elorendelheto-lett-a-rog-ally-es-ally-x

Előrendelhető lett a ROG Ally és Ally X

Még a nyár folyamán mutatta be a Microsoft az Xbox konferencián, hogy az ASUS-al karöltve, belépnek ő is a handheld konzolok piacára. No ám, nem egy teljesen 0-ról fejlesztett géppel teszik. Az ASUS-al összebútorozva, egy Xbox gombokkal ellátott ROG Ally és Ally X-et dobnak piacra. Persze, ez nem azt jelenti, hogy csak a gombok újak rajta, az alap ROG Ally, AMD Ryzen Z2 processzorra épül, ami akár 20%-al nagyobb teljesítményugrást is jelenthet, és üzemidőben is kétszeres javulást ígér az elődhöz képest. 

Az erősebb Ally X az új AMD Ryzen AI Z2 Extreme processzort kapta. Mesterséges inteligenciát támogató NPU-t és akár 30%-al nagyobb teljesítményt ér ez a tripla A címekben. 

Mindkét modell támogatott az AMD FSR, RSR és AFMF technológiával. Így a képfrissítés és grafikai részletesség is számottevő. A Windows 11-nek köszönhetően PC-n elérhető Steam és egyéb Storeokban vásárolt játékokkal is játszhatunk. 

Bár, a bemutatón árat nem mondtak, az alap ROG Ally árából kiindulva gondoltuk, hogy ez nem lesz olcsó mulatság.

Most végre előrendelhető lett Magyarországon is az Xbox Licenses Rog Ally és Ally X. Szeptember 26-tól világszerte előrendelhető mindkét verzió. Nálunk október 16-tól lesznek kaphatóek a boltokban és online felületeken. 

Az alap Rog Xbox Ally 243.990Ft-ba míg a ROG Xbox Ally X 379.990Ft-ba fog kerülni. 

Írta: Szajcsán Márk