top-7-star-wars-film/2016/01/06

TOP 7 Star Wars film

2016. január 06. Teszt Matt
Star Wars. Csillagok Háborúja. Talán nem túlzok, ha minden idők leghatalmasabb franchise-áról beszélek. George Lucas a 70-es évek közepén egy olyan film forgatásába kezdett bele, ami nem csak a sci-fi műfajra, hanem az egész filmiparra hatással volt. December 18-án folytatódott a legendás sorozat az Ébredő erő képében, de ahelyett hogy egy húszezredik kritikával untassalak titeket, inkább rangsorolom az új epizódot a többi filmmel együtt egy teljesen személyes listán. Értékeljük tehát, a 7 eddig megjelent Star Wars filmet, a legrosszabbaktól a legjobbakig!

7. Baljós árnyak / Episode I (1999)

A gyerekfilm

Most valószínűleg nem leptem meg senkit. Az előzmény-trilógia első része számtalan módon okozott csalódást az új és a régi rajongókban. Az alaptörténet kicsit sem érződött epikusnak, a karakterek vagy idegesítőek, vagy pedig érdektelenek voltak. A forgatókönyv több sebből vérzett, ahogyan a látvány is, Lucas túl sok mindent bízott az akkor még kifejletlen CGI technológiára. Bár most is rengeteg díszletet használtak, a számítógéppel animált helyszínek, karakterek érezhetően kilógtak a sorból, és ez a színészi játékot is befolyásolta nem éppen jó irányba. Mindezektől függetlenül a filmnek még így is van jó pár pozitívuma, mint például John Williams epikus új szólamai, a lenyűgöző hangzás, plusz még néhány emlékezetes jelenet, mint a Pod race, vagy a film végén látható fénykardpárbaj, vagy Jar-Jar összes jelenete. Jah, nem. Unatkozni se fogunk a film közben, mert végig pörögnek az események. Ettől még a Bajlós Árnyak egy nagyon rossz film, ezt csak a nagyon elvakult fanok képtelenek belátni. jarjar 3/10

6.A klónok támadása / Episode II (2003)

A romantikus film

A klónok támadása már sok tekintetben előrelépés volt, és bár sok hibát kijavított az előző részhez képest, sajnos ezek helyére jöttek új, hasonlóan fájó problémák. Hol is kezdjem… Anakin. Darth Vader egy olyan karakter volt, akit az emberek vagy szerettek, vagy utáltak, de sosem azért, mert idegesítő volt a karaktere, hanem azért mert kegyetlen, gonosz, vagy megfélemlítő volt a nézők számára. Az egyik legfenyegetőbb jelenség (volt) a filmtörténelemben. És az, amikor a rajongó szembesül, hogy milyen ember is volt ez a sith nagyúr még fiatalkorában, hát nem kicsit csalódik. Anakin borzasztóan ellenszenves a filmben, amin Hayden Christensen játéka semmit sem javít. A közös jeleneteik Padméval egyszerűen nem működtek, semmilyen kémia nem volt köztük, nem lett jól felépítve a kapcsolatuk. Ez igazából egy hatalmas probléma a filmben, ami az egészre rátűzi a bélyegét. Sok apróság van még ami szúrhatja az ember szemét, mint a jedi tanács töketlensége, a továbbra is felemás (bár kétségkívül sokat fejlődött) CGI, és a továbbra is jelenlévő Jar-Jar. Szerencsére viszont pozitívumok is vannak, a film nagyon erősen indít, Obi-Wan szála izgalmas, csak úgy, mint az utolsó egy óra. Kár hogy ez mind kevés ahhoz, hogy elfeledjük az Anakin és Padméval töltött kellemetlen perceket. Padm-Anakin-star-wars-attack-of-the-clones-34312135-1920-1080 4/10

5. A Sith-ek bosszúja / Episode III (2005)

A dráma

Tudom, eddig nincs sok nagy meglepetés a cikkben, de talán most meglepődtök, ha azt mondom, nekem nagyon tetszett a Sith-ek bosszúja. Nem azt mondom, hogyha ezt a szintet hozta volna a többi prequel rész is, akkor mind maradéktalanul meg lettünk volna elégedve, de hogy a helyzet sokkal jobb lenne, az biztos. Lucas rengeteg mindent rontott el az előző két filmben, és látszott, hogy ezeket igyekezett kijavítani a 3. részre. A látványra már nem lehetett panasz, a CGI már nem volt olyan észrevehető, mint a korábbiakban és Anakin is sokkal szerethetőbb lett, de azért nem érte el a Clone Wars animációs sorozat szintjét. Hogy mi a legjobb ebben a filmben? Az hogy izgalmas az elejétől a végéig és tele van monumentális pillanatokkal. Az űrcsata és fénykardpárbaj az elején, az Obi-Wan és idegbeteg Griveous tábornok álleejtős küzdelme, a 66-os parancs, a jedi templom ostroma, a Yoda vs. Uralkodó párbaj, valamint Anakin és Obi-Wan drámai, már-már túlságosan is epikus összecsapása. Nem áll le a film egy pillanatra sem, valamint drámaként is kiválóan működik. Sajnos elég sok logikai buktató, valamint idegesítő dolog maradt a filmben, (mint pl. amikor az Uralkodó másodpercek alatt végez 3 jedi mesterrel, közöttük a legendás Kit Fisto-val, vagy Darth Vader nooooo!-ja) ezekből most is kapunk eleget, ami elég sokat levon a film értékéből. A film ettől függetlenül egy nagyon szórakoztató mozi, amihez ha nem irreális elvárásokkal ülünk le, vagy úgy hogy eleve utálni akarjuk, akkor valószínűleg nem csalódunk. Anakin-Pessimistic-anakin-skywalker-27850032-1920-1080 7/10

4. Az ébredő Erő / Episode VII (2015)

A remake

Sokat filóztam azon hogy a legújabb SW film, vagy a harmadik helyezettnek kellett volna-e elfoglalni ezt a helyet, de végül J.J. Abrams filmjére tettem a voksom. A filmről eléggé vegyes vélemények vannak. A nagy részük pozitív, de sokak szerint korántsem hozta az elvárt szintet, egyesek még az előzménytrilógiánál is rosszabbnak titulálták be. Nos ez, természetesen nem igaz, a Force Awakens egyértelműen jobb, mint a Bajlós Árnyak, vagy mint a Klónok támadása, de ahogy a listán láthatjátok szerintem még a Sith-ek bosszúját is felülmúlja. Hogy miért? Mert egy ízig-vérig Star Wars mozit kaptunk, rengeteg akcióval, visszautalással, szerethető karakterekkel és karakterdrámával. Nem azt mondom, hogy hibátlan a film, mert van hibája nem is kevés, de ezek nagy része megbocsátható. A film még azoknak is bejöhet, akik nem kifejezetten rajonganak a sci-fi műfajért, szinte minden ember ízlését kielégíti valamilyen módon. star-wars-7-poster-international-e1441351176750 8/10

3. A Jedi visszatér / Episode VI (1983)

A lezárás

Valószínűleg nem leptem meg most sok mindenkit, a legtöbben tényként kezelik, hogy a Jedi visszatér az eredeti trilógia leggyengébb gyöngyszeme, amivel én egyet is értek. Ettől függetlenül ez még mindig egy zseniális film, amivel konkrétan egy probléma van, az ewokok. Nekem sose volt bajom ezekkel a cuki kis macikkal, de az ő jelenlétük jelentősen visszavesz a film komolyságából, ami sajnos nem jön ki túl jól, főleg akkor, amikor az Uralkodó nagyon komoly szavakkal próbálja átállítani Luke-ot a sötét oldalra, a következő pillanatban pedig azt látjuk, hogy két kismaci egy földön fetrengő rohamosztagost rugdos. Más hibát viszont nem igazán tudok felfedezni a filmben, most is rengeteg monumentális, zseniálisan megrendezett jelenetet kapunk, a hangulat pedig mit sem változott. A befejezés pedig teljes mértékben kielégítő, Luke és Anakin búcsúja pedig a filmsorozat egyik legdrámaibb jelenete. Star-Wars-Episode-VI-Return-Of-The-Jedi-7 8/10

2. A Birodalom visszavág / Episode V (1980)

A dark-sci-fi

Bár elég sokan tennék az első helyre az Empire Strikes Back alcímmel ellátott epizódot, hosszan töprengés után arra jutottam, hogy „csak” a második helyet érdemli meg ez a mestermű. Alig tudok belekötni ebbe a filmbe. Amit jól csináltak az első részben, azt itt továbbvitték, kibővítették, valamint az egész film egy kicsit sötétebb hangulatú volt. Kaptunk új legendás karaktereket is Yoda, Boba Fett, valamint Lando Calrissian képében. A legnagyobb erőssége a filmnek 2 dolog: Yoda és maga az Erő. Ebben a részben fektettek legnagyobb hangsúlyt a Star Wars univerzum filozófiájának elmagyarázására és minden perc amiben Yoda oktatja Luke-ot az Erő mibenlétéről, arany. A filmben található legendás csavar, valamint a sötét befejezés mindenki számára felejthetetlenné teszi ezt az alkotást. empireendshot-1 9/10

1. Egy új remény / Episode IV (1977)

Az etalon

Hát igen… Számomra mai napig a legjobb Star Wars film. Rengeteg okot tudnék mondani hogy miért, de a legerősebb talán az, hogy itt indult el minden, itt ismertük meg először ezt a hatalmas univerzumot. A film sikeresen mutatja be a saját „kis” világát, miközben egy rettentően izgalmas történetet mesél el kiválóan megírt karakterekkel. Luke, Leia, Ben Kenobi, Han Solo, Darth Vader a filmtörténelem legismertebb karakterei között vannak, mind igazi egyéniségek. A New Hope-nak azért volt nehéz dolga, mert rengeteg dolgot kellett elmagyaráznia a nézőnek úgy, hogy közben szórakoztatni is tudja őket és ez maximálisan sikerült is neki. Forradalmi műalkotás, és nem csak látvány vagy speciális effektusok kategóriában. star-wars-episode-iv-a-new-hope-original-160932 9/10 Ennyi lett volna az én személyes SW film-ranglistán, ami természetesen szubjektív, sokatoknak valószínűleg teljesen más véleménye van az előbb említett filmekről. Szívből remélem, hogy a következő években érkező filmek előkelő helyekre fognak érkezni a folyamatosan bővülő listán, és a rövid elkészítési idő nem fog a minőségük rovására menni. Köszönöm, hogy elolvastátok a cikket, az Erő legyen veletek! Rogue-One-A-Star-Wars-Story-logo

Írta: Teszt Matt