the-walking-dead-6x14/2016/03/23

The Walking Dead - 6x14

2016. március 23. Teszt Matt Sorozat
Közeledik a sorozat a 6. évad végéhez, a Megváltók újbóli felbukkanásával azonban még várnunk kell. A mostani rész Eugene, Abraham, Rosita, Daryl és Denise kalandjáról szólt. vlc 2016-03-23 20-01-07-90 Ezúttal ismét egy filler résszel volt dolgunk, de szerencsére a jobbik fajtával. Amennyire unalmas volt az epizód első fele, annyira izgalmasnak bizonyult a második. Ez viszont nagyban volt köszönhető annak a bizonyos jelenetnek amire senki sem számított. Denise-nek eszébe jutott egy eldugott helyen lévő gyógyszertár, aminek kifosztásával fel lehetne tölteni a kifogyóban lévő készleteket, ezért Daryl és Rosita segítségét kéri. Míg ők portyáznak, addig Eugene és Abraham egy lehetséges lőszergyártó létesítmény kialakításán ügyködnek. vlc 2016-03-23 20-00-55-46 Legalábbis ez a látszat. Valójában mind a két karakternek egyfajta bizonyítási kényszere volt a rész alatt. Eugene be akarta bizonyítani, hogy „szintet lépett” és hogy már ő is a profi túlélők közé tartozik, Denise pedig úgy érezte, hogy változnia kell, alkalmazkodnia kell az új világhoz, ehhez pedig elkerülhetetlen hogy ő is bemocskolja a kezét. Ez így mind egészen korrekt és jól is lett megvalósítva, de amikor eljön a váratlan fordulat, és a szemünk láttára lövik fejbe Denise-t számszeríjjal, akkor világossá válik számunkra, hogy mire is ment ki az egész. A Walking Dead még mindig ebben az egyik legjobb, mindig képes meglepni az embert. Hozzá tartozik a csavarhoz, hogy aki megölte Denise-t az nem más mint Dwight, akit Daryl még az évad első felében mentett meg a társaitól. Akkor még nem tűnt ilyen negatív karakternek, de kiderült hogy mégis az (mondjuk szerintem a forgatókönyvírók biztos nem gondolták ki előre, hogy milyen szerepe lesz később a történetben). vlc 2016-03-23 20-01-17-97 Eugene-nak pedig rá kellett jönnie, hogy egyáltalán nem fejlődött az utóbbi hónapok alatt, egyszerűen nem az a túlélős típus. Az egyetlen ok amiért még életben van, az az, hogy igazi túlélők veszik körül és hogy bazi szerencsés. A rész végére még egy kis plusz csavarnak ott volt Carol „szökése”. Úgy érezte, hogy több embert már képtelen lenne megölni, még akkor sem tudna gyilkolni, ha azt a szerettei védelmében tenné. Így tehát jobbnak látta ha elhagyja a csoportot, amit én maximálisan meg is értek. Nem tartom kizártnak, hogy később visszatérne a sorozatba, de szerintem most pár évadig nem fogjuk viszont látni. vlc 2016-03-23 20-01-39-29

Írta: Teszt Matt