Nem igazán örültem annak, amikor kiderült, hogy az első Star Wars spin-off miről is fog szólni. A Halálcsillag tervrajzainak megszerzéséről szóló történet sokaknak felkelthette az érdeklődését, de én egy olyan filmtől, aminek az univerzuma telis-tele van izgalmasabbnál izgalmasabb történetszálakkal, valahogy többet vártam. Ott van például Boba Fett, Darth Sidious, vagy Darth Plagueis karaktere akiknek a múltja sokak számára ismerős lehet, a nagyközönség számára viszont kevésbé. Véleményem szerint ezekből sokkal izgalmasabb sztorikat lehetett volna kihozni, nem beszélve a nem kánon szereplőkről vagy korokról, mint például az Old Republic időszaka, ami mellett eltörpül minden, amit a mozivásznon eddig láthattunk.

A döntés viszont megszületett, így immáron sokadjára egy, a Halálcsillagról szóló filmmel gazdagodtunk. A kérdés az, hibás döntés volt-e ez a Disney részéről.

A történetnek bizonyára már mindenki utánanézett, aki utána akart, így ebbe nem nagyon mennék bele. A főszereplőnek Jyn Arso-nak anyját megölik, mérnök apját, a Mads Mikkelsen által alakított Galen Arso-t pedig elrabolják, hogy a Birodalmat segítse tudásával. Galen évekkel később viszont egy üzenetet kísérel eljuttatni Saw Gerrera-hoz, egy független lázadóhoz. Később kiderül, hogy az üzenet létfontosságú információkat tartalmaz egy halálos fegyverről ami fenyegetést jelent az egész galaxis számára…

Az előzetesek elég rossz érzéseket keltettek bennem a filmmel kapcsolatban, de miután hallottam, hogy milyen jó fogadtatásban részesül, nagy reményekkel ültem be a filmre. A cselekmény eleinte eléggé keszekusza, nehéz követni az eseményeket, de aztán szépen lassan összeszedi magát. Elég sok karakter van a filmben és egy forgatókönyvírónak mindig nehéz feladat, hogy összemossa a szálakat és elég időt fordítson mindegyikre. A 2 óra és 17 perces játékidő alatt természetesen nem volt idő az összes karaktert kellőképpen kibontani, ez pedig negatívumnak is tekinthető, de nálam valahogy mégsem vont le sokat a film értékéből. Többségük szórakoztató, némelyikük még viszonylag mély jellemmel rendelkezik, de nem érdemes túl nagy jellemfejlődésekre gondolni, mert mire az bekövetkezne már vége is van a filmnek. A Star Wars eddig is bővelkedett szürke jellemekben és ez itt is jelen van, leginkább Cassian Andor képében aki sok tekintetben hasonlítható Han Solo-hoz, de neki egy sokkal komolyabb változata. A szürkeség egyébként az egész lázadó szövetségre is igaz, a film megmutatja, hogy azért ők sem szentek, ami egy nem kis plusz pont volt számomra. Természetesen saját főgonosza is van a filmnek Orson Krennic képében aki egy roppant jól megírt karakternek bizonyult, tipikusan a „szeretjük utálni” típusú főgonoszok közé tartozik.

Jyn Arso karaktere nem túlzottan kiemelkedő, de semmiképpen sem unszimpatikus, csupán nem volt meg benne az a plusz ami tavaly Rey-ben meg volt.

A legszórakoztatóbbak számomra viszont a már korábban is ismert karakterek voltak, névszerint Grand Moff Tarkin és Darth Vader. Nem hinném, hogy nagy spoilert árulok el azzal, hogy mindketten szerepelnek a filmben. Utóbbi elég keveset, de ez nem is baj, mert amikor jelen van uralja a vásznat – még mindig. És ez jó. Az utolsó jelenete pedig… inkább nem is mondok semmit, legyen elég annyi, hogy talán a kedvenc jelenetem lett az egész sagából.

Tarkin, akinek a visszatérését lenyűgöző CGI techhnológiával oldották meg, már lényegesen több szerepet kapott, ami szintén a film javára vált. Tarkin egy zseniális karaktere a filmeknek bátor, ravasz és hatalomvágyó is egyben, számomra rengeteget hozzáadott a jelenléte a történethez.

Ami egyébként meglehetősen izgalmasra sikeredett és ez igaz az egész filmre is. Rengeteg akciót kapunk látványos jelenetekkel, űrcsatával, szárazföldi ütközetekkel, mindent ami szem szájnak ingere. A látványba nehéz is lenne belekötni, hisz egy nagy költségvetésű Star Wars mozifilmről beszélünk, bár nálam a 3D elég sokat visszavett az élményből, sőt kissé mintha el is homályosította volna a képet, de lehet ez csak az általam látott moziban volt így.

A karaktereket kiveséztük, többségük működik (az új droid, K2 sokak kedvencévé vált), de nem érdemes azt várni, hogy megváltják a világot kidolgozottságukkal.

A filmet egy Star Wars univerzumban játszódó háborús filmként harangozták be, amivel száz százalékosan egyet tudok érteni. A Zsivány Egyes nem egy szokványos SW film. Sokkal nyersebben, realisztikusabban ábrázolja a két fél közt dúló háborút. A csatajelenetek is sokkal durvábbak, néhol nehezen hittem el, hogy tényleg csak 12-es besorolást kapott a film. Mindez természetesen csak a javára válik és talán ennek köszönhető az, hogy egy jól működő drámát sikerült létrehoznia a rendezőnek Gareth Edwards-nak. Annak ellenére hogy nem tudtunk meg sokat a karakterekről, mégis szurkolunk nekik és izgulunk a testi épségükért.

A színészi alakítások majdhogynem tökéletesek voltak, Felicity Jones mindenféle erőlködés nélkül hozza Jyn nem túl komplikált jellemét, ugyanez érvényes Mads Mikkelsenre is. Igazából senkit se tudnék kiemelni, mindenki hozta az elvárt szintet.

A fentiek már önmagában egy jó filmmé teszik a Zsivány Egyest, de van itt még két dolog amiknek köszönhetően egy még teljesebb élményt nyújtott számomra a film. Az első az, hogy konkrétan jobbá teszi az eredeti trilógia filmjeit is azért, mert válaszokat ad bizonyos eddig meg nem válaszolt kérdésekre (amikre sokan történeti lyukakként asszociálnak). Hozzáad és még kerekebbé teszi azokat a történeteket amelyeket már olyan régóta ismerünk és szeretünk.

A másik pedig a zene, aminek a minőségétől sokan félhettek, mert ezért már nem John Williams felelt, hanem Michael Giacchino, aki eddig leginkább csak Pixar filmekhez írt zenét. Nos, örömmel kijelenthetem, hogy nem okozott csalódást, a film zenéje végig Star Wars-nak érződik és bár nem uralja a filmet nagyon jól támogatja a cselekményt a háttérben.

A Zsivány Egyes tehát egy kifejezetten jó, látványos film lett működő drámával és szórakoztató karakterekkel. Ha utóbbiakra még több időt szán még jobb is lehetett volna, de a célját így is elérte, én legalábbis elégedetten távoztam a moziteremből.