uj-kontosben-az-uj-zombi-mod-cod-wwii/2017/07/21

Új köntösben az új zombi mód - CoD WWII

2017. július 21. Bordás Dávid

Az idei Call of Duty sem maradhat coop módozat nélkül. Lássuk hát.

Manapság a CoD-ok 3 részre vannak bontva. Egy külön élményt ad a kampány, végtelenített szórakozást a multiplayer és egy másik sztorit a coop módozat. Ez a korábbi részekben úgy működött, hogy a Treyarch szállította a Nazi Zombie módot, míg a többi csapat kitalált valami egyedit. Persze a zombiktól igen nehéz elszakadni, így Sledgehammer is ezt az utat választotta, ha már visszatérnek a 2. világháborúba. A tegnap este folyamán pedig kaptunk némi infót és egy kis látnivalót is.

Először is szögezzük le, hogy ez nem ugyanaz a Nazi Zombies mód lesz, mint a Treyarch műveiben, tehát Richtofen, Dempsi, Takeo és Nikolai helyett új hősöket kapunk, akik köré egy teljesen új kalandot építettek. A történet szerint majd felbecsülhetetlen értékű műkincsek után kutathatunk, amik a háború során kerültek német kézre. De utunkat állják majd a zombik egy olyan horrorsztoriban, ami a bajor hegyek által körülölelt Mittelburbban indul.

A szereplőgárga, akiket persze mi fogunk megtestesíteni igen illusztris. David Tennan, mint Drostan Hynd, aki műkincsrablóként lett ismert a történetben. Társai egy művészettörténész, Olivia Durant, akit Elodie Yung testesít meg. Katheyn Winnik, a vikingek sztárja egy mérnöknőt alakít majd, kinek neve Marie Fischer lesz. Az őrült doki szerepében, akit Dr. Peter Glucksbirger néven illettek, Udo Kier szólal majd meg, mígy Jefferson Potts akadémikusnak és egyben katonának, Ving Rhames adja attitüdjét.

[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=CSYUQDRTQ6s[/youtube]   November 3-án teszi tiszteletét a Call od Duty WWII, Xbox One-on PS4-en és természetesen PC-n.

Írta: Bordás Dávid