A Forza Horizon 6 megközelíti az 5 milliós eladást, az értékesítések 42%-a az Xboxhoz köthető
A május 19-én PC-re és Xbox Series konzolokra megjelent Forza Horizon 6 lenyűgöző játékosszámot produkált a Steamen a rajtkor, és ezt az egyidejű játékosszámot nagyrészt meg is tartotta: a megjelenési héten naponta megközelítőleg 280 000-es egyidejű játékoscsúcsot ért el. Ebből adódóan az eladási mutatók is erősek, legalábbis az Alinea Analytics becslései szerint. Az elemzőcég egy friss jelentésében úgy kalkulált, hogy a Forza Horizon 6-ból már 4,9 millió példány kelt el, a bevétele pedig elérte a 325 millió dollárt.

Az Alinea adatai szerint 1,7 millió játékos vásárolta meg a 120 dolláros Advanced Access (korai hozzáférést biztosító) verziót. Még ennél is érdekesebb azonban, hogy az eladott példányok 42%-át az Xbox ökoszisztémájában játszók vásárolták meg – bár ez magában foglalja a PC-s, a konzolos és a felhőalapú verziókat is. A magas eladási számok mellett a megjelenés hetében több mint 3 millió Game Pass-előfizető is játszott a Forza Horizon 6-tal. A Steam és az Xbox közötti bevételmegoszlás szinte hajszálpontosan fele-fele arányú: a becslések szerint az előbbi a játék bevételeinek 49%-át, míg az Xbox az 51%-át tette ki. A korábbi pletykák szerint az Xbox Gaming szeretne mélyebb gyökereket ereszteni Kínában, de a Forza Horizon 6 eladási mutatói megerősítik, hogy már most is erős bástyákkal rendelkeznek az országban, ugyanis a Horizon 6 steames játékosbázisának 13%-át a kínai piac adta.