egy-uj-elet-world-war-z-aftermath-teszt

Egy új élet - World War Z: Aftermath teszt

Ha zombi lövöldözős játékról van szó, biztos mindenkinek a Valve féle Left 4 Dead 1-2 jut eszébe. Az évek során, főleg a The Walking Dead TV sorozat okán egymást érték a zombis játékok, szinte nem volt olyan hónap, hogy ne jelentkezett volna valami kisebb-nagyobb csapat, a saját zombis játékával. Ezt a témát lovagolta meg a Saber Interactive is, akik a 2013-as World War Z film license jogán kezdték el fejleszteni játékukat.

2017-ben mutatták meg először a nagyérdemű közönségnek. Nagyon várta mindenki aki a műfaj kedvelője, reménykedve, hogy a nagysikerű Left 4 Dead, végre egy jó, összetett játékot kapnak. Sokat nem is kellett várni, 2019 tavaszán landolt is a boltok polcain a játék.

A story 5 fő részre bontódik. New York, Jeruzsálam, Moszkva, Tokió és Marseille utcáin kell túlélnünk az elképesztő zombi tömeg ellen. Telt az idő, vártuk, hogy érkezik hozzá egyéb DLC ami bővíti a történetet. Az év játéka kiadásban érkezett pár új fegyver, festés, új karakterek, és pár PvE küldetés.

Idén nyár közepén pedig a semmiből érkezett a hír, hogy közel 2,5 év után ősszel 1 új DLC érkezik a játékhoz. 2 új várossal ami 3-3 küldetést foglal magában. Új kaszt, új karakterek, újragondolt közelharci rendszer, FPS nézet, 4K 60FPS mód az újgenerációs konzolokon.

Az új kiegészítő leglátványosabb eleme a belső nézet. Végre nem csak a karakterünk háta mögül nézhetjük az eseményeket, hanem belső nézetből is. Végülis mégiscsak egy lövöldözős játékról van szó. Egy dolgot nem tudtam hova tenni. Nem értettem miért kell minden meccs elején magamnak átváltani FPS nézetbe TPS-ből. Miért nem tudja megjegyezni a játék, hogy én ezt így szeretném és kész? Vagy mondjuk a menüben beállítani. Az is fura volt, hogy sok animációnál maradt a külső nézet. Például, ha láncfűrésszel ölünk, vagy kiugrunk az ablakon. Na de mindegy, ez legyen a legnagyobb bajom.

A 2 új pálya szerintem nagyon jóra sikerült. Nekem sokkal jobban tetszettek ezek a mapok mint amik az alapjátékban vannak. Róma nagyon jól néz ki a játékban. Bár sokat nem tudunk bámészkodni a szűk kis utcákban, templomokban. Új csapatunkat egyből a mélyvízbe dobják, és kezdődhet is a darálás.

A másik helyszín az oroszországi Kamcsatka félsziget. Ugyan az alapjátékban már szerepelt egy orosz rész, így az iszonyatos hó mennyiség, a jeges szél, nem volt újdonság. Itt már egy jól ismert csapattal kellett a küldetéseket véghezvinni, és megölni annyi zombit amennyit csak tudunk. 

Az újragondolt közelharc sem egy rózsás álom. Nem igazán érzem ezek után sem, hogy nekem kézzel, késsel vagy bármivel kellene megölnöm egy-egy szabadon kószáló zombit. És még úgy sem, hogy most már támogatja a dupla fegyvereket. Horda ellen pedig alapból döglött ötlet már maga a gondolat is. De hát, ha nincs más.

Kaptunk egy új kasztot is, a Vanguardot. Speciális tárgya egy elektromos pajzs. Picit fura amikor 1000 zombi fut feléd, te meg előveszed a kis pajzsod, hogy megvédd magad. Kevésbé gyakorlott játékosoknak kész öngyilkosság, de még a gyakorlottakat is le tudja izzasztani. 

A DLC-vel együtt landolt az újgenerációs konzolokon az update, amivel akár 4K 60FPS mellett is játszhatunk. Illetve jövőre érkezik majd egy új mód, amit Horda XL-nek neveztek el. Még több zombival. PC, Xbox Series és PS5-re érkezik majd valamikor még ebben az évben. 

Összességében picit vegyesek az érzéseim. Vannak amik tetszenek benne, és vannak amik kevésbé. A pályák szerintem nagyon jók lettek. Főleg a római szál. Nagyon hangulatos, már amennyire lehet egy zombi katasztrófára ilyet mondani. A közelharc kedvelőinek biztos öröm, hogy új funkciók érkeztek, én nem tudtam azonosulni vele. De ez az én hibám. Az új kaszt szerintem kaphatott volna valami hasznosabb funkciót is, de biztos van akinek nagy kedvence lett. Új generációs konzol tulajdonosként örülök a frissítésnek, és magának a DLC-nek is. Legalább újra életet lehelt a már már elfelejtett játékba. 

Írta: Szajcsán Márk