zalman-igy-hutsd-le-a-laptopod-a-nyari-hosegben

Zalman – Így hűtsd le a laptopod a nyári hőségben

A laptopok megfelelő hűtéséről nemcsak a gépek túlmelegedése és az ezzel járó teljesítménycsökkenés miatt kell gondoskodnunk az előttünk álló nyári hőségben, hanem azért is, mert rosszabb esetben akár komoly anyagi vonzatokat hozhat a nem megfelelő hűtés. Olyan ez, mint az autók estében a megfelelő karbantartás, hiszen érzékeny technológiai eszközökről van szó.

Néhány jó tanács


Alapvetően logikusan hangzik, mégis sokszor elfeledkezhetünk arról, hogy ha a kertben vagy a teraszon dolgozunk, akkor keressünk árnyékos helyet, vagy ha napozással egybekötve használnánk a gépet, akkor a használat után ne felejtsük ott, vigyük be magunkkal és ha lehet, ne akarjuk egyből töltőre csatlakoztatni.

Érdemes lehet évente szétszerelni, kitisztítani a gépeket, méghozzá a melegebb nyári napok előtt, hiszen ezzel is jó néhány fokot nyerhetünk az üzemi hőmérsékletet tekintve. Rádaásul a beragadt “porcicák” sem tudnak lángra kapni ebben az esetben.

Laptophűtők
A Zalman jó néhány megoldással igyekszik segíteni a laptopok megfelelő hűtését. A Zalman ZM-NS2000 például akár 17 colos laptopokkal is kompatibilis, dőlésszöge 4 szinten állítható, 200mm-es ventilátora szabályozható és USB HUB-ként is funkcionál a kiegészítők számára. A Zalman ZM-NS1000 maximum 16 hüvelykes laptopokat támogat és 180mm-es ventilátorral rendelkezik, így kiváló választás lehet a 13-14 hüvelykes ultrabookok számára.

Elérhetőség
A Zalman ZM-NS1000 és Zalman ZM-NS2000 páros már elérhető a magyra piacon, méghozzá 5-8 ezer forint környékén.

Írta: Herczeg Balázs

Főszerkesztő-helyettes, hardver teszter

Hasonló bejegyzések: