a-fekete-parduc-cooler-master-masterbox-5t-teszt/2017/02/12

A fekete párduc – Cooler Master Masterbox 5t teszt

2017. február 12. Ficsor Tamás

A gyártónál lassan két éve indult el a MasterConcept szemlélet, ami azt mondja ki, hogy minden PC-nek egyedinek kell lenni. Vagyis lehetőséget kell adni a felhasználóknak, hogy kívül is és belül is egyedivé tudják tenni gamer masinájuk kuckóját. Ezen szemlélet és a létrehozott FreeForm technológia alapján alkották meg a Master Series első tagját a MasterCase 5-öt, ami nálunk is megfordult, majd jött utána a MasterCase Pro 5 és a MasterCase Maker 5. Tavaly decemberben pedig a csúcsfokozat a MasterCase Maker 5t. Ebbe a családba tartozik a MasterCase Pro 6, bár az már egy másfajta dizájnt képvisel. A MasterCase tagjai képviselik a MasterConcept szemléletet, amikkel egyedülálló FreeForm moduláris rendszerek hozhatók létre, amik páratlan rugalmasságot adnak a felhasználóknak.

Viszont a csúcs Mid-Tower MasterCase házaknak meg is van az áruk, hisz az alap 30 ezer fölötti áron mozog. Sokan nem engedhetik meg ezt maguknak, így erre is gondolva tavaly júliusban a gyártó bevezetett egy új családot, mely a MasterBox nevet kapta. A széria tagjaira jellemző a tágas belső tér és a rugalmas elrendezhetőség. Ám minden szériának van egy csúcs fokozata, ami itt a MasterBox 5t.

Csomagolás:

A Cooler Master újdonsága a szokásos csomagolást kapta. A dobozon jól leolvasható, hogy mit is tartalmaz. A belsejében 2 szivacs között fóliába becsomagolva találjuk a házat.

Külső:

Mondanom sem kell, hogy a MasterBox 5t nagyon agresszív megjelenéssel bír. Hiába a letisztult vonalvezetés, a döntött előlap és rajta a két légbeömlő, valamint a tetőn „kidudorodó” I/O panel mind a morcos, már-már ördögi kinézetét erősíti. A speciális „gamer vörös” és piros LED világítások pedig csak még jobban hozzá tesznek az egésznek.

cm_masterbox_5t_3

A ház előlapja két részből áll. A keret is levehető, de nem szükséges, mivel a közepén lévő sötétített plexit egy kisujjmozdítással le lehet venni. A plexi előlap gyárilag le van fóliázva, hogy véletlenül se karcolódjon meg, ám ez csak addig fog tartani amíg azt lehúzzuk, mivel ez a fényes fekete anyag rettentően porfogó.

Az előlap alatt kapunk egy beépített piros LED csövet, aminek az előre vetülését 3 fokozatban állíthatjuk. A LED fény működését egy SATA csatlakozóval oldhatjuk meg, viszont sajnálatos módon kikapcsológombot nem adtak hozzá.

cm_masterbox_5t_2

A ház tetejére került az I/O panel, mely a szokásos gombok és audio ki- és bemenetek mellett magába foglal 2 db USB 3.0 portot és egy kétállású ventilátor fordulatszám szabályzót. A Power gomb és a HDD indikátor is piros LED-et kapott. A ventilátorszabályzóval 3 db 3 pin-es ventilátort tudunk vezérelni. Jogos a kérdés, hogy mi értelme úgy kiemelni az I/O panelt. A válasz egyszerű: azért, mert oda „rejtették” a ház fogantyúját. Ahogy a Maker 5t, úgy a MasterBox 5t is rendelkezik fogantyúval, amivel a gyártó igazán megkönnyíti a szállítást.

A MasterBox 5t tetején kapunk egy plusz légző nyílást. A 16 x 15,5 cm-es perforált részhez 1 db 120 / 140 mm-es ventilátor helyezhető. A por kizárása miatt ide egy mágneses piros színű porszűrő került.

cm_masterbox_5t_23

A ház többi része a kistestvérekkel szemben nem változott. Ugyanúgy befelé néző műanyag talpakat kapunk, amig gumírozott csíkokat kaptak, így a ház stabilan áll a lábán. A befelé néző lábakkal olyan hatást ad az egésznek, mintha lebegne a gépünk. A tápegység is kapott porszűrőt, ami szintén a kisebbekhez hasonlóan tálcás kivitel. A ház oldallapjai sem változtak, a bal oldali panel közepére egy 36 x 34 cm-es 5 mm vastag plexi került

Belső:

cm_masterbox_5t_10

A MasterBox 5t belső felépítése és modularitása is megegyezik a kistestvéreivel. A vörös színű alaplaptálca ATX, Micro-ATX és Mini-ITX méretű lapokat fogad. A tálcára előre van szerelve néhány távtartó, amit a mellékelt csomagból ki kell egészíteni. A távtartók könnyű becsavarozásához a gyártó adott egy „okoskupakot”, aminek egyik végére a távtartó, míg a másiknak a csavarhúzó helye van kimarva. Egy ilyen kis mütyürt minden számítógépház mellé kötelezően lehetne adni, hisz nagyban megkönnyíti a felhasználók dolgát.

cm_masterbox_5t_30

A gyártó odafigyelt, hogy az alaplap felső éle ne legyen túl közel a ház tetejéhez, így az alaplap bent léte ellenére is a nagy CPU tápkábel nyíláson akadálymentesen átfűzhető a vaskos 8 tűs csatlakozó. A CPU-t maximum 167 mm magas toronyhűtővel hűthetjük. A tálcán lévő 6 nagy nyílás az optimális kábelelvezetés szempontjából került fel. Mivel a MasterCase család a modularitásáról ismert, így annak kisebb kivitele is ezt reprezentálja az által, hogy a 3,5”-os meghajtó ketrec és a 2,5”-os meghajtótálca több pozícióban is elhelyezhető. Szám szerint az előbbit 6, míg az utóbbit 5 féle helyre.

cm_masterbox_5t_17 cm_masterbox_5t_19
-

Ez persze nem azt jelenti, hogy akárhova. A 3,5” HDD ketrec egy csavar kitekeréssel kivehető és a gyári pozíciótól a tápegység felé 1 vagy 2 „klikknyit” arrébb tehetjük. Így például a radiátort bentre is tehetjük. Ezen kívül még az alaplaptálcára három különböző magasságba akaszthatjuk fel. Az SSD vagyis a 2,5”-os tálcát alapból a HDD ketrecen találjuk. Ezt ugyanúgy 3 magasságba rakhatjuk és csavarral rögzíthetjük, de lehetőség van az alaplaptálca mögé pontosabban az alaplap mögé helyezni. Egyébként a HDD ketrecbe 2 db 3,5” adattárolót telepíthetünk, amik kompatibilisek a 2,5”-os meghajtókkal is. Az ugyanilyen méretű tálca egy meghajtót képes fogadni, bár egy másodlagos beépítéséhez a furatok rajta vannak, így véleményem szerint kettő is rászerelhető. Míg az egyik jól látható lenne, addig az alatta lévő másikat eltudjuk bújtatni. Ebben az esetben problémát esetleg a kábelezés okozhat.

cm_masterbox_5t_22

A tápegység és a mögötte kialakuló kábelrengeteget egy műanyag takaró elem zárja el a szem elől.  Ezt egy ugyanolyan kézzel is kitekerhető csavar tartja, mint az oldallapokat. Az elem eltávolítása után láthatjuk, hogy tápegység két hosszú gumis felfekvő felületet kapott, így az biztos, hogy nem fog rezonálni. Természetesen a táp kapott egy nagy perforált részt az optimális hűtés miatt. Az itt bekerülő por nagy részét pedig egy kihúzható és mosható porszűrő akadályozza meg.

cm_masterbox_5t_9

Gyárilag két darab előre telepített ventilátort kapunk. Az egyiket a ház elejének az alsó részére, míg a másik hátra. Mind két ventilátor 120 mm-es és mindkettő 1200 RPM alap fordulattal rendelkezik. A Maximális fordulatszámuk 2000 RPM. Ezeken kívül több ventilátor és radiátor hely található:

  • Előre: 3 x 120 mm / 2 x 140 mm;
    • 120 / 240 / 280 / 360 mm-es radiátor (amik ventilátor nélkül max. 50 vastagok lehetnek);
  • Fentre: 1 x 120mm / 140 mm;
  • Hátra: 1 x 120 mm;
    • 120 mm-es radiátor.

A ház hátulja az eddig megszokott elrendezést kapta. Kapunk 7 db bővítőkártya slotot, amik kivehetők. Emellett látunk egy 1 slot-nyi „lehetőséget”, amiből én is azt gondoltam, hogy vertikálisan oda lehet rakni a videókártyát, de egy az, hogy ehhez semmi sem áll a rendelkezésre, a másik, hogy a videókártyának két helyre van szükség, a harmadik pedig, hogy ugyan abba a helyzetbe csöppennénk, mint a DeepCool Genome háznál. Magyarán a ház oldalához túl közel lenne a kártya, így azt szinte megfojtanánk.  Viszont a MasterCase házakhoz megvásárolható vertikális GPU tartót szerintem simán meglehet próbálni beszerezni, bár a gyártó csak a MasterCase 5 szériát írja, mint támogatott ház.

cm_masterbox_5t_24

Ahogy itt úgy a korábbi MasterBox házaknál is megtaláljuk a „kampós” PCI slotot. A Legalsó rekeszben található panel az úgynevezett StormGuard technológiát hordozza magát. Az egyszerű mégis találó elem segítségével a perifériáinkat tudjuk lopásgátlóvá tenni. Ez leginkább akkor jöhet jól, ha kiállításra vinnénk a setup-unk.

cm_masterbox_5t_37

Beköltözés:

Mint már említettem, első lépésként a távtartókat kell a szükséges helyekre betekerni a mellékelt „okoskupak” segítségével. Előre telepítve találunk 2 darab peremes távtartót, amik segítenek egyhelybe tartani az alaplapot, míg a csavarért és a csavarhúzóért nyúlunk. Viszont itt jött a meglepetés, mert a gyártó nem adott csavarokat az alaplap felfogatásához. Ez vagy kisbaki ennél a tesztháznál vagy valamit tényleg benéztek és nem csomagoltam csavarokat. Szerencsére nálam van csavar dögivel, így nem estem pánikba, viszont aki nem így van az bajba kerülhet.

cm_masterbox_5t_33

Következő meglepetés az előlapi ventilátor okozta, mivel az a szegecseléshez hasonló módon volt felszerelve. Egy csőszerű műanyag tartót kell a venti és a lemez furatán átfűzni majd a vékonyabb részét kell beledugni, ami szétnyomja a műanyag csövet. Ezzel a módszerrel csavarmentesen lehet felszerelni a ventilátorokat. de a radiátort már nem, így ez a megoldás csak a léghűtéses konfigurációkhoz használhatók. Ráadásul, ha akarnánk se tudnánk mást használni, mivel a furatok ehhez vannak optimalizálva szóval, ha esetleg ezek és a csomagban található tartalékok eltörnek akkor gond van. Viszont belülről talán felfogatható a hagyományos venti csavarokkal, de ezt nem próbáltam ki.

hdr

Jómagam nem hivatalos módon oldottam meg, mivel a jól látható kialakítás mögé telepítettem a radiátort. Ezt csak a jobb kinézet miatt tettem. Viszont arra nem gondoltam, hogy az 2,5” tálca, amire az SSD-t csavaroztam, így nem fér a számára kialakított pozícióhoz. Simán rakhattam volna a legfelső helyére, de újra a kinézetet tartottam szem előtt. Kis szerencsével a tálcának és HDD rekesznek kialakított nyílásába beletudtam helyezni csupán a csavarnak nem volt furata. Viszont egy újabb kis adag szerencsének és leleményességnek köszönhetően egy kicsit csúnyácska módon de megoldottam a felfogatást. Természetesen nem lett volna semmi, gond, ha a radiátor a számára kijelölt helyre telepítem.

cm_masterbox_5t_32

Azonban ez az egész nem sikerülhetett volna, ha fix elhelyezkedésű a HDD ketrec. Mivel azt a tápegység irányába is rakhatjuk, így annyi hely keletkezett, hogy a radiátort és egy fénycsövet is fel tudtam szerelni. A csavarmentesség még igaz a HDD tálcáira, bár azt eléggé eltolták. Minden tálcán két oldalt 2-2 kivehető tű van, amik a merevlemez csavarhelyeibe kapaszkodnak. Ez oké, de nem megfelelő a helyzetük. E miatt én csak az egyik oldalt tudtam normálisan befogatni a másik oldat kiestek a tűk és vissza sem tudtam rakni. Szerencsére, így sem volt gond a működtetés.

cm_masterbox_5t_34

A takaró elemnek köszönhetően a tápegység mögött kialakuló kábeldzsungel jól elrejthető. Az alaplaptálca mögött is bőven van hely a kábelek számára. Az oldallap hiába egysíkú, az alap mögött 25 mm, míg a tápegység 35 mm-es tér áll a rendelkezésünkre.

Vélemény:

A MasterBox 5t remekre sikerült. Nagyszerűen reprezentálja a MasterConcept szemléletet és kóstolót ad abból, hogy mit is adhatnak a nagy tesó MasterCase házak. A modularitásának köszönhetően úgy tudtam kialakítani a konfigurációm kinézetét, ahogy azt szerettem volna. A vörös és fekete színek egyértelműen a gamer mivoltára utalnak. Viszont van pár betegsége, mint pl a kikapcsolhatatlan LED fény, a csomagban nem lévő alaplap csavarok és a nem tökéletes HDD tálca. Ide sorolhatnám még az előlapi ventilátor felfogatását is, de tudom, hogy csak a gyártó szeretett volna nekünk segíteni, így elfogadom ezt a megoldást.

A MasterBox 5t körülbelül 28-30 ezer forintért vásárolható meg.

ajanlott

Cooler-Master-Logo-Black-Middle

További képekért nézd meg a videót.

[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=8K0FYNhAWEY[/youtube]

Írta: Ficsor Tamás