nzxt-kraken-x60-folyadekhutes-teszt/2013/06/25

NZXT Kraken X60 folyadékhűtés teszt

2013. június 25. Kocsis Bence Processzor Hűtés

Egyre több gyártó próbálkozik all-in-one folyadékhűtéses megoldásokkal, mint például az Antec, vagy éppen a Corsair, emellett a napokban jelentette be a Silverstone legújabb folyadék alapú processzorhűtőit. Az NZXT sem akar kimaradni a sorból, így sikeres számítógépházai és léghűtései mellett kiadta Kraken sorozatát. Ebben a szériában 2 modell található, az X40 és X60. A múlt héten be is érkezett szerkesztőségünkben egy Kraken X60-as példány melyen ezúton szeretnénk megköszönni az NZXT-nek és a Caseking.de-nek.

nzxt_kraken_x60_04

NZXT Kraken X60:

Nem meglepő módon a Kraken X60 is az Asetek technológiáját alkalmazza, így az ilyen hűtések között csak a radiátor mérete, illetve az adott gyártó ventilátorai hozhatnak különbséget.

nzxt_X60_5

kraken_x60_2

kraken_x60_3

Már a dobozon is látható, hogy az NZXT maradt a saját, fekete-fehér színösszeállításnál, melyben a fehér színt a ventilátor lapátok adják. A dobozon egy méretes, még az eredetinél is nagyobb kép szemlélteti, hogy mire is számíthatunk a csomagolásnak nekiesve.

box_2pack

Ha megnézzük a doboz oldalait, a hűtőt szemléltető képek mellett a modell legfontosabb paramétereit is megtaláljuk. A csomagolás tartós, kemény, fényes kartonból készült, a hűtő pedig egy formára préselt tálcában található.

Ha belenézünk a dobozba akkor megtaláljuk a részletes összeszerelési útmatatót, melyre még a szakértő kezeknek is szükségük lesz, ugyanis a tartozékok száma bőséges, hisz a Kraken X60 az összes főbb foglalattal kompatibilis. Azért nem kell megijedni,nem nehéz összeszerelni, egy alkatrészből több foglalathoz is találunk darabokat. Természetesen a készlet tartozéka a két darab PWM vezérlésű ventilátor is.

tartozek_1 tartozek_2

A Kraken X60 CPU blokkja az Asetek megoldása, mely alján egy kör alakú rézlemez található, mely körbe rögzítve van egy sor csavarral. A hővezető paszta gyárilag megtalálható a réz felületen, ami megkönnyíti a blokk telepítését.

pump kraken_x60_02

A CPU blokk és a radiátor között a két rugalmas gumicsövön keresztül áramlik oda-vissza a hűtőfolyadék. Bár videón nem rögzítettük, higgyétek el, hogy a gumicsövek olyan rugalmasak, hogy szinte nem lehet kárt tenni a hűtőrendszerben.

NZXT_kraken_X60

A radiátor önmagában édes kevés egy komoly hűtés kivitelezéséhez. Az NZXT két darab 140 mm-es ventilátort mellékelt, melyek 2000 RPM fordulatszámra képesek felpörögni, természetesen PWM vezéreltek.

fan_1

Összeszerelés:

Az összeszerelés nem túlzottan bonyolult, bár kicsit eltér a léghűtéses megoldásoktól. Először is magára a pumpára (ez a processzorral érintkező elem) szereljük fel a keretet, mellen a 4 rögzítő csavar található. Ezután érdemes a radiátoron elhelyezni a 2, illetve 4 ventilátort, majd ezután rögzíteni a házon a radiátor tesztet. Mivel a folyadékot szállító gumicső nagyon rugalmas, a hűtőt nyugodtan lógathatjuk eközben. Ha fenn van a radiátor az alaplap túloldalához odatartjuk a hűtő-keretet, a processzor felőli oldalon pedig megkeressük a csavarhelyeket, mindig a szemközti, átellenes csavarokat húzzuk párban, mint az autók kerekénél tennénk. A hőátadásról már a gyártó gondoskodott az előre pasztázott rézfelülettel.

nzxt_kraken_x60_11

nzxt_kraken_x60_12 nzxt_kraken_x60_08

A ventilátorokat nem az alaplapra kell rádugni, hanem a hűtő 4 darab csatlakozójára, így tudja csak a PWM vezérlést használni. A tápellátásról egy SATA csatlakozó gondoskodik, melyet a tápegység SATA kábelére kell rádugni.  Mivel egy komoly kis szoftver áll rendelkezésünkre a hűtés használatához egy USB csatlakozót is rá kell dugnunk az alaplapra a kommunikációhoz. Ha ez mind megvan akkor indíthatjuk a gépet, telepíthetjük a szoftvert.

Specifikáció:

nzxt_X60_spec

Szoftver:

Az NZXT Kraken X60 szoftvere egy áttekinthető, jó használható, nagyon hasznos program. Segítségével könnyedén figyelemmel kísérhetjük a hűtési beállításaink hatását.

szoftver

 A szoftverben naplózva láthatjuk a hűtőfolyadék hőmérsékletét, valamint azt hogy ehhez milyen ventilátor fordulatszám tartozik. A ventilátor beállításokba könnyedén belenyúlhatunk, halk, extrém és egyedi beállítást használhatunk. A korábban bemutatott Antec Kühler H2O 920 tesztjében már bemutattok hogy annak szoftvere segítségével a hűtőn lévő fény színét szabályozhatjuk. Az NZXT szoftvere azonban továbblépett és itt már olyan lehetőség is van, hogy a hőmérséklethez mérten is állíthatunk be színsémát. Ebben az esettben például, ha a folyadék hőmérséklete 45 celsius fölé megy, a LED piros fényben izzik, figyelmeztetve arra, hogy a processzor melegszik...

szoftver_grafikon szoftver_setup
szoftver_general szoftver_szín
nzxt_kraken_x60_03 nzxt_kraken_x60_02

Nem melegedett a processzor, csak mi bolondoztunk :)

Tesztkonfiguráció:

  • AMD FX-8150 @ 3,6 GHz processzor
  • ASUS M5A99FX PRO R2.0 alaplap
  • Patriot Black Mamba Gaming Series DDR3 1600 MHz 8 GB memória
  • Kingston V300 120 GB SATA III SSD
  • Gainward Geforce GTX 670 2 GB videókártya
  • Xilence Interceptor számítógépház
  • Tacens Radix VI 650W tápegység

Tesztkörnyezet:

A teszteket az AIDA 64 rendszerdiagnosztikai program rendszerstabilitás-teszt funkciójával végeztük. A tesztek során kipróbáltuk a Noctua legújabb NF-A14 PWM, kimondottan folyadékhűtéses megoldásokhoz szánt prémium kategóriás ventilátorait, hogy még csendesebb működést érjünk el.

noctua_nf_a14_pwm_5

nzxt_kraken_x60_10

Az alapfelállás

nzxt_kraken_x60_09

A gyári ventilátorokkal

nzxt_kraken_x60_05 nzxt_kraken_x60_01
A Noctua NF-A14 PWM vezérlésű ventilátorok 1500 RPM-en pörögnek

Már a teszt elején leírtuk, hogy a Kraken X60 képes akár 4 darab ventilátort is működtetni. Ennek tudható be a SATA tápcsatlakozó szükségessége. Sajnos ezt a funkciót nem tudtuk letesztelni, mivel a házunkban nem volt elegendő hely a radiátor + 2 sor ventilátor fogadására nem volt elegendő hely. Ezzel az opcióval még magasabb hűtési teljesítmény érhető el. Ebben az esetben a ház teteje és az alaplap között 79 mm-es távolság szükséges.

Teszteredmények:

grafikon

A teszteredményekből látható hogy az általunk korábban letesztelt processzorhűtők közül beleértve az Antec Kühler H2O-t az NZXT Kraken X60 toronymagas győztes.

Sajnos nem volt lehetőségünk a 4 ventilátorral történő kipróbálásra, de úgy gondolom, hogy ebben az esetben még 1-2 fokot tudtunk volna leküzdeni a hőmérsékletből.

Összességében elmondható hogy az NZXT Kraken X60 egy bivalyerős hűtő, használatával nemcsak lejjebb tudjuk csalni a processzor hőmérsékletét, hanem letisztultabb belsőt is ki tudunk alakítani házunkban.

A Kraken X60-at jsanos nem tudjuk ajánlott djjal jutalmazni magas, 45.000 forint feletti ára miatt, de csak ez az egyetlen negatívuma ennek a csodálatos hűtőnek.

tetszett

NZXT Kraken X60

nzxt noctua_logo

Írta: Kocsis Bence

Hozzászólások