgard-on, nemes egyszerűséggel fogja magát és jól meghal. Hogy eme sötét gondolatok, a fiai közti örökös cívódás vagy a végkimerültség vezetett -e a haláláig, arra nem derül fény. Mindenesetre Odin egyszer csak fénylő porrá omlik el és eggyé válik az univerzummal. Asgard mindenható ura talán többet érdemelt volna ennél. Egy epic késpárbaj Hela-val minimum kijárt volna, de egye fene! Így sem maradtunk híján az akciónak.

Cate Blanchett (A gyűrűk ura, Benjamin Button különleges élete) tünde királynőnek sem volt utsó, ám a fekete szín valahogy még inkább kihangsúlyozta előnyös vonásait. Fizikai adottságok tekintetében tökéletesen beleillet Hela szerepébe. Pokolian jól festett és a belépője is határozottan jól sikerült. Ahogy vérfagyasztó mosolyt villantva ízzé-porrá zúzta Thor hatalmának jelképét, a Mjölnir-t, azzal kvázi finoman jelezte, hogy nem szarral gurigázik. Ez eddig rendben is volna, de itt ki is fújt a történet. Szomorú, de Cate Blanchett, nem sokat tudott kihozni Hela szerepéből. A halál istennője meglehetősen árnyalatlan, tipikusan egysíkú, unalmas „egy a sok közül” antagonista érzését keltette. Cserébe legalább baromi jól nézett ki. Ez is valami.

Chris Hemsworth viszont most először egyenesen brillírozik Thor szerepében. Szemmel láthatóan élvezte az új, humorosabb, már-már tabudöntögető megközelítést, és ez a játékából is tökéletesen kivehető volt. Teljesen új oldalát mutatta meg Thor karakterének. Nem csak személyiségét, de később a küllemét tekintve is.  A történet szerint ugyanis midőn  fogságba esik a Sakaar bolygón, hősünket a Mjölnir után  második legbecsesebb kincsétől, a hajától is megfosztják. Innentől pedig  nagyjából el is feledhetjük mindazt, ami Thor-t egykor Thorrá tette. Se haj, se Mjölnir! De van helyette Hulk! Mark Ruffalo a „nagyfiú” szerepében remekül asszisztált a poéngyártáshoz. Bruce Bannerré visszaváltozva azonban én kicsit vérszegénynek, humorát tekintve kicsit erőltetettnek éreztem. Istennek vagy talán inkább Waititi-nek hála, Ruffalo nem sokáig marad ember bőrben. Elég hamar visszakapjuk a dühöngő, zöld óriást, és akad itt még valaki, aki nagyon pipa. Leginkább magára, ám ennek mindig Thor issza meg a levét. Akiről szó van, az nem más, mint Tessa Thompson, azaz Valkyre. Valkyre egykor a múltja elől menekült a galaxis peremén lévő Sakaar-ra.  Szép, veszélyes és nem veti meg az italt, s ez mindjárt három ok arra, hogy megkedveljük. Nekem legalábbis elég hamar sikerült. Anélkül, hogy lelőném a poént, elárulom, az ő belépője is fergetegesre sikerült, de Heláétől eltérően a humorossága miatt.  Valkyre kezdetben vonakodik ugyan, később viszont kötélnek áll, és tiszteletbeli „Bosszúvágyó” lesz, hogy Thor és Hulk oldalán segítsen megelőzni a Ragnarököt, még akkor is, ha Asgard-ba  egyenesen az ördög narancsban és rózsaszínben pompázó, füstös segglyukán át vezet az út.

Hogy milyen film lett a Thor: Ragnarök? Röviden összefoglalva: rendhagyóan merész, pokolian pimasz, lehengerlően laza, lebilincselően látványos, szerfelett szórakoztató és baromi vicces. A Ragnarök az immár trilógiává bővülő Thor filmek legjobbika, ez nem is kérdés, és abban is egészen biztosak lehetünk, hogy az eddigi legkiválóbb Marvel filmek közt is bőven megállja a helyét. Hogy érdemes -e rá jegyet váltani? A válaszom egy hatalmas IGEN! Úgyhogy ha még mindig azon kattogsz, hogy megnézd -e, akár abba is hagyhatod. Kapd össze magad, és indulj máris!