a-hatrahagyottak-3-evad-kritika/2017/07/02

A Hátrahagyottak - 3. évad kritika

2017. július 02. Teszt Matt Sorozat

A Hátrahagyottak nem lelt kifejezetten nagy népszerűségre az évek során, annak ellenére, hogy az első két évad rendkívül színvonalasra sikeredett. Szívfacsaró drámát kaptunk, roppant mély jellemekkel, gyönyörű fényképezéssel tálalva. Maga a stílus és az első évad depresszív hangulata sokakat eltántorított és hát tény, hogy egy rétegsorozatról beszélünk, de én még így is furcsálltam, hogy nem talált nagyobb nézőközönségre.

leftovers_s3_tease_art

A 3. évadra két évet kellett várnunk, így az elvárások még nagyobbak lettek, pedig a közel tökéletes 2. évad alapból magasra helyezte a lécet. Csalódtunk, vagy Lindelof megint felejthetetlent alkotott?

A 2. évad vége óta három év telt el és ez alatt az idő alatt rengeteg minden történt. Kevin újra rendőr lett, John elvált, Matt egy könyv írásába kezdett, az emberek pedig már készülődnek az eltűnések 7. évfordulójára. Időközben Nora tudomást szerez arról, hogy embereket „teleportálnak” át oda, ahová az eltűntek kerültek. Nyomozásba kezd, ezért elindul Ausztráliába, ahova Kevin is vele tart. Kevint eközben a barátai Messiásnak gondolják és már maga sem tudja mi is ő valójában.

A 3. évad lezárta a történetet végérvényesen. Hogy méltó lezárást kapott-e, arról majd később beszélek.

MV5BMTg5ODAzOTI2OF5BMl5BanBnXkFtZTgwODc3MzQwMjI@._V1_SY1000_CR0,0,1498,1000_AL_

Először beszélnék azokról a dolgokról, amik régen is működtek és most is hasonlóan jól lettek kivitelezve. A fényképezés, rendezés, operatőri munka ezúttal is magas színvonalú, kicsivel élénkebb lett a látványvilág és ez jót tett a sorozatnak. Az első évadbeli komor hangulat már nyomokban sem tetten érhető. A színészek egészen rendkívüliek voltak, mindenki ebben az évadban hozta a legjobb formáját. Korábban nem voltam teljesen megelégedve Justin Theroux (Kevin) játékával (bár ez inkább az első évadra vonatkozik), idén viszont ő is Emmy esélyes alakítást nyújtott. A csúcs azonban Carrie Coon (Nora) volt, amit ő letett az asztalra az egyszerűen fenomenális volt. A többiek is azt hozták, amit kellett még Christopher Eccleston-t (Matt) emelném ki, ő is kiemelkedően jó volt.

MV5BMTcxMzM5NDUzNl5BMl5BanBnXkFtZTgwODg2NjU4MTI@._V1_SY1000_CR0,0,1441,1000_AL_

Most pedig jöjjön a történet. Sok ember attól félt, hogy a sorozat nem fog válaszokat adni a kérdéseinkre. Nos, ez így is történt, nem tudtuk meg, hogy mi okozta és miért az eltűnéseket, csupán egy jelet kaptunk, de az inkább Lindelof poénkodása volt véleményem szerint. Nekem nem ez volt a problémám az évaddal. A bajom az volt, hogy sok dologgal egyszerűen semmit nem kezdtek az alkotók. A Bűnös Maradékot az évad elején kiiktatták és ennyi. A kutyalövő ember visszatért, kiderült róla, hogy őrült és őt is kinyírták. Az évad legnagyobb rejtélye az volt, hogy Kevin halhatatlan-e vagy sem és lehet hogy én nem figyeltem eléggé, de nekem az esett le, hogy igenis halhatatlan volt, azt viszont nem értem, hogy miután ez kiderült mért nem foglalkozott vele senki. A másik talán legfájóbb pont, hogy egyes mellékszereplők el lettek hanyagolva, Kevin gyerekei például szinte semmit sem szerepeltek, bár ez még mindig jobb, mint amikor az első részben kiiktattak két olyan karaktert, akiket már több rész óta épített a sorozat. Valamint kaptunk új misztikus rejtélyeket is, amik szintén csak a levegőben lógtak, mint például az „Isten” megjelenése a hajón. Nincs problémám azzal, ha egy író a nézőre/olvasóra bízza azt, amit látott, de a 3. évadban szinte csak ilyen esetek történtek. Egyszerűen minden esemény többértelmű és ránk van bízva, hogy mit gondolunk. Ebben a mértékben ez engem már idegesített.

MV5BYjg5OGM4OGUtMzAzOS00YWZlLTlhYWUtOTMxMzE5MDdiZWJiXkEyXkFqcGdeQXVyNzU4MzczMjk@._V1_

A dráma persze ettől még működött és az epizódokat is szórakoztató volt nézni. A 7. rész egyértelműen az évad csúcspontja volt. Az utolsó, sokak által tökéletesnek vélt befejezés csalódás volt számomra. Feleslegesen hosszú és vontatott volt és nekem egyszerűen nem tetszett Nora döntése, az hogy száműzetésbe vonult és elmenekült Kevin elől. Évadokon keresztül néztük azt, hogy ezek a karakterek szenvednek és hogy képtelenek túllépni a velük történt tragédiákon. Az epizód közepénél Nora végre véget vethetett volna ennek azzal, hogy leállítja a gépet és visszamegy Kevinhez, ő viszont úgy döntött, hogy Ausztráliában marad. Kevin így egyedül maradt és rengeteg évet magányosan töltöttek el. Sok év szenvedés után mi jött? Még több évnyi szenvedés. Szerintem a karakterek nem ezt érdemelték. Persze végül megkaptuk az eléggé keserédes happy end-et, de azért még megkaptuk az arcunkba, hogy Kevinnek elvileg valami nagyon durva betegsége van, hogy még véletlenül se lehessen teljes boldogság a karakterekben. Ne értsetek félre, nincs bajom az ilyen befejezésekkel, de úgy gondolom, hogy itt ez nem volt indokolt és nem igazán értem, hogy mit akart Lindelof ezzel.

MV5BNmIxZjIyMzUtNzM1Mi00ODRjLTgxYzgtMzZmNjFkMTc1YWIzXkEyXkFqcGdeQXVyNjc5Mjg0NjU@._V1_SY1000_CR0,0,1499,1000_AL_

Mindezek ellenére a Hátrahagyottak egy kiváló sorozat volt és a 3. évad is összességében jól lett megcsinálva. Nem volt olyan jó, mint a második, de így is kellemes szórakozást nyújtott, még ha több téren csalódást is okozott. Lindelof már dolgozik a következő HBO-s projektjén és én reménykedek benne, hogy még ennél is jobbat fog alkotni.

Írta: Teszt Matt