verseny-stilusu-gamer-headset-arctic-p533-racing/2017/08/06

Verseny stílusú gamer headset - Arctic P533 Racing

2017. augusztus 06. Bordás Dávid Hangeszközök

Manapság elterjedt fogalom egyes perifériák nevében a „gamer” jelző. De vajon mennyiben tesz hozzá az élményhez egy ilyen jelzővel ellátott füles?

Mai tesztalanyom egy Arctic P533-as lesz, ami félig-meddig megérdemli a fenn említett jelzőt, már csak azért is, mert így árulják, hogy gamer headset. A másik ok pedig, hogy a PENTA pro gamer team nevével fémjelzett verziót is kiadtak belőle és ha már egy pro team is ezt használja, akkor tuti nagyon király lehet. De ha más nem jó reklámfogás.

Viszont mai tesztünkben nem a PENTA P533-as, „csak” a mezei racing kivitelről mesélek egy keveset. Kezdjük az elején, vagyis a doboznál. Amit kézbe vesszük, máris kiderük, hogy nem kicsi, pedig még csak a dobozt fogdossuk. A „gamer”, illetve „gaming” jelzőt eszméletlen sokszor olvashatjuk el a dobozon, de azért másfajta szöveg is van, ugyanis találunk itt némi specifikációt és nagyon szép csalogató szavakat. De hát el kel adni a terméket. Kinyitva a dobozt egy másik „dobozt” vehetünk kézbe, ami csak fura formájával hívja fel a figyelmet magára. Jobban megvizsgálva kiderül, hogy ez a kemény hordtáska, amit kinyitva csak megtaláljuk újdonsült szerzeményünket, a fülest. Plusz némi papírfecnit, ami a beüzemeléshez és hasonló nyalánkságokhoz tartalmaz infókat. Ezen kívül, ami még érdekes lehet számunkra az egy plusz hosszabbító lesz, ami nem csak a távot toldja meg amilyen messze helyezkedhetünk el a gépünktől, ami kell is mivel az alap kábel igen rövid, kb. másfél méter, de a számítógépben való használatot is lehetővé teszi. Mindezt azért, mert a fülesből kijövő kábelnek nincs külön mikrofon kimenete. Alapvetően az említett kábelhosszból is adódóan, kontrollerhez tervezték a P533-at, a kis 3,5 mm-es jacket Xbox ONE és PS4 kontrollerbe dugva hosszabbító nélkül is teszi a dolgát. Emellett ezzel a módszerrel telefonhoz, tablethez is köthetjük, így mint egy mezei mikrofonos fülest zenehallgatásra de még telefonhívásra is használhatjuk. Aztán hogy az utcán miként mutatunk benne egy másik történet.

De akkor, ha már kivettük a dobozból észre is vehetjük a fejhallgató méretét. Az biztosan megállapítható róla, hogy nem egy kompakt méretű fejhallgató, ami tényleg ezt a versenyzős stílust jól megfogja. Fejre felvéve versenycsapat mérnökének érezheti magát az ember. De akár mondhatnék helikopter pilótát is, mert azoknak is hasonló fejhallgatója van. A fül köré illeszkedő rész szép nagy és egy méretes mikrofont is kapunk mellé. És igen a váza az egész szerkezetnek fém, ami igen masszívvá teszi. A mikrofont is fém karral rögzítették rá. Ez a kar 3 ponton mozgatható, a fő résszel fel-le tudjuk hajtani attól függően szükségünk van-e rá, illetve előre-hátra is tolhatjuk mennyire legyen közel a szájunkhoz. Középen csavarható még el a tartókar, illetve a feje is, ahol maga a mikrofon van, így nem kell az egész egységet felhajtani, ha éppen két meccs között belekortyolnánk a kakaónkba. Ha már a mikrofonnál tartunk, egy elég jó szerkezetet sikerült belerakniuk a fejlesztőknek, nevén szólítva egy Boom mikrofont, ami egy irányított mikrofon hasonlóan a különálló mikikhez. A hangzással nincs gond a visszajelzések róla nagyon jók voltak. TeamSpeak-en keresztül teszteltem legtöbbet. Viszont a zajszűrés kimaradt belőle, így vannak ám a beszélgetésbe befolyó külső hangok. Vannak, akit érdekelnek a technikai adatok, így leírom ezt is. A felvevő frekvencia tartománya 100-10000 Hz-ig terjed, emellett az érzékenysége -40 dB/Pa alatti.

 

Na de térjünk át a fülünkön ülő hangkibocsájtó eszközre. Ugye a méretét már említettem, hogy nem egy kicsiny dolog, ami egy aprócskát a súlyában is meglátszik. Nekem egy kicsit nehéznek tűnt a maga 375 grammjával, ami valakinek pont előny, hogy ilyen masszív. Viszont ezellenére nagyon kényelmes dolog. A fül köré helyezett szivacsok nagyon kényelmesek, nem szorítják a fület, nem túl nagyon nem túl kicsik. Emellett a szivacsok bőr borítást kaptak, így ez is hozzájárul a komforthoz. Adott esetben, ha megkopna egyszerű a cseréje is. A szivacs mögé nézve elérünk magához a hangszóróhoz, ami számomra érdekes kialakítást kapott, ugyanis a háza a fülünk a fejünkkel bezárt szögét követi, tehát nem egy egyszerű, síkfelület mögött van a hangszóró hanem kapott egy szögben elfordított kialakítást. Érdekes és így fordítva nem érdemes felvenni a fülest. Ha mélyebbre hatolunk a rendszerben elérünk a fő elemhez, a hangszóróhoz, ami egy 40 mm-es neodímium mágnessel működő egység, ami 16 Ohm-os impedenciával rendelkezik. Ami még érdekes lehet az adatok terén az a frekvencia tartomány, ami 20-tól 20000 Hz-ig terjed. Ez a tartomány nem teszi stúdió fülessé, de arra, amire szánták tökéletesen megfelel. Nem is akárhogy. Ha kényelmesen elhelyezkedtünk benne és kipróbáljuk kellemes meglepetés érhet minket, ugyanis nagyon jól szól. Nincs benne semmiféle virtuális 5.1 technológia, csak a tiszta sztereó hangzás, amit viszont kifogástalanul tud. Zenehallgatásra is nagyon jó a mélyek és a magasok alapjáratban szépen megvannak. Akinek esetleg kevés lenne valamilyen tartomány utána állíthat, de ugye a füles fő profilja nem a zene, hanem a játék. Játékok alatt viszont kiválóan teljesít. A fejlesztők úgy lőtték be a hangzást, hogy utólagos hozzányúlás nélkül rá van hangolva a játékok fő frekvenciáira. Ez könnyebbséget jelent, főleg, ha egy taktikai fps-ről van szó. Én Rainbow Six Siege alatt próbáltam legtöbbször és jól teljesített. Ebben a játékban nagyon sokat számít a hangok jó meghallása, de nálam jól szerepelt. A körülöttem lévő zajokból pedig nem hallottam semmit játék alatt, így jól vizsgázott a füles zajszűrésből. Egyszerűen nagyon élvezetes használni.

Egy-két dolgot még érdemes megemlíteni a fejhallgatóról. A stílus és a méret is jól áll neki és emellé decens összeszerelési minőség is társul. Nem nyikorog használat közben, igaz nem is nagyon tekergetjük, hogy nyikoroghasson. A fém váz és a bőr használata prémium érzetet ad, viszont érdekesek a házon kívül futó kábelek. A megjelenéshez illik, bár hosszabb távon érdemes vigyázni nehogy beleakadjon valamibe valamelyik kábel és megsérüljön, esetleg elszakadjon. Ami még megemlítendő, hogy ebben az árkategóriában már alapnak kellene lennie a szövet borítású kábelnek, de itt ez kimaradt sajnos. Viszont nagy pluszpont, hogy egy kemény tokot adtak hozzá, amiben biztonságosan és kényelmesen hordhatja az ember lan partyról lan partyra. Emellett még pluszpont, hogy van saját hangerő szabályzója is. Egy kis tárcsa formájában kapott helyet a jobb oldali hangszóró házán egy kényelmes helyen.

Összességében egy nagyon jó fülest ismerhettünk meg az Arctic P533-asban. Zenében jó szintet hoz kellemes lehet napi használatú zenehallgatásra is, persze nem feltétlen ezt fogjuk az utcán a fejünkre tenni, bár alkalmas rá. Viszont, ha játékra kerül a sor nagyon jól teljesít. Szép hangzás, menő külső, vajon mi kellhet még? Mondjuk egy baráti árcédula. A hivatalos oldalról 80 eurós áron lehet beszerezni, ami nagyjából 24 ezer forintnak felel meg. Ez a magyarországi árakkal egy szinten van ugyanis itthon is ilyen áron lehet beszerezni. Az igazat megvallva ez a kategória igen sűrű. Ezen az áron HyperX-ek vagy vagy Steelseries fülesek is vannak, nem beszélve az Asus vagy olcsóbb Roccat modellekről. Az Arctic ebben a mezőnyben szeretne indulni és az igazság az, hogy jó esélyekkel indul. Tőlem megérdemel egy Ajánlott plecsnit, mivel szép munkát tett le az asztalra az eddig hűtőiről ismert Arctic.

Ezúton is szeretnénk megköszönni a felajánlást az Arctic-nak.

Írta: Bordás Dávid

Hasonló bejegyzések: