vezetek-nelkuli-elegancia-xsound-h5-bluetooth-headset-teszt/2017/06/30

Vezeték nélküli elegancia - XSound H5+ Bluetooth headset teszt

2017. június 30. Bordás Dávid
Zenét hallgatni mindenki szeret. Bárhol vagy bármikor megszólal valamilyen zene körülöttünk, az valamilyen érzelmet vált ki belőlünk. Ez az érzelem sokféle lehet, de általában vagy tetszik a zeneszám, amit meghallunk vagy nem. De vannak olyanok is, akik nem feltétlen szeretik más tudtára adni, hogy mit hallgatnak. Ezeknek az embereknek találták fel a különféle fülhallgatókat vagy fejhallgatókat. Jó kis találmány és minden zeneimádónak használnia kellene az utcán, buszon, közösségi terekben, mert nem mindenkit érdekel az, amit a delikvens hallgat. Az alábbiakban két jó alternatívát mutatok be nektek, hogy mivel is lehetne privát módban zenét hallgatni. Egy kicsit ismeretlen márkát ajánlottak fel nekünk kipróbálásra, de ha jól szerepelnek talán mi is megjegyezzük majd a nevüket. A Shenzhen XSOUND nevű cég füleseiről lesz szó, ami egy 2010-ben alapított kínai cég. Fiatal cég és Kínán kívül nem annyira ismertek, bár Nyugat-Európában és Észak-Amerikában már megvetették a lábukat kisebb sikerrel. Én egy XSOUND H5+ és egy C3-as fülest kaptam nézzük, hogy szerepelnek. mindkettő Folytassuk a bemutatót a másik emlegetett fülessel. Az ő becses neve a korábban említett XSOUND H5+. A tegnapi alannyal ellentétben itt a kézbe fogott doboz nem sokat árul el a termék kilétéről, de az szembetűnik, hogy egy igazán elegáns és minőségi dologról lehet szó. A dobozt kinyitva folytatódik az élmény, mivel egy kellemes mágneses zárású dobozba rejtették a fejhallgatót, amit elsőként megpillantva meggyőződéssel konstatálhatjuk, hogy nagyon szép. Ami a körítésre is elmondható, egy kis elegáns dobozkát rejt még a csomag, ami finoman jelzi, mit is tartalmaz. Egy 3.5 mm-es jack csatlakozót találunk benne, egy USB kábelt a töltéshez és némi irományt a beüzemeléshez, működéshez. A csomagolás nagyon igényesre sikerült, nagyon tetszetős és még a fülesre magára rá sem tértünk, amit viszont azonnal ki is emelhetünk a szivacsos ágyából, hogy használatba vegyük. h503 A fejhallgatót kézbe fogva egy igen kellemes tárgyat kapunk. Masszív fejpánt része van, ami belül műbőr, kívül pedig ilyen farmer anyagból készült, de tapintásra nagyon kellemes. Ezt a farmer anyagot a füles rész külső része is megkapta és az igazat megvallva jól áll neki. A fekete színű műbőr fülre helyezhető részhez nagyon szépen illik, ahogy a többi fekete műanyag részhez is. Szép színkombináció. Ha már a füles résznél tartunk, találunk rajta pár dolgot, ami elengedetlen a használathoz. Először is az oldalán van a két hangerőszabályzó gomb, ami jól kitapintható, mert ugye emiatt csak nem vesszük le a fejünkről a fülest, ha változtatni akarunk a hangerőn. Működéséhez annyit, hogy teszi a dolgát logikusan, és a füles maga is ad sípoló visszajelzést arról, hogy mennyire is emeltük a hangerőt, emellett a zeneszámváltáshoz ezeket a gombokat használjuk attól függően, hogy hosszan vagy röviden nyomjuk meg a gombokat. Maradva a jobb oldali résznél, ebben a részben kapott helyet a harmadik gomb is, ami szolgál a készülék bekapcsolására, párosítására bluetooth eszközzel, zenehallgatásnál szüneteltethetjük és elindíthatjuk a kiválasztott számot. Beépített mikrofon is kapott helyet a fejhallgatón, így telefonálni is lehet vele, amihez szintén az előző gombot használjuk, ha a telefonunk kézbevétele nélkül szeretnénk elfogadni a hívást. A mikrofon és a multifunkciós gomb között van lehetőség az akkumulátor feltöltésére egy mikro-USB csatlakozón keresztül. Az akksi egyébként 450 mAh-s és akár 8 órányi zenehallgatást vagy beszélgetést tesz lehetővé egy töltéssel, amit nagyjából 2 és fél óra alatt tudunk 100 %-ra feltölteni. Egy kicsit áttérnék a bal fülre illeszthető részre is, mert ott még van egy 3.5-es jack aljzat, amivel abban az esetben tudjuk használni a kicsikét, ha már lemerült, illetve, ha nem tudunk bluetooth-szal csatlakozni az eszközhöz, amihez szeretnénk. h501 Az élmény maga mikor kipróbáljuk a fülest is szintén nagyon kellemes. A burkolat nagyobb fülűeknek is kényelmes lesz mert elég nagyra sikeredett, tehát nem fogja nyomni a füledet hosszabb zenehallgatás közben sem. Emellett amikor nincs a fejeden is kényelmes lesz a nyakadban hordani, mivel a két hangszóró egység elfordítható, így nem lesz annyira útban ilyen esetekben. De amint visszahelyezed a fejedre és bekapcsolod a zenét folytatódik a nagyon jóra sikeredett zenehallgatás élménye. A hangszóró 40 mm-s méretével egy jó átlagos nagyságot produkál, ami viszont véleményem szerint pont elég egy ilyen fülesnek. A hangokat széles skálán tudja megszólaltatni, a mai átlagnak számító 20 Hz-től 20 kHz-ig. A hangzását én nagyon jónak éreztem és nekem kifejezetten tetszett, hogy erőteljesen adja a mély hangokat. Talán egy kicsit túl sokat is, ami már az alap beállításának köszönhető. Nem mindenkinek lesz tökéletes, de aki szereti a sok mélyet, annak tökéletes. Egy-két extra információ még, ami érdekelheti a nagyérdeműt. A készülék a legújabb 4.1-es Bluetooth technológiát használja, így a sebességgel és a hatótávval sem lesz gond 10 méteren belül, illetve Androidon és iOS-en is mutatni fogja a töltöttségét a fülesnek. A legvégére maradt az ára. Amennyire minőséginek hat és elegáns készülék a H5+ véleményem szerint nem lesz egy drága dolog. A Fotocopy kft. forgalmazásában magyarországi bevezetésekor nagyjából 9000 Forintot fog kóstálni a szerkezet, ami szerintem egy vállalható, sőt kifejezetten kedvező ár a fent említett dicséretek tekintetében. Ajánlani, pedig bárkinek tudom, aki olcsón szeretne egy jó headsethez jutni, de legfőképpen akkor, ha a mélyebb hangzásokat jobban kedveli a felhasználó. ajanlott1_thumb.png

Ezúton is szeretnénk megköszönni a felajánlást a Fotocopy kft-nek.

fotocopy

Írta: Bordás Dávid