A „Battle of the Basterds” minden elképzelhető várakozást felülmúlt, és véleményem szerint, nem csak az évad, de az egész sorozat legjobb epizódját kaptuk. Mielőtt még rátérnék a nagy csatára, először vegyük át mi történt Meeren-ben. Dany visszatérésével már tudhattuk, hogy a mestereknek lőttek, a kérdés már csak annyi volt, hogy Dany milyen módszerekhez fog folyamodni, hogy eltiporja az árulókat. Mindannyiunk örömére a sárkányos megoldást választotta és a végeredmény egy elképesztően látványos erőfitogtatás lett, de Dany megint csak az eszére hallgatott, így nem pusztította el a mesterek teljes flottáját, helyette ismét rendet tett köztük. Ezzel még nem volt vége az eseményeknek, Theon-ék ugyanis még ebben a részben megérkeztek Essos-ba és megtették ajánlatukat a királynőnek, aki egy rövidebb tanakodás után beleegyezett a feltételekbe. Nagy kérdés, hogy Euron Greyjoy hogyan fog reagálni a történtekre, de nem hinném hogy erőszakmentes tervei vannak Dany-ékkel. Az ő történetszáluknak sok kimenetele lehet még, de nem tartom valószínűnek, hogy a 10. részben fog kiderülni, mi fog történni velük. Na de jöjjön a lényeg, a fattyak csatája. Őszinte leszek, nem gondoltam volna, hogy felül fogják múlni a készítők a rideghoni csatát, vagy a fali ütközetet, de megtették. Megcsinálták a tévé történelmének leglátványosabb, legjobban megkoreografált csatajelenetét (megint). Viszont érdemes kiemelni néhány dolgot, ami miatt szerintem sokkal jobb volt az epizód tartalmilag, mint az ötödik évad nyolcadik része. Az egyik dolog magának a harcnak a jelentősége, a története. A rideghoni ütközet konkrétan egy rajtaütés volt, aminek szintén nagy hatása volt a történetre, de közel sem szerepelt benne annyi komolyabb szereplő, mint a mostaniban. A „Battle of the Basterds”-ben általunk jól ismert karakterek ütköztek meg, aminek hatására nem csak karaktereink, hanem egész észak és ezzel egész Westeros jövője változott meg. A másik dolog pedig a brutalitás, a csata realisztikus és naturalista ábrázolása. Az egymással összecsapó lovas és gyalogos katonák annyira élethűen törtek egymás életére, hogy a néző szinte érezte az arcára fröccsent vért, érezte az embertelen küzdelem mocskát, az emberekből kiömlő belső szervek szagát. Tökéletes rendezés és vágás, olyan hosszú snittekkel amik alaposan feladták a leckét minden ezután következő csatajelenetekkel rendelkező nagyköltségvetésű mozifilmnek. Hibát alig találni benne, a srácok megint felülmúlták magukat. Sokan arra panaszkodtak, hogy kiszámítható volt a rész, de én nem felejtettem el, hogy Trónok harcát nézek, amiben mint tudjuk, egy karakter sincs biztonságban. Engem minden fordulatnak szánt jelenet meglepett, és őszintén szólva végig Ramsay-t tartottam esélyesnek, aki végülis megnyerte a csatát, de Kisujj nem engedte neki sokáig élvezni a győzelem örömét. A rész csúcspontjai azonban csak ezek után jöttek, a nagy Jon-Ramsay párbaj helyett Jon a sz*rt is kiverte Ramsay-ből akit végül saját kiéheztetett ebei faltak fel. A gonosz tehát megkapta amit megérdemelt, és végre a jók is győzedelmeskedtek Westeros-ban. Hogy meddig tart ez az öröm, az viszont már kérdéses. Remélhetőleg folytatódni fog az isteni igazságszolgáltatás, és Királyvárban is megkapják az emberek azt, amit megérdemelnek.