playit-debrecen-2018-beszamolo/2018/03/21

PlayIT Debrecen 2018 beszámoló

2018. március 21. Uszkai Dávid

A győri PlayIT után március második vasárnapján Debrecenbe látogatott el a sorozat mely nagy népszerűségnek örvendett hazánk második legnagyobb városában. A debreceni Főnix Csarnokban megrendezett show alkalmával a látogatók olyan régi és új dolgokkal is találkozhattak mellyel korábban még nem.

A játékosok találkozhattak a Star Wars: Jedi Challenges-el, ami egy Magyarországon nem kapható AR headset, de első alkalommal járt Debrcenben a Trónok harca sorozat eredeti Vastrónja is. Az egyértelmű kedvenc a méltán népszerű PUBG volt, minderről pedig az ASUS ROG PUBG Aréna gondoskodott ahol egyszerre 28-an is tudtak együtt játszani egyénileg, illetve csapatban.

A másik újdonság a héten megjelenő Pure Farming 2018 volt, melyet mi is leteszteltünk ITT és amelyet a kíváncsi játékosok még a megjelenés előtt egy héttel szintén megtehettek. Ez persze csak töredéke a felhozatalnak, hisz volt CS:GO, LoL, Clash Royale, F1 2017, Gravel, PS4 VR-os játékok, Call of Duty: WWII, Dirt mozgó szimulátorral, Nindento Switch játékok, Forza, Fifa, Minecraft vagy épp PUBG 4K-s tévéken Xbox One X-en úgyhogy mindenki megtalálhatta a neki tetsző játékot.

A játékok mellett a rendezvény egyik kiemelkedő pontja a nagyszínpad volt ahol egész nap váltották egymást a szórakoztató műsorok GoodLike vezetésével. A népszerű videósokkal a szerencsés rajongók még egy közös játékra is feljöhettek a színpadra. Népszerű volt még a cosplay show is, ahol a színpadon látványos kosztümökben vonulnak fel a cosplayerek, megelevenítve egy-egy játékos karaktert.

Ha épp nem a színpadon voltak a népszerű videósok akkor a dedikáló zónákban találkoztak a rajongókkal, írtak alá vagy épp készítettek közös képeket velük, mindezt anélkül, hogy sorba kellett volna állni, hisz a mobilos rendszer miatt a telefonunk állt sorban helyettünk. A Chio Mozdulj Gamer mozgalom is része volt a rendezvénynek, itt a mozogni vágyó fiatalok tehették próbára ügyességüket a csarnok mellett kialakított részen ahol a hagyományos sportok mellett lasertag összecsapásokon is részt vehettek.

Bár a következő PlayIT Show csak júniusban lesz, a szervezőknek több egyéb megjelenése is lesz. A héten megrendezésre kerülő V4 Future Sports Festival (https://v4futuresports.eu/) lesz Magyarország első nemzetközi e-sport rendezvénye, ahol az e-sport események mellett persze számtalan más, érdekes helyszín is lesz.  Ezek egyike a Gaming Arena by PlayIT Show (https://v4futuresports.eu/playit-show), ahol a látogatók ízelítőt kaphatnak az eredeti PlayIT élményből. Ide is várnak mindenkit szeretettel, terveink szerint mi is kint leszünk! Köszönjük mi is a szervezőknek, hogy kint lehettünk, aki pedig kíváncsi a hivatalos after movie-ra az IDE kattintva megtekintheti.

 

Írta: Uszkai Dávid