jabra-halo-free-teszt/2017/05/14

Jabra Halo Free teszt

2017. május 14. Uszkai Dávid Android

Rendszeres olvasóink számára a dán Jabra neve már ismerős lehet, hisz járt már nálunk a két termékük is, a Jabra Halo Smart és az Elite Sport is. Mindkettővel megvoltunk akkor elégedve, így ezúttal is magas elvárásokkal indultunk. A mostani tesztben bemutatandó termék szintén egy vezeték nélküli Bluetooth-os fülhallgató mely minőségi zene hallgatást és telefon hívásokat kínál. De ismerkedjünk is meg vele: ő a Jabra Halo Free. Mielőtt belevágnánk tesztünkbe, engedjétek meg, hogy megragadjam az alkalmat, hogy megköszönjem a Jabra-nak, hogy rendelkezésünkre bocsájtották a terméket egy Jabra Freeway autós kihangosítóval együtt melyről részletesebben ITT olvashatsz.

Mindannyiunk szeretünk zenét hallgatni mint a telefonunkon, mint a számítógép előtt ülve és mindezt persze mindenféle kábel nélkül, ebben próbál segíteni a Halo Free is ami minimális dizájnnal és egy rövid, a két fülhallgatót összekötő kábellel érkezik csak.

A Jabra-ról elmondhatjuk, hogy elsősorban a telefonos irányt favorizálják ám termékeik nagy része Bluetooth képes számítógéppel is használható. Előbbinek köszönhetően a fülhallgató különféle mobilos életet megkönnyítő rendszerrel felvértezve érkezik ilyen pl. a Google Now és a Siri integráció, mely szolgáltatásokat pofon egyszerűen használhatjuk a füles segítségével.

A doboz az eddig megszokott szürke-sárgás dizájnt kapta, nagyon jól néz ki látszik, hogy adtak a megjelenésre. Gyorsan körbe forgatva a dobozt a fülhallgató tulajdonságaival ismerkedhetünk meg röviden, melyek között szerepel az, hogy találunk különféle fülpárnákat és füldugókat a tökéletes illeszkedésért és a kényelmes használat érdekében, azt hogy a füles por és vízálló (IP54-es védettséggel rendelkezik) valamint a már fentebb említett Google Now és Siri támogatást kiegészítve a Jabra saját telefonos applikációval amit anno a Jabra Halo Smart-nál is láthattunk.

A dobozt kinyitva találjuk magát a fülhallgatót, a különböző méretű füldugókat és fülpárnákat, egy microUSB töltő kábelt, a garancia papírt és a jól megszokott kézikönyvet, természetesen ezúttal is magyar nyelvvel ellátva többek között.

A dizájn minimális a kábel jobb oldalán találjuk a vezérlőt amivel ki/be kapcsolhatjuk a fülhallgatót, elindíthatjuk a hang utasítást vagy épp állíthatjuk a hangerőt le vagy fel. A jobb oldali fülesben található a microUSB nyílás ahonnan tölteni tudjuk az eszközt és szintén itt található a picike kis LED is ami mutatja, hogy tölt-e még vagy már végeztünk a töltéssel.

Ha megtaláltuk a számunkra ideális füldugó és párna méretet jöhet is a csatlakozás ami pofon egyszerűen működik.  Egyszerűen csak bekapcsoljuk a fülhallgatót, bekapcsoljuk a telefonunkon/gépünkön a Bluetooth-ot és párosítjuk vele. Akinek esetleg nem menne ez ilyen egyszerűen annak sincs oka aggódni, hisz a használati utasításban részletesen el van magyarázva minden lépésről lépésre magyarul is. A fülhallgató több órás használat után is nagyon kényelmes, feltéve ha megtaláltuk a számunkra legideálisabb párosítást. Akkumulátor tekintetében a gyártó 5 órás üzemidőt és 14 napos készenléti időt ígér amit meg is tudunk erősíteni. Az akkumulátor lemerüléséhez közeledve különféle hangutasítással jelzi számunkra, hogy ideje feltölteni mert nemsokára kikapcsol. A töltés nagyon egyszerű, egyszerűen bedugjuk a sima microUSB kábelt a gépünkbe és a fülhallgatóba és már töltődik is. Körülbelül 2 órába telik míg teljesen feltöltődik. Súlyát tekintve nagyon könnyű, hisz csak 17 grammot nyom észre se vesszük, hogy rajtunk van.

A csatlakozás a már említett Bluetooth-al történik, a füles támogatja a 4.1-es verziót. Viszont akad egy-két probléma a csatlakozás minőségével is. A gyártó 10 méteres távolságot ígér ám, ennél rövidebb távolságoknál is akadnak gondok. Hajlamos a fülhallgató néha akár 1 méteres távolságból is beakadni és késleltetni a hangot, nem is beszélve arról ha távolabb megyünk mondjuk 2-3 méterre. Sajnos ez néha eléggé idegesítő tud lenni hisz azért mégis csak egy 17.000 Ft-os fülhallgatóról beszélünk. A hangminőségét tekintve viszont a füles hozza azt amit elvártam és amire számítottam így azzal megvoltunk elégedve.

Összeségében egy kicsit csalódott vagyok, hisz a Jabra ismét egy jó fülhallgatót rakott össze, viszont ezek az elő-elő jövő akadások és az instabil kapcsolat megbélyegzi a Halo Free-t. Amikor minden rendben van akkor a Jabra Halo Free tényleg egy jó választásnak bizonyulna, viszont ilyen ár mellett ezt el is várjuk. A hibáknak köszönhetően pedig tőlem ezúttal csak a „Tetszett” plecsnit kapja meg, bármennyire is szeretem a Jabra termékeket.

Írta: Uszkai Dávid

Hasonló bejegyzések: