A Sony a PlayStation exkluzív játékok PC-s portolásának gondolatával játszadozik
A Sony felvetette annak ötletét, hogy a PlayStation exkluzív játékokat elérhetővé tegye a PC-s játékosok számára is. A PC népszerűsége újra fellendült, az olyan játékoknak köszönhetően, mint például a Fortnite, vagy a Minecraft (mellyel kapcsolatban nemrég az NVIDIA bejelentette, hogy "ráküldi" az RTX támogatást). Shawn Layden a Sony Interactive (SIE) vezetője elmondása szerint szeretnének konkurenciát teremteni a Microsoft-nak, mely a Windows PC-ken és Xbox-on is megjelenteti játékait. Gondoljunk csak arra, hogy a Forza sorozat már több epizóddal is jelen van PC platformon (Horizon 3 és 4, valamint a Forza Motorsort 7) , mellyel nagy örömöt szereztek a PC-s felhasználók számára. Fontos megemlíteni az Xbox for Windows Gamepass-t, mely bizonyos szinten koherenciát teremt a PC és Xbox között.
A Sony nagy harcban áll a Microsoft-tal, hisz az új generációs konzol, a PlayStation 5 a Microsoft "Project Scarlett"-jével próbál majd versenyezni. Mindkét új generációs konzolt a 4K - UHD televíziókhoz tervezik, de emellett fel lesznek készítve a nagyobb, 8K felbontásra is. Shawn Layden elmondta, hogy nagyon fontos a PlayStation platform fellendítése, ezt nem lehet vitatni. De a jövőben a játékosok találkozhatnak majd néhány címmel, a stúdió exkluzív "gyűjteményéből", melyek szélesebb játékos kört szeretnének majd lefedni.