[Sorozatkritika] Aranyélet - 1x8 + évadkritika
Lezárult tehát az Aranyélet, az a sorozat, amit sokan már megjelenése előtt a magyar sorozatok forradalmasítójaként harangoztak be, mondjuk ennek az állításnak volt is alapja. Az HBO nem kevés pénzzel látta el a készítőket így egy nagyon erős látvánnyal és még erősebb szereplőgárdával ellátott produkciónak lehettünk szem- és fültanúi, ami sok tekintetben valóban megváltoztatta a magyar TV sorozatokról alkotott képünket.
Bár én a nagy költségvetésű magyar sorozatok közül mai napig a Géniusz, az alkimistát tartom az etalonnak, az Aranyéletnek sikerült sok tekintetben megugornia azt a szintet, amit az előbb említett minisorozat állított fel, még 2010-ben.
Amit legelőször kiemelnék, az a látvány. Ebben a kategóriában aligha találhatunk szebbet hazánkban, még a külföldi vetélytársakhoz képest is szépen fényképezett a sorozat. Szép színek, jó beállítások, kiváló lassítások, az operatőri munkára nem lehet panasz. A mozifilm színvonalat azért nem mondanám hogy elérte, de nem volt tőle messze. A rendezésről is csak jót tudok mondani, Dyga Zsombor és Mátyássy Áron mindent beleadott amit csak tudott, az Aranyélet egy ízig-vérig profi munkának érződig az elejétől a végéig, mert az is. Bár nem volt belőlük sok, a rendező páros ellátott minket pár igen emlékezetes jelenettel, amikhez hasonlót még nemigen láthattunk magyar sorozatban.
Azonban nem csak a látvány és a rendezés a sorozat egyedüli fénypontja, ott van még a zene is, amiről csak annyit mondanék, hogy tökéletes. A főcímzene bár eléggé lehangoló, tökéletesen passzol a sorozat hangulatához, és az epizódbeli montázsokhoz is igen jó ízléssel válaszották ki a megfelelő dallamokat, ennek köszönhetően néhány jelenet garantáltan meg fog bennünk maradni.
A színészek mindvégig remekeltek. A legkiemelkedőbb alakításokat Döbrösi Laura, Olasz Renátó és Seress Zoltán hozta, kicsit mögöttük van lemaradva Anger Zsolt és Ónodi Eszter. Anger talán a kedvenc magyar színészem, de még mindig kiállok azon állításom mellett, hogy neki jobban állnak a pozitív karakterek. Ónodi alakításával lehet csak nekem volt bajom, néha úgy éreztem túljátssza a szerepét, de ezen kívül nem volt vele sok gond. Thuróczy Szabolcs és Lengyel Tamás alakításával már több bajom volt, előbbinél túl sok jelenetnél éreztem azt, hogy nem hozza a többi színész által hozott szintet, utóbbinál, pedig mind a hang- mind az arcjátékkal nem voltam megelégedve. Egyikük sem hoz katasztrofális alakítást (Thuróczinak sok erős jelenete volt) de ők ketten nálam valahogy kilógtak a sorból. A mellékszereplőkkel nem volt gond, az HBO ragaszkodott ahhoz, hogy a kisebb szerepeket is profi magyar színészek játsszák, így olyan nevek jelenhetnek meg rövid időre a sorozatban Schmied Zoltán, Csőre Gábor, Bede Fazekas Szabolcs, vagy Vándor Éva.
Persze tudjuk, hogy mindez szép és jó, de önmagában kevés ahhoz, hogy egy minőségi sorozatot kapjunk. A jó végeredményhez nélkülözhetetlen egy jó forgatókönyv és egy izgalmas történet. Megkapjuk? Meg. Nagyjából.
A sorozat végig egy családi dráma krimi elemekkel, a hangsúly végig azon van, hogy hogyan omlik össze szépen lassan a Miklósi család, majd hogyan épül fel újra, ha egyáltalán felépül. Az események végig követhetőek, a motiváció pedig mindig megvan mindenkinél. Ennek ellenére éreztem azt, hogy a karakterek néha nem úgy viselkednek, ahogyan kellene. Janka sokszor nincs tisztában az érzéseivel, Attila néha nagyon erőszakos, de mégsem érdekli annyira, hogy felesége megcsalja, pedig egy ilyen karaktertől nem ezt várnánk. Márkot borzasztóan megrázza az, amikor először ölnek meg valakit a szeme láttára, de amikor másodszor tapasztal ilyet már teljesen más reakciót kapunk, ami ilyen fiatal karakternél nem túl meggyőző. Nagyon oda kell figyelni arra, hogy a karakterek mindig a személyiségüktől elvártan cselekedjenek és ez most nem jött össze minden alkalommal a készítőknek. A sorozat emellett néha igencsak visszavesz a tempóból, ami engem nem zavart, de akik nyugati pörgősebb krimikhez vannak szokva, azoknak könnyen elveheti a kedvét ez a tempó. Ami viszont sokakat kárpótolhat, hogy a sorozat milyen erős társadalom- és rendszerkritikával rendelkezik, és hogy milyen hitelesen mutatja be Magyarország mostani helyzetét, főleg a negatív oldaláról. Ez szinte végig jelen a sorozatban és ez is az egyik legnagyobb erőssége.
A karakterekkel összességében nincs sok baj. Sajnos itt még nincs az a szint, hogy minden karakter szürke, mint pl. a Trónok harcában vagy az Ezel-ben, kapunk feketét is (Janka) és fehéret is (Komáromi) ettől függetlenül azt mondom, hogy a karakterek nagy része érdekes figura, kiválóan előadva, csak ugye van pár egyszínű is.
A történet természetesen nem egy fordulatot tartalmaz, és szerencsére nem lehet könnyen kiszámítani az eseményeket. Van pár vicces, erőltetett, vagy felesleges jelenet, de ezek száma elenyésző.
Hogy valamit mondjak az utolsó epizódról is, lényegében ez a cikk egy évadzáró kritika is, azt kell mondjam hogy csalódtam, és a legtöbb hiba amit felsoroltam a kritikában, szinte mindegyik megtalálható a nyolcadik részben. Talán a leggyengébb részre sikeredett, de még így is egy elég jó befejezést kaptunk. Valószínűleg lesz folytatása a sorozatnak, mondjuk szerintem elég nehéz lenne innen folytatni, szinte mindent lezártak tisztességesen a készítők, egyedül a Miklósi családon belül maradt pár megoldatlan probléma, de nem hiszem hogy szükség lenne folytatásra, én egy kerek egész élményt kaptam.
A sorozat korántsem hibátlan… és nem is forradalmi, de nem egy forradalmi tulajdonsággal rendelkezik. Nem volt még olyan magyar sorozat ami ilyen látványos lenne, ilyen emlékezetes jelenetekkel látott volna el minket, és ilyen igényesen lett volna elkészítve. Nálam nem hozta a Terápia vagy a Géniusz, az alkimista szintjét, bár tény hogy utóbbi 2 borzasztóan erős forgatókönyvvel rendelkezik. Az Aranyélet nem sokkal marad el mögöttük.
Bár én a nagy költségvetésű magyar sorozatok közül mai napig a Géniusz, az alkimistát tartom az etalonnak, az Aranyéletnek sikerült sok tekintetben megugornia azt a szintet, amit az előbb említett minisorozat állított fel, még 2010-ben.
Amit legelőször kiemelnék, az a látvány. Ebben a kategóriában aligha találhatunk szebbet hazánkban, még a külföldi vetélytársakhoz képest is szépen fényképezett a sorozat. Szép színek, jó beállítások, kiváló lassítások, az operatőri munkára nem lehet panasz. A mozifilm színvonalat azért nem mondanám hogy elérte, de nem volt tőle messze. A rendezésről is csak jót tudok mondani, Dyga Zsombor és Mátyássy Áron mindent beleadott amit csak tudott, az Aranyélet egy ízig-vérig profi munkának érződig az elejétől a végéig, mert az is. Bár nem volt belőlük sok, a rendező páros ellátott minket pár igen emlékezetes jelenettel, amikhez hasonlót még nemigen láthattunk magyar sorozatban.
Azonban nem csak a látvány és a rendezés a sorozat egyedüli fénypontja, ott van még a zene is, amiről csak annyit mondanék, hogy tökéletes. A főcímzene bár eléggé lehangoló, tökéletesen passzol a sorozat hangulatához, és az epizódbeli montázsokhoz is igen jó ízléssel válaszották ki a megfelelő dallamokat, ennek köszönhetően néhány jelenet garantáltan meg fog bennünk maradni.
A színészek mindvégig remekeltek. A legkiemelkedőbb alakításokat Döbrösi Laura, Olasz Renátó és Seress Zoltán hozta, kicsit mögöttük van lemaradva Anger Zsolt és Ónodi Eszter. Anger talán a kedvenc magyar színészem, de még mindig kiállok azon állításom mellett, hogy neki jobban állnak a pozitív karakterek. Ónodi alakításával lehet csak nekem volt bajom, néha úgy éreztem túljátssza a szerepét, de ezen kívül nem volt vele sok gond. Thuróczy Szabolcs és Lengyel Tamás alakításával már több bajom volt, előbbinél túl sok jelenetnél éreztem azt, hogy nem hozza a többi színész által hozott szintet, utóbbinál, pedig mind a hang- mind az arcjátékkal nem voltam megelégedve. Egyikük sem hoz katasztrofális alakítást (Thuróczinak sok erős jelenete volt) de ők ketten nálam valahogy kilógtak a sorból. A mellékszereplőkkel nem volt gond, az HBO ragaszkodott ahhoz, hogy a kisebb szerepeket is profi magyar színészek játsszák, így olyan nevek jelenhetnek meg rövid időre a sorozatban Schmied Zoltán, Csőre Gábor, Bede Fazekas Szabolcs, vagy Vándor Éva.
Persze tudjuk, hogy mindez szép és jó, de önmagában kevés ahhoz, hogy egy minőségi sorozatot kapjunk. A jó végeredményhez nélkülözhetetlen egy jó forgatókönyv és egy izgalmas történet. Megkapjuk? Meg. Nagyjából.
A sorozat végig egy családi dráma krimi elemekkel, a hangsúly végig azon van, hogy hogyan omlik össze szépen lassan a Miklósi család, majd hogyan épül fel újra, ha egyáltalán felépül. Az események végig követhetőek, a motiváció pedig mindig megvan mindenkinél. Ennek ellenére éreztem azt, hogy a karakterek néha nem úgy viselkednek, ahogyan kellene. Janka sokszor nincs tisztában az érzéseivel, Attila néha nagyon erőszakos, de mégsem érdekli annyira, hogy felesége megcsalja, pedig egy ilyen karaktertől nem ezt várnánk. Márkot borzasztóan megrázza az, amikor először ölnek meg valakit a szeme láttára, de amikor másodszor tapasztal ilyet már teljesen más reakciót kapunk, ami ilyen fiatal karakternél nem túl meggyőző. Nagyon oda kell figyelni arra, hogy a karakterek mindig a személyiségüktől elvártan cselekedjenek és ez most nem jött össze minden alkalommal a készítőknek. A sorozat emellett néha igencsak visszavesz a tempóból, ami engem nem zavart, de akik nyugati pörgősebb krimikhez vannak szokva, azoknak könnyen elveheti a kedvét ez a tempó. Ami viszont sokakat kárpótolhat, hogy a sorozat milyen erős társadalom- és rendszerkritikával rendelkezik, és hogy milyen hitelesen mutatja be Magyarország mostani helyzetét, főleg a negatív oldaláról. Ez szinte végig jelen a sorozatban és ez is az egyik legnagyobb erőssége.
A karakterekkel összességében nincs sok baj. Sajnos itt még nincs az a szint, hogy minden karakter szürke, mint pl. a Trónok harcában vagy az Ezel-ben, kapunk feketét is (Janka) és fehéret is (Komáromi) ettől függetlenül azt mondom, hogy a karakterek nagy része érdekes figura, kiválóan előadva, csak ugye van pár egyszínű is.
A történet természetesen nem egy fordulatot tartalmaz, és szerencsére nem lehet könnyen kiszámítani az eseményeket. Van pár vicces, erőltetett, vagy felesleges jelenet, de ezek száma elenyésző.
Hogy valamit mondjak az utolsó epizódról is, lényegében ez a cikk egy évadzáró kritika is, azt kell mondjam hogy csalódtam, és a legtöbb hiba amit felsoroltam a kritikában, szinte mindegyik megtalálható a nyolcadik részben. Talán a leggyengébb részre sikeredett, de még így is egy elég jó befejezést kaptunk. Valószínűleg lesz folytatása a sorozatnak, mondjuk szerintem elég nehéz lenne innen folytatni, szinte mindent lezártak tisztességesen a készítők, egyedül a Miklósi családon belül maradt pár megoldatlan probléma, de nem hiszem hogy szükség lenne folytatásra, én egy kerek egész élményt kaptam.
A sorozat korántsem hibátlan… és nem is forradalmi, de nem egy forradalmi tulajdonsággal rendelkezik. Nem volt még olyan magyar sorozat ami ilyen látványos lenne, ilyen emlékezetes jelenetekkel látott volna el minket, és ilyen igényesen lett volna elkészítve. Nálam nem hozta a Terápia vagy a Géniusz, az alkimista szintjét, bár tény hogy utóbbi 2 borzasztóan erős forgatókönyvvel rendelkezik. Az Aranyélet nem sokkal marad el mögöttük.
