dizajnbajnok-koreabol-abconcore-cronos-510s

Dizájnbajnok Koreából - Abconcore Cronos 510S

2019. november 11. Bordás Dávid Gépház

A múlt héten beharangoztam egy számítógépház tesztet is, igy vágjunk is bele. Nézzük is mit tud az ABKONCORE másik terméke.

A koreai Abkoncore-ról korábbi tesztemben már megemlékeztem, és említettem is milyen szerteágazó a tevékenységük. A perifériák sokasága mellett a számítógépházakra is ráfeküdtek annyira, hogy Dél-Koreában versenyeket nyernek azokkal a gépekkel, amiket az Abkoncore házakba építenek. Nem csak teljesítményben, de szépségben és dizájnban is jól teljesítenek. Ez meg is látszik a kínálatukon, mivel igen széles és nem utolsó sorban kellemes kinézetűek is házaik. A legnagyobbaktól a legkisebbekig sok méretben készítik termékeiket, de minket egy közepes méretű középkategóriájú házzal próbáltak meg lenyűgözni. Spoiler alert, sikerült.

Külső

A szóban forgó ház egyébként a keresztségnél a Cronos 510S nevet kapta. Elég egyedi dizájnnal rendelkezik, így nem fogjuk összetéveszteni más gyártó házikóival. De ha már a dizájn szóba jött nézzük is meg, hogyan néz ki a „doboz”. Kibontás után a mérete tűnik fel először, ami átlagosnak mondható a kategóriájában. Nem nagy nem is apró, a maga 49 cm-es magasságával 22 cm-es szélességével és 48 cm-es hosszúságával. Ha egy egyszerű dobozról lenne szó itt be is fejezhetném a külcsíny bemutatását, de a helyzet más. Elölről ránézve a házra akarva akaratlanul is szembetűnik az érdekes kialakítás, ami beüzemelés után nyer csak igazán értelmet. Elől egy műanyag borítás húzódik, aminek a belsején van egy hosszú téglalap alakú rész, ami ledeket tartalmaz. Ez a front panel tud majd bekapcsolás után szépséges színáradatban úszni. Az elülső panelen, de a ház tetején kaptak helyet a front IO részei. Itt kapunk egy szép nagy bekapcsoló gombot, ami megvilágítást is kapott, mellette a ledeket vezérlő gombot, amit egy dedikált reset gomb követ, ha balról jobbra haladunk. Manapság nem ritka, hogy lehagyják a nagyméretű reset gombot a házakról, így jó látni, hogy itt nem maradt ki. A gombokon kívül itt vannak még a jack csatlakozók hangszóró, mikrofon sorrendben. Ezek mellet pedig nem kevesebb mint 4 db USB csatlakozó kapott helyet, ezekből ráadásul kettő USB 3.0-ás. Viszont sajnos USB-C csatlakozót nem tettek rá. Egyébként számomra külön kényelmes is a front IO elhelyezkedése, mivel magam mellett a padlón foglal helyet a gép, így egyszerűbb elérni, mintha az elején kellene kutatni a gombokért, csatlakozókért. A ház tetején tovább haladva egy porszűrővel ellátott rácsot találunk, ami 2 db 120 mm-es vagy 140 mm-es ventilátornak tud helyet biztosítani és ebből fakadóan akár egy 240 mm-es hosszúságú vízhűtő radiátor is idefér. Hátra érkezvén semmi különössel nem találjuk szembe magunkat, a szokásos kialakítást láthatjuk. Ami szembeötlő lehet, hogy nem csak vízszintes, de függőleges lukak is vannak a bővítőkártyák számára. Ha tovább haladunk a forgatással elérünk az aljára, ahol két darab rácsot találunk, mindkettő porszűrővel ellátva. Ezek a tápegység és a HDD-ket tartó fiókok alatt vannak, de ezek a tetején lévővel ellentétben nem mágnesesek. Illetve az aljén kapott helyet a 4 db lábacska is, amivel stabilan tudja tartani magát a házikó. A két oldalsó panelt még kihagytam a körbe forgatás során. A szemből jobb oldali panel nem igazán érdekes, mivel egy standart ház oldallapot kapunk acélból. A bal oldali panel már érdekesebb, mivel egy edzett üveglapról van szó, ami meg is növeli a ház tömegét rendesen, emellett az illesztésnél szivacsból készült tömítést is kapott, így a zajjal sem lesz probléma.

Belső

A külső után jöhetnek a belső értékek. Amint levesszük az oldallapokat feltűnhet, hogy gyártó egyetlen ventilátorral ajándékozza meg a kedves vásárlót, ami manapság általánosnak, sőt elvártnak mondható ezen kategóriában. Ez a légkeverő hátul kapott helyet és az Abkoncore saját fejlesztésű Spider Spectrum 120 mm-es ventijéról van szó, ami az előlappal együtt, a szivárvány színeiben tud pompázni, az előre beállított 8 mód egyikében és ráadásul még szinkronizálható is. Viszont csak és kizárólag a házzal lehet szinkronizálni a színeket, egyéb ismert szinkronizáló programok, mint az Aura Sync és társai nem támogatottak. A Cronos 510S csak az Abkoncore fanjaival alkot fantasztikus párost. Viszont ilyen ventilátort nem csak a beépített helyre és a korábban már említett felső részbe szerelhetünk, hanem az elülső panelre is méghozzá akár 3 db 120 mm-es ventilátor is felszerelhető. Viszont, ha a vízhűtésünk radiátorát szeretnénk ide helyezni, csak 240 mm-est tehetünk ide a hely szűke miatt. Ami miatt szűk a hely errefelé az a tápegységet és a HDD polcokat takaró lemez miatt van, amit nem lehet kivenni a helyéről, ellenben segít abban, hogy rendezettebnek nézzen ki az építményünk, mivel van hely alatta a kábelek elhelyezésére. Egyébként ide 2 db 3,5 inch-es HDD fér be, vagy ugyanennyi 2,5 inch-es SSD. Winchestert többet már nem képes befogadni a ház, viszont az alaplap mögötti oldalra még további 4 db 2,5 inch-es SSD fér be. 5,25 inch-es optikai meghajtó elhelyezését viszont a mai tuning házakhoz hasonlóan nem támogat. Amit viszont igen az az alaplapok széles skálája. A legnépszerűbb méretek támogatva vannak, többek között az ATX szabvány, a kis testvére az M-ATX és legkisebb öcsike is az ITX lapok is beférnek a helyükre. Azzal viszont érdemes számolni, hogy azért vannak határok más dolgokban. CPU hűtő szempontjából maximum 168 mm-es tehető bele, ellenben nem tudjuk rátenni az oldalsó üveget. Illetve videókártya szempontjából sem szállhatunk el nagyon, mert a maximális méret 39 cm. Nem sok VGA hosszabb ennél az értéknél, de azért nem árt odafigyelni a választásnál.

Szerelhetőség

Ami a szerelhetőséget illeti meg vagyok elégedve a házzal. Alapvetően egy jól szerelhető dolog, jól elhelyezett kiegészítőkkel. Viszonylag sok átjáró van benne, ahol a kábeleket ét lehet vezetni és ezek még gumiborítást is kaptak, hogy biztosan ne sérüljön egyik kábel sem. Viszont néhány helyről hiányoltam a lukakat, amik viszont megkönnyítették volna a szerelést. A bal felső sarok megérdemelt volna egy nagyobb lyukat, mert ott sajnos a cpu táp kábele nem fért át, ami viszont kényelmesebbé tette volna kábelrendezést. Ezzel szemben jó hír, hogy a tápegység takarólemezen is vannak lukak, ha ott vezetnénk át a kábeleket. Üdítő extra még, hogy kapott helyet a házban egy előre beépített tartó is a VGA számára, ha el szeretnénk fordítani, hogy a ventilátorok is látszódjanak az üvegen keresztül. Ilyen megoldást eddig még egy házban sem láttam, igaz riser kábelt nem mellékeltek a házhoz. Amit viszont nagyon nem szerettem a házban, az a kiegészítő kártyák kimeneteit fedő lapok. Sajnos ezek nem kicsavarozhatóak, hogy esetleg később visszahelyezzük őket, ha megválnánk a háztól, hanem egyszerűen csak kitörhetőek, utána visszatenni már nem lehet. De nagyjából ennyi negeatívumot tudok írni a Cronos 510S-ről.

Összegzés

Összességében egy nagyon jó számítógépház lett az Abkoncore Cronos 510S. A dizájn nekem nagyon tetszik ezzel a szép ledes világítással az elülső panelen. Az üveg az oldalán nagyon jól mutat és kifejezetten tetszik, hogy sötétített. A szerelhetőség egy-két dolgot kivéve kiváló, mert nem nehezíti meg az egyszeri gépépítő dolgát sem. Egyébként 21000 Ft-os áron szerezhető be a házikó, ami akár még dísze is lehet egy gamer kuckónak.

Írta: Bordás Dávid

Hasonló bejegyzések: